Szerző ?
New Yorkban játszódik a történet, amelynek főszereplője Kyra, egy doktornő, aki meddősége miatt nem alakít ki tartós kapcsolatot senkivel. Van rá oka: már érte emiatt csalódás. Ám ez az állapot sem tarthat a végtelenségig és egyszer csak találkozik azzal…
„A történtek után Dius úgy érezte, szüksége van egy kis időre, amit egyedül tölthet, egy olyan helyen, ami valamelyest emlékezteti az otthonára, vagy legalábbis annak a nyugalmára. Egyetlen ilyen hely volt, ami megfelelt erre a célra, még pedig, a legközelebbi…
Jane élete nem úgy alakult, mint a korabeli hölgyeké. Gyerekkori balesete megnehezítette számára a legapróbb dolgokat is. Sok választása nem lévén, azonnal feleségül ment az első és egyetlen kérőhöz, aki felbukkant. Ez, minden tekintetben megváltoztatta…
Rachel egyedülálló, elvált nő, aki egy véletlen telefonhívás során megismeri álmai férfiát. Legalábbis úgy tűnik, amíg személyesen nem találkozik vele. Alex a legvonzóbb férfi, akivel valaha is találkozott. És pont ez a baj. A nőnek volt már része egy…