Szerző ?
A KÖNYV JELLEGZETESSÉGEI FOGALMAZÁSMÓD Minden matematikai objektumról megmondjuk, hogy micsoda. Azonos dolgokat azonos módon, különbözőket különbözőképpen igyekeztünk jelölni. Különös hangsúlyt fektettünk a függvény és a függvényérték közötti különbségtételre.…
Új próbaérettségi kiadványaink szerves folytatásai a Maxim Könyvkiadó elmúlt években megjelent sorozatainak, melyek segítségével hatékonyan felkészülhet a közép- és emelt szintű érettségi vizsga szóbeli és írásbeli részére. A kötetek átdolgozásával a…
Ha nem próbálják ráerőszakolni, hogy álljon be a kapuba, Dávid Kornél talán sohasem fordít hátat a futballnak. Védeni azonban nem volt kedve, ezért sportágat váltott, s bár későn kezdett kosárlabdázni, szédületes karriert futott be. Az első és mindmáig…
Tarics Sándor 2013. szeptember 23-án a 100. születésnapját ünnepelte. Életútja igazi hollywoodi sztori. A szegény óbudai kissrác története, aki először vízilabdázóként jutott el a csúcsig – a horogkeresztes zászlók árnyékában megrendezett 1936-os berlini…
1901-ben az akkor már Nagyváradon újságíróskodó Ady Endre, kihasználva a Nagyváradi Friss Újság című napilap főszerkesztőjének igazolt távollétét, élesen kritikus hangú jegyzetet írt az úgynevezett Kanonok sor épületeiben elzárkózó katolikus papok jólétéről,…