Vallás
A Biblia tartalmára épülő könyvben 25 ó- és 18 újszövetségi történetről olvashatunk. Az egyszerűen elbeszélt történetek mellett találhatunk recepteket, ügyességi feladatokat, közösségi játékokat és a témákhoz kapcsolódó olyan érdekességeket, sok-sok…
"Douglas E. Harding e könyvében nem annyira a vallás népszerű formáival foglalkozik, mint inkább megpróbál azoknak a magasabb rendű vagy alapvetőbb belátásoknak a mélyére hatolni, melyekből a népszerűbb formák erednek. A világ vallásai olvasása során…
I. és II. rész: Isten, a lakott világegyetemek, élet a halál után, angyalok és más lények, a háború a mennyben III. rész: A világ történelme, tudomány és evolúció, Ádám és Éva, a polgárosult társadalom fejlődése, házasság és család, személyes szellemi…
A szerző vallomása: 10 év telt el az első kiadás óta. Megírásakor azt hittem, hogy a 15 évvel azelőtt megkezdett megtérésem, az imádságos élet már kellően elmélyítette hitemet és szeretetemet. Éppen ezért ezeket az írásokat öröm és nagy lendület hatja…
Ezt a kis imakönyvet szenvedő testvéreimnek ajánlom és kívánok minden betegnek, ágyába kényszerültnek gyógyulást és belső békességet János apostol 3. levelének kezdő soraival: „Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan…
"„…a szerető ember keresi szeretett Istenét, de még ennél is jobban keresi a szeretett Isten azt, aki keresi őt. [...] Ez a könyv a hűség útját tárja fel, amelyen felfedezzük és elmondhatