Szerző ?

A TELJES NAPLÓ /1948 (DÍSZKÖTÉS)
Márai Sándor

Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag kínosabb feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született Ami a naplóból…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,35 €
BÉKE ITHAKÁBAN
MÁRAI SÁNDOR

A nagy utazó, Odysseus történetének Homérosz-féle befejezése, a hazatérés öreguras megbékélse valamiképpen mindig is a történet továbbszövésére sarkallta az embereket. Talán ezért is van, hogy alakja számtalan művészeti ág számtalan alkotásában él tovább,…

Szállítási idő
Nem elérhető
10,80 €
ERŐSÍTŐ
MÁRAI SÁNDOR

Önálló kötetben Magyarországon most jelenik meg először a regény. Maga Márai adta ki először Torontóban, 1975-ben, aztán a Helikon kiadó 2002-ben jelentette meg a Történelmi regények II. kötetében. A történelmi háttér csupán díszlet, amelybe belehelyezi…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
SZERESS EGÉSZEN MELLÉKESEN ÉS SZELÍDEN /CD MELLÉKLETTEL
Márai Sándor

A kötet válogatójának, szerkesztőjének szándéka az volt, hogy igazi Márai breviáriumot állítson össze. Az alapanyag gazdag: Márai Sándor teljes irodalmi termése. Regényeiből, aforizmáiból azokat a gondolatokat tartalmazza a könyv, amelyek szeretetről,…

Szállítási idő
Nem elérhető
9,80 €
A TELJES NAPLÓ /1946 (DÍSZKÖTÉS)
Márai Sándor

Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag kínosabb feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született Ami a naplóból…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,35 €
AZ IDEGENEK
MÁRAI SÁNDOR

A Garrenek műve III.) A város nem volt egészen pontosan a helyén – kezdi most megjelenő művét Márai Sándor. A Garren család története az Apa halálával és a Város idegenek kezére kerülésével folytatódik, s halad a felbomlás felé. Az író által készített,…

Szállítási idő
Nem elérhető
8,15 €
FÜVES KÖNYV
MÁRAI SÁNDOR

Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni ez emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak,…

Szállítási idő
Nem elérhető
7,50 €
Jelvény és jelentés, utóhang, sereghajtók
Márai Sándor

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
KABALA
MÁRAI SÁNDOR

„Csak az egészen buta embereknek nincsen kabalájuk. Azoknak, akik olyan rettenetesen buták, hogy nem ismerik szívükben az alázatot. Akik nem tudják, hogy Jegyek és Házak állanak az égen, s a Jegyek állandóan üzennek nekünk. Akik nem tudják, mi a fájdalom,…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
SZINDBÁD HAZAMEGY
MÁRAI SÁNDOR

Szindbád, a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elindult Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szereznie. Így indul Márai legköltőibb regénye - és a legönzetlenebb is: a mesterének tartott Krúdy Gyulának állít benne emléket úgy, hogy…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
A SZEGÉNYEK ISKOLÁJA
MÁRAI SÁNDOR

Márai maga kézikönyvnek nevezi ezt az írását. Kézikönyv, azaz használati utasítás a szegénységhez. Ahogyan írja előszavában, az emberiség kilenctized részének szól akkor ez a könyv, akik mindannyian az egytizedhez szeretnének tartozni, és az ő állandó…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
A SZERELEM HÁROM ARCA /DÍSZ
Márai Sándor

Ciklussá rendezve vehetjük kezünkbe Márai három gyönyörű regényét (A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka, Válás Budán). A kiadás ünnepi köntösben jelentkezik: bőrkötéssel, borítóval. A három történetet nem csak a szerző személye fonja egybe: a szerelem…

Szállítási idő
Nem elérhető
8,15 €
FÉLTÉKENYEK
MÁRAI SÁNDOR

A Garren család aranykorát, egyéges világképét, értékeit és pédaképeit az Apa alakja fogta össze a gyermekek számára. A nemzedékregény második kötete egyszerre szimbolikus és valóságos: a Várost elfoglalták az idegenek, miközben az Apa haldoklik, Garren…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
MENNYBŐL AZ ANGYAL /IN MEMORIAM MÁRAI SÁNDOR
Márai Sándor

Szállítási idő
Nem elérhető
9,50 €
BÖLCSESSÉGEK JANUÁRTÓL DECEMBERIG
MÁRAI SÁNDOR

A 600 oldalas, antikizáló, díszkiadású kötet az író összes ún. prózai epigrammáját tartalmazza. A Füves könyv, Ég és föld, A négy évszak mellett 30-40 új, kötetben eddig meg nem jelent tömör prózai írás egész évre való gondolati élményt ad.

Szállítási idő
Nem elérhető
13,10 €
ESZTER HAGYATÉKA
MÁRAI SÁNDOR

Rendezte: Magos György 3 audió CD egy csomagban Teljes idő: 225 perc Nagy-Kálózy Eszter előadásában Behunytam szemem, hőséget éreztem, szédülést. Ez a szédülés pillanatokig tartott. Kezem védekezően nyújtottam ki most megkérdi - gondoltam -, Istenem,…

Szállítási idő
Nem elérhető
12,45 €
Egy polgár vallomásai /Mp3
Márai Sándor

Hogy miről vall Márai ebben a háború előtti művében, legtömörebben az ő saját mondataiból tudhatjuk meg: Aki ma ír, mintha csak tanúságot akarna tenni egy későbbi kor számára+#8230; tanúságot arról, hogy a század, amelyben születtünk, valamikor az értelem…

Szállítási idő
Nem elérhető
19,65 €
LUCRÉTIA FIA
Márai Sándor

A Helikon Kiadó 2004-ben elindítja Márai Sándor eddig meg nem jelent elbeszéléseinek kiadását, amelyeket Mészáros Tibor gondos kutatómunkával gyűjtött össze. Ebben a kötetben Márai Sándor legelső írásától kezdve az 1920-as évek végéig megtalálható valamennyi,…

Szállítási idő
Nem elérhető
3,30 €
A NÉGY ÉVSZAK
MÁRAI SÁNDOR

A négy évszak a Füves könyv előzménye és kiegészítője. Mindkét kötet tökéletes stílusművészettel, erkölcsi igényességgel, rezignált bölcsességgel megírt „prózai epigrammák” gyűjteménye az élet apró és sorsdöntő jelenségeiről, de az először 1938-ban megjelent…

Szállítási idő
Nem elérhető
10,80 €
A sziget
Márai Sándor

A szigetben nem kisebb dolog történik, mint hogy egy finom és különleges, élete értelmét, sőt istent kereső férfi az élet legegyszerűbb és legérthetetlenebb (mert legizgalmasabb) területén, a fizikai szerelemben kísérletezve […] a kéjgyilkossághoz jut…

Szállítási idő
Nem elérhető
9,85 €
A TELJES NAPLÓ
MÁRAI SÁNDOR

Szállítási idő
Nem elérhető
14,70 €
A teljes napló /1947 (díszkötés)
Márai Sándor

Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes - a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag kínosabb feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született Ami a naplóból…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,35 €
A teljes napló 1978-1981.
Márai Sándor

Márai Sándor naplóinak XVII. kötete az 1978-1981-es időszakot öleli fel, amelyet ideiglenesség, átmenetiség, állandó úton levés határozott meg: Amerikából Európába, Salernóba, és onnan vissza; helyet, utolsó otthonukat keresték feleségével. Európa ekkor…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,40 €
A teljes napló 1982-1989.
Márai Sándor

A magyar könyvkiadás egyik legnagyobb vállalkozása Márai Sándor naplóinak teljes szövegű megjelentetése. A 18. kötettel a Helikon Kiadó e fontos feladat végéhez érkezett. A most először valóban teljes utolsó kötet, amely az 1982-1989 közötti időszakot…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,40 €
Az idegenek
MÁRAI SÁNDOR

A város nem volt egészen pontosan a helyén - kezdi most megjelenő művét Márai Sándor. A Garren család története az Apa halálával és a Város idegenek kezére kerülésével folytatódik, s halad a felbomlás felé. Az író által készített, átdolgozott szövegkiadás…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,90 €
AZ IGAZI
Márai Sándor

Lehet-e az érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni, teszi fel a kérdést Márai e mélylélektani drámában. A válasz: nem, mert az érzéseket néha, szerencsés esetben meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani, de az értelem soha nem győzheti…

Szállítási idő
Nem elérhető
11,45 €
AZ ÍRÁSTUDÓ
Márai Sándor

Mottó:…az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat. A publicista Márai „Akkor is ír, ha sétál az utcán, vagy fellép egy villamos peronjára. Vezércikket fűz a cipőjébe reggel, regénytémákkal beretválkozik. Úgy áll készen az írásra a nap…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,50 €
BESZÉLJÜNK MÁSRÓL?
MÁRAI SÁNDOR

Végigmegyek a romnegyedeken, el a ház előtt, ahol valamikor, két évtizeden át otthonom volt, s a romok között látok még néhány ismerős bútordarabot, néhány könyvespolcot - írja Márai a kötet címadó írásában. Valóban: a háború utolsó éveivel induló írások…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,35 €
Ég és föld
Márai Sándor

Az 1942-ben megjelent Ég és Föld Márai tudatosan befelé forduló, sztoikus időszakának termése. Marcus Aurelius tanácsát megfogadva kulcsra zárja szívét, és csak az írásnak él. A kötet talán legélőbb része az öregedésről szól. A negyven és ötven év közti…

Szállítási idő
Nem elérhető
9,80 €
Egy polgár vallomásai - (1934-1935/1940)
Márai Sándor

A könyv, amit eddig csak csonka változatban ismert a magyar olvasóközönség. A könyv, amiről azt hittük, hogy ismerjük minden részletét. A könyv, ami kora botrányműve volt. És hiányos 1935 óta. Az író talán legjelentősebb alkotása több mint hét évtized…

Szállítási idő
Nem elérhető
13,10 €