Keresési eredmények
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt, egyetemet végzett, és Bostonba költözött,…
Mielőtt véget ért, Atlasszal kezdődött el. Lily és a volt férje, Ryle éppen csak beleszokik a közös gyerekfelügyelet ritmusába, amikor Lily hirtelen újra összefut első szerelmével, Atlasszal. A csaknem két külön töltött év után Lily fellelkesül, hogy…
Greg Heffley számára a suliba járás nem egy kimondott örömünnep. Úgyhogy amikor kiderül, hogy az önkormányzat be akarja záratni a rosszul muzsikáló intézményt, nem viseli meg túlzottan a hír. Amikor azonban rájön, hogy így másik iskolába kell majd járnia,…
Egykor közéjük akartam tartozni – de aztán tönkretettek. A nagynevű Camden előkészítő suli borostyán lepte falai közt a gazdag és népszerű Cápák uralkodnak. Csoda, hogy meglepett az egyikük névtelen szerelmes levele? Ábrándozzon csak! Velőig gyűlölöm…
Greg Heffley már tudja az örök igazságot: amíg lesznek rockerek, mindig lesz, ami nem kerek. Amikor úgy dönt, besegít a báty- ja, Rodrick bandájának, a Tele Pölunak, Greg még nem sejti, mi vár rá. Hamar megtanulja azon- ban, hogy a rock and roll életstí-…
Greg nagyon nem akar beállni a tornasorba. Egy katasztrofálisan sikerült iskolai sportnap után úgy dönt, ideje végleg visszavonulnia az élsporttól. Az anyukája azonban addig nyüstöli, míg végül kötélnek nem áll, és húzódozva ugyan, de jelentkezik a suli…
A várva várt turné vajon álom vagy rémálom lesz? Nikki és barátai turnéra indulnak a világszerte híres Rosszfiúk zenekarral. A turné során, ahogy közelebbről is megismerkednek a sztárvilággal, látják, hogy nem minden arany, ami fénylik. A barátságukat…
Ez itt Nikki Maxwell MacKenzie Hollister szigorúan titkos naplója Aki megtalálja és visszajuttatja nekem, jutalmat kap! Nikki életének egy nyugodt perce sincsen. Pedig a nevezetes csók után akár le is csillapodhatnának a kedélyek. Nikki azonban meghall…
Mikor kezdődik már az ő szerelmi története? Hagyd, hogy elvarázsoljon! A fanficmegszállott Georgia még sosem volt szerelmes, sosem csókolózott, még csak bele sem zúgott senkibe, soha. De örök romantikusként biztos benne, hogy egy nap meg fogja találni…
Percy után szabadon! Istenien jó új sorozat a világszerte rajongva szeretett Rick Riordantől! Magnus Chase már megjárta a poklot. Két évvel ezelőtt tanúja volt édesanyja halálának, aki utolsó leheletével azt parancsolta neki, hogy meneküljön. Azóta a…
A tiltott szerelem romba dönthet egy királyságot? Kel árva, akit azért szakítottak ki megszokott életéből, hogy kardfogó legyen – a királyi trónörökös, Conor Aurelian herceg dublőre. A herceggel együtt nevelkedett, remek kiképzést kapott harcművészetekből…
„Ez a könyv magával ragadó és szívszakasztóan hiteles. Kihagyhatatlan olvasmány. Tele van érzékiséggel, fájdalommal és örömmel. Ne habozz most azonnal elolvasni!” – Ken McLaughlin, a New York Times és a USA Today bestsellerlistáján szereplő író – Tudta.…
A szerelem néha akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá. A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt,…
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött,…
Itt a nyári szünet - hétágra süt a nap, és minden kissrác a szabad levegőn rohangál. De hol van Greg Heffley? A házban gubbaszt, és videojátékokat játszik behúzott függöny mellett. Greg, aki saját bevallása szerint is benti éghajlathoz szokott, a leghőbb…
ez az élet receptje mondta anyám közben ölelt én a vállán sírtam gondolj a virágokra amiket elültetsz a kertben évről évre ők megtanítják neked hogy az embereknek is muszáj elhervadni levelet hullatni gyökeret ereszteni növekedni hogy virágozhassanak…
