Szerző ?
„Azért vagyok itt, hogy figyelmeztesselek, van még egy esélyed és reményed arra, hogy elkerüld sorsomat.”
Sorozatunkban négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínálunk az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.…
Légy saját életed szerzője, és saját szíved gyógyítója! Legyen szó traumákról, rossz egészségi állapotról, szorongásról, vagy ha egy teljesebb életre vágysz, a Látó pszichológus útmutatásával leáshatsz az érzelmi, pszichológiai és fizikai problémák gyökeréig.…
„Ha Ön az Emberi sokféleséget megbotránkoztató volta miatt vette kézbe, akkor csalódni fog. Könyvemmel a tudományos világ legnagyobb darázsfészkeibe nyúlok bele, ám a fejezetek alapvető üzenete végig az lesz, hogy mindenkinek meg kell nyugodnia. Az emberek…
Az igazi vadnyugaton még az őslakosok voltak az urak. Elvétve ugyan már szárba szökkent egy-egy erőd vagy cserehely, de ezeket hol áthelyezték, hol felgyújtották, hol sorsára hagyták a fehérek. Ki más tudna alaposabb, első kézből származó beszámolóval…
Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei. Öt különböző szinten rengeteg történet várja a gyerekeket, amelyekből megismerhetik a klasszikus történeteket,…
„Azt hittem, hogy a postánál nagyobb csapás már nem érhet, erre most itt vagy te.”
Copperfield Dávid kora gyermekévei békességben és boldogságban telnek. Bár édesapja nem érhette meg fia születését, édesanyja, Clara, és hűséges cselédjük, Pegotty szerető gondoskodással veszik körül. Mikor édesanyja feleségül megy a keményszívű Edward…
Snoopy élete egy nagy kaland! A legokosabb kutyus, aki valaha képregénycsíkokon heverészett, ebben a gyerekeknek is szóló válogatásban viccesen félresikerült kalandokba keveredik. Charlie Brown szeretett kutyusa sportol, regényt ír, beagle-cserkészként…
Dmitrij Markov herceg igazán szerencsésnek mondhatja magát. Tehetséges építész, egyben II. Miklós cár közeli barátja, életét luxusban éli. Ám a cári udvar csillogása sem tudja elfedni az Oroszországot sújtó bajokat. A fényűző szentpétervári palotákon…
Murphy Shepherd munkája abból áll, hogy megtalálja és megmentse azokat, akiket senki más nem tudott – az emberkereskedelem áldozatait. Az a küldetése, hogy segítsen másoknak kiszabadulni a lehetetlen helyzetekből... Kisvártatva azonban a saját élete…
A Klasszikus mesék kötetében Perrault legismertebb történeteit gyűjtöttük össze. Hüvelyk Matyi, Hamupipőke, A csizmás kandúr vagy A farkas és a hét kecskegida mindenki számára ismerős meséje mellett olyan kevésbé ismert történeteket is elovashatnak,…
A sorozat az ifjú nyelvtanulóknak készül: az angol nyelvű irodalom nagy, klasszikus köteteit dolgozza fel olyan formában, hogy az egyik hasábban az angol, míg mellette a magyar szöveg olvasható lerövidítve. Remek módja a szókincs fejlesztésének, miközben…
Autor na základě více než 400 rozhovorů s Cobainovými přáteli, rodiči, kolegy i díky exkluzivnímu přístupu k citacím Cobainových deníků odhaluje mnohá neznámá tajemství, která se váží k této legendární hvězdě i jeho skupině Nirvana. Cross jej líčí jako…
A könyv segítségével megtanulhatják, hogyan lehet egész évben friss zöldséget termeszteni és fogyasztani. Igen, mind a négy évszakban. Módszereinkkel sikerülni fog, kevesebb erőfeszítéssel nagyszerű eredményeket érhetnek el. Élvezzék a saját termesztésű…
Pips life as an ordinary country boy is destined to be unexceptional until a chain of mysterious events lead him away from his humble origins and up the social ladder His efforts to become a London gentleman bring him into contact not just with the upper…
Oliver is an orphan living on the dangerous London streets with no one but himself to rely on Fleeing from poverty and hardship he falls in with a criminal street gang who will not let him go however hard he tries to escape In Oliver Twist Dickens graphically…
Az Olvass velünk! sorozat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy közelebb hozza a klasszikus irodalmi műveket a mai kor gyermekeihez. A harmadik szint a 8-9 éves korosztályhoz szól, azokhoz, akik már rendelkeznek némi olvasási rutinnal, ám az eredeti történetek…
Lehet, hogy Woodstock a legkisebb Snoopy barátai közül, de mindig sok a mondanivalója és Snoopy az egyetlen, aki megérti őt. Snoopyval együtt remekműveket írnak, repülőgépet vezetnek, megtalálják a tökéletes helyet a szundikálásra, és meghódítják az…
Lehet, hogy Woodstock a legkisebb Snoopy barátai közül, de mindig sok a mondanivalója és Snoopy az egyetlen, aki megérti őt. Snoopyval együtt remekműveket írnak, repülőgépet vezetnek, megtalálják a tökéletes helyet a szundikálásra, és meghódítják az…
Milliók kedvenc Vén kujonja, Charles Bukowski, a 20. század amerikai irodalmának mára egyik legkiemelkedőbb alakja és még mindig legegyénibb hangja nem csak ünnepelt költő és regényíró, de zseniális novellista is. A város legszebb nője most jelenik meg…
Snoopy élete egy nagy kaland! A legokosabb kutyus, aki valaha képregénycsíkokon heverészett, ebben a gyerekeknek is szóló válogatásban viccesen félresikerült kalandokba keveredik. Charlie Brown baseball-csapatában felbukkan Peszterce Patty, hogy győzelemre…
David Copperfield looks back on the first twenty-five years of his life. He is only eight years old when his mother, a young pretty widow remarries. Unfortunately, Mr Murdstone is not a good husband or father. David is sent away to school and only returns…
Az amerikai irodalom mára egyik (jogosan) legtöbbet méltatott alakja, Charles Bukowski rendkívül termékeny író volt. Írt verseket, novellákat, regényeket, újságcikkeket, esszéket, és még jóval halála után is több kötetnyi olyan írása jelent meg, amelyet…
Snoopy élete egy nagy kaland! A legokosabb kutyus, aki valaha képregénycsíkokon heverészett, ebben a gyerekeknek is szóló válogatásban viccesen félresikerült kalandokba keveredik. Charlie Brown ebben a részben elszántan vezeti baseballcsapatát egyik…
Nem csupán egy a számok sorában. Ahogyan ikertestvére, a végtelen, a nulla is zavarba ejt bennünket, és évezredek óta kísérti képzeletünket nyugtalanítóan paradox tulajdonságaival. Charles Seife amerikai matematikus és tudomány-népszerűsítő nagy sikerű…
Snoopy élete egy nagy kaland! A legokosabb kutyus, aki valaha képregénycsíkokon heverészett, ebben a gyerekeknek is szóló válogatásban viccesen félresikerült kalandokba keveredik. Charlie Brown szeretett kutyusa sportol, regényt ír, beagle-cserkészként…
Ragadd meg a tányérodat, és irány a konyha! Most Snoopyval és barátaival együtt készíthetsz meglepően egyszerű és váratlanul finom ételeket! A Snoopy családi szakácskönyv 50 ízletes receptet tartalmaz családi fo?zo?cskézéshez, amelyek így Snoopy-rajongók…
Dickens egyik leghíresebb regényének gyerekhőse árvaházban nevelkedik, sőt nevét is ott kapja. A mostoha körülmények miatt megszökik, és gyalog indul Londonba, ahol egy tolvajbanda veszi védőszárnyai alá. Vezetőjük, Fagin, a kisfiút megtanítja a mesterség…
Snoopy élete egy nagy kaland! A legokosabb kutyus, aki valaha képregénycsíkokon heverészett, ebben a gyerekeknek is szóló válogatásban viccesen félresikerült kalandokba keveredik. Charlie Brown szeretett kutyusa sportol, regényt ír, beagle-cserkészként…