Szerző Szekfü András
Szekfü (Karafiáth) András PhD, DLA (1941) filmtörténész filmtörténész ötvenöt évvel ezelőtt vágott bele első filmtörténeti életútinterjújába, és ezeket a mai napig készíti. Mindegyik interjú alapja a hangfelvétel, mely két ember beszélgetését rögzíti,…
A fiatal filmtörténész ötven évvel ezelőtt rögzítette első filmtörténeti életútinterjúját, és a mai napig készíti ezeket. Minden interjú hangfelvétel, két ember beszélgetését őrzi, annak minden lelki rezdülésével, feszültségével és oldott pillanataival…
Szekfü András nagysikerű Így filmeztünk című könyvének második kötete sok tekintetben hoz újdonságokat a 2018-ban megjelent interjúkötethez képest. Nemcsak a filmtörténeti időben lép előre az elsőhöz képest, hanem megváltozik a fókusza is: egyrészt a…
„Nem bírom megállni, hogy ne ezzel kezdjem. Vastag, sokszorosított füzet, a Fényes szelek című Jancsó-film forgatókönyve. Benne saját, munkaközi kézírásos bejegyzéseim, szövegek áthúzva, átírva, jelenetek rövidülnek, hosszabbodnak, ahogy a film a forgatás…