Szerző Moshe Safdie
Az író reprezentatív műve, amelyért 1954-ben Nobel-díjat kapott. Santiago, a kubai halász kissé fáradt, majdnem primitív ember. A 20. század irodalmának igazi hőse. Nyolcvannégy napi sikertelen halászat után újra tengerre száll, s valóban sikerül elfognia…
Bambi a rengeteg legmélyén, mogyorócserjék, som- és kökénybokrok, magas juhar- meg bükkfák védte zugban született. A kis őz botladozó lábakkal indult el az erdő úttalan útjain, és mind távolabb merészkedett biztonságot nyújtó otthonától. Bambival együtt…
A kitűnő regény egyfajta Don Quijote-történet. Cselekménye a 19. század vége táján játszódik. A főhős az egykori Észak-magyarország területén él, előbb csak hóbortos, később mindinkább elboruló elméjű főnemes egy darab középkort varázsol maga köré: nedeci…
Megvacsoráztak, és ettől a naptól fogva elválaszthatatlanok voltak. A Szivárványosról kiderült, hogy szépen tud énekelni: a Csillagszemű rögtön be is léptette az Erdei Bogárkórusba. A Szivárványos lassan megismerkedett az erdő bogaraival, akik megkedvelték…
A film a harmincas évek londoni színházi világának kulisszái között játszódik. Hősnője, Julia Lambert, tehetséges és gyönyörű: London a lábai előtt hever. A játék Julia mindene, de annyira, hogy mindig szerepet játszik. Még akkor is, amikor beleszeret…
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt…
"A kutyát az ember kiragadta az állatvilágból, itt-ott igazított rajta, és most megdöbbenve észleli, hogy ebben s másban rá hasonlít. Az sem új felfedezés, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Őszintén meg kell vallanom, hogy én Jeromost emberszámba…
A Hangos Mi MICSODA olyan hangjáték, mely a már jól ismert és népszerű Mi MICSODA sorozat témáit dolgozza fel. Egy cd-n két könyv történetét meséli el a két főszereplő: Timi és Tomi. Olykor a mindig izgága átváltozó művész barátjuk, Quentin, is bekapcsolódik…
Für Anikó előadásában. Mazsola váratlanul testvért kap. Kicsit duzzogva, kicsit féltékenykedve figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte és Tádé között. De megszereti kistestvérét és azt is megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé,…
A Hangos Mi MICSODA olyan hangjáték, mely a már jól ismert és népszerű Mi MICSODA sorozat témáit dolgozza fel. Egy cd-n két könyv történetét meséli el a két főszereplő: Timi és Tomi. Olykor a mindig izgága átváltozó művész barátjuk, Quentin is bekapcsolódik…