Keresési eredmények
Franklin tud kettesével számolni, és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Mindig nagyon készséges és barátságos. Néha-néha mégis elkövet egy-egy hibát. Egyszer régen elfelejtette meglocsolni Vakond bácsi virágait. Akkor is rettenetesen szégyellte magát, amikor…
Franklin tud kettesével számolni, és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Szívesen segít otthon a szüleinek, Bagoly tanító bácsinak pedig az iskolában. Mindig kapható egy kis gereblyézésre a szomszédoknál, és a barátai is bátran fordulhatnak hozzá bármilyen…
Csak annak a népnek van jövője, amelyik ismeri múltját – a régi mondást szem előtt tartva lép az iskolás olvasóközönség elé új sorozatával a Gulliver Kiadó. A Magyar históriák nyolc kötetének lapjain az ősidőktől napjainkig elevenedik meg a magyarság…
A játékos ismeretterjesztő könyv a legkisebbeknek mutatja be a legnagyobb csodát, az emberi testet. Testünk lenyűgöző dolgokra képes, sok tekintetben olyan, mint egy csodálatos gépezet. Ezerféle apró tevékenységet kell koordinálnia ahhoz, hogy egy-egy…
Guszti, a kíváncsi pókocska nagy napra ébred: ma van a születésnapja. Mire szépen kicsinosítja a hálóját, már szállingóznak is az első vendégek. Itt van Lusti, Csini, Tüszi, Ugri, Pemzli, s persze Vidámka néni, Hosszúláb apó és Nagyi. Öröme mégis akkor…
Franklin tud kettesével számolni és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Franklin annak érdekében, hogy megszerezze a szuper kémfelszerelést, egyezséget köt a papájával, üzletel a mamájával, megállapodik Medvével, s a végén mindenki jól jár.
Franklin tud kettesével számolni és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Nagyon sok barátja van, és ő is megtanulta, milyen egy igaz barát. Tudja, hogy fontos betartania az ígéreteit, és hogy ne legyen irigy a játékaira. Megtanulta hogyan kell veszíteni és…
Franklin tud kettesével számolni és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Volt már unokaöccs, a papa nagyfia, unoka is, de még sosem volt a bátyja senkinek. Franklin sokszor tűnődött azon, milyen lehet, ha az embernek kistestvére van. Egyszer azonban sok mindenre…
Franklin be tudja kötni a cipőfűzőjét és tud kettesével számolni. Sőt, már az ábécével ismerkedik, s nem okoz neki gondot leírni azt a szót, hogy kisteknős. S amíg Franklin a betűkkel zsonglőrködik, újabb és újabb szót, mondatot állítva össze, a kíváncsi…
Franklin tud kettesével számolni és be tudja kötni a cipőfűzőjét. Saját aranyhala van, akit ő etet, és minden héten egyszer egymaga teszi rendbe a szobáját. Segít a szüleinek ősszel összegereblyézni a lehullott leveleket, télen pedig havat lapátolni.…
Tíz ismert és kevésbé ismert csattanós magyar népmese, amikből megtudhatjuk, hogyan fizet vissza Ludas Matyi, hányszor volt Budán kutyavásár, kik a szerencse fiai, hogyan lett a hopmesterből juhász, hogyan ütött a bölcs király egy csapásra hármat, mi…
Kolumbusz Kristóf 1492 októberében egy ismeretlen kontinens földjére lépett. Az Újvilág felfedezője a Kelet fűszereiért és aranyáért indult útnak, ahogy öt évvel később az Indiába hajózó portugál Vasco da Gama is. A Földet elsőként körbehajózó Magellán…
Szemfüles, a kis bagoly egy rejtély nyomába ered. Forgasd meg a Mesekereket, és keresd meg a meséhez illő állatokat! Így te is részese lehetsz az erdei kalandnak.
Totyi, a kiskacsa elindul játszótársat keresni. Pedig ha tudná, milyen meglepetés várja otthon! Forgasd meg a Mesekereket, és keresd meg a képről hiányzó állatokat! Így te is részese lehetsz a tóparti kalandnak!
Turcsinak turcsi az orra, de ez csöppet sem zavarja. Akkor a legboldogabb, ha másoknak segíthet. Forgasd meg a Mesekereket, és keresd meg a képről hiányzó állatokat! Így te is részese lehetsz a tanyasi kalandnak.
Vakkancs fülébe jut a hír, hogy a kertben kincs rejtőzik. A kiskutya a kutatás közben meglepő felfedezéseket tesz. Forgasd meg a Mesekereket, és keresd meg a képről hiányzó állatokat! Így te is részese lehetsz a kerti kalandnak!
Búúú, én vagyok a Tehén. Ha ügyesen forgatod a kereket, megtalálod, mivel leplek meg téged. A könyvecske az apróságoknak segít ismerkedni a háziállatokkal.
Nyihaha, én vagyok a Lovacska. Ha ügyesen forgatod a kereket, megtalálod a kedvenc csemegémet. A könyvecske az apróságoknak segít ismerkedni a háziállatokkal.
Röf-röf, én vagyok a Malacka. Ha ügyesen forgatod a kereket, megtalálod a lakásom. A könyvecske az apróságoknak segít ismerkedni a háziállatokkal.
Beee, én vagyok a Bárány. Ha ügyesen forgatod a kereket, megtalálsz engem. A könyvecske az apróságoknak segít ismerkedni a háziállatokkal.
El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt más meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az őskövület könyvek között kutakodtunk, amikor a polcok mögött egy ajtóra bukkantunk. Benne…
El sem hinnéd, mi történt velünk! Azt már meséltük, hogy nagyapánál nem lehet unatkozni, de ezt a szünidőt sosem fogjuk elfelejteni. Éppen a dolgozószobájában, az őskori könyvek között bukkantunk. Benne volt a kulcs, elfordítottuk, és... 700 évet visszautaztunk…
Simogasd meg bátran Elefánt bársonyos fülét, és a farkát is megcibálhatod! Tudod, mire jó az elefánt ormánya? A meséből kiderül!
Simogasd meg bátran Oroszlán selmyes sörényét, és a farkát is megcibálhatod! Tudod, milyen hangosan ordít az oroszlán? A meséből kiderül!
Simogasd meg bátran Zsiráf pöttyeit, és a farkát is megcibálhatod! Tudod, milyen hosszú a zsiráf nyaka? A meséből kiderül!