"Greg Heffley-n mostanság jó nagy a nyomás. Kizárólag egy dologhoz ért: a videójátékokhoz, a szülei viszont azt szeretnék, ha kicsit megerőltetné magát, és kipróbálna valami akármi mást. Amikor Greg talál egy régi videókamerát a pincéjükben, rögtön megérti,…
A Heffley-család nyaralni, pontosabban telelni megy! Greg Heffley és a családja úgy döntenek, idén nem kérnek a fagyoskodásból és a karácsonyi stresszből, inkább elmennek egy trópusi szigetre lazítani. Pár nap ejtőzés egy paradicsomi szállóban már nagyon…
Miután Greg Heffley iskolája hószünetet hirdet, az utcájuk zimankós csatatérré változik. A helyi hóhányók hatalmas hóvárakat építenek és hihetetlen hócsatákban harcolnak meg egymással. És az egészben a főkolompos Greg Heffley és a legjobb barátja, Rowley…
Greg Heffley világéletében egy dolgot akart: felnőni. De vajon tényleg olyan remek dolog a felnőtté válás, mint amilyennek ő azt hiszi? A fiú-lány bulik és a növekvő felelősség terhei mellett Gregnek még a kamaszodással járó kínos változásokkal is meg…
Egy kirándulás a családdal jó móka – kivéve, persze, ha az a család Heffley-éké! Az utazás ígéretesen indul, de aztán hamar beüt a balhé. Benzinkúti mosdók, megkergült sirályok, egy kis koccanás, meg egy elszabadult malac – Greg Heffley frankóbb nyári…
Greg Heffley családja egy váratlan örökség után úgy dönt, ideje kicsit kipofozni a házukat. Hamar rá kell azonban jönniük, hogy egy építkezés rengeteg fejfájással is jár. Amint megérkeznek a mesterek, elszabadul a pokol. Korhadt deszkák, mérgező penész,…
Greg Heffley nagy bajban van. Az iskolában vandálok jártak, és ő az első számú gyanúsított. A legszörnyűbb az egészben az, hogy ő teljesen ártatlan. Vagyis, majdnem teljesen. A rendőrség a nyomában van, ám egy váratlan hóvihar elzárja a Heffley-családot…
A történelem megismétli önmagát… Seth sosem hitte, hogy lehet jövője. Ám úgy tűnik, Josie-val mindent megkapott: a holnapot, a családot, az örökkévalóságot. Ám a titánok még a boldogsága útjában állnak. Ha segít Josie-nak a szinte lehetetlen feladatban,…
Nikki Briannára sem tud vigyázni, nem hogy egy kutyacsaládra! Nikki Maxwell megint okosabb volt a kelleténél. Merő jószándékból bevállalt nyolc kutyát egy éjszakára, de a szülei elől titkolnia kell. Csak Brianna segítségére számíthat. Most, hogy MacKenzie…
Egy esküvő, némi kavarodás és egy férfi, aki bosszantóan imádni való… Madison Daniels gyerekkora óta rajong a bátyja legjobb barátjáért, Chase Gamble-ért. Mindenki úgy véli, tökéletes pár lehetnének, de akad két komoly probléma. Egyfelől Chase megfogadta,…
A szerelem kísérthet, de meg is gyógyíthat. Leeds azóta tudja, hogy Laylával fogja leélni az életét, hogy először találkoztak. De aztán jött a támadás. Layla heteket töltött a kórházban, harcolni kellett az életéért, és bár testileg rendbe jött, az érzelmi…
Döntések, döntések... mi kell egy jó döntéshez? Nikkinek nagyon fontos döntést kell meghoznia, és nincs rá sok ideje. Kit és mit válasszon? Régi barátainak és szerelmének, Brandonnak járjon a kedvébe? Vagy az Északdombi suliból cserediákként érkező,…
Négy buli, két jó barát, egy jóképű srác és a világ legundokabb osztálytársa, aki arra tette fel az életét, hogy Nikki mindennapjait megkeserítse. A kamaszlány sorait olvasva az ember legszívesebben a homlokát csapkodná, hiszen a mi Nikkink a második…
"Szeret! Nem szeret! Szeret! NEM szeret?!! JAJ NE! Kezdem elölről... Nikki, úgy tűnik, nem maradt több virág! Niki Maxwell: Honnan tudod, hogy egy fiút érdekelsz? El akar kísérni az év legnagyobb bulijára (Még tökre van idő rákérdezni.) (JUJJ!!! Mi van,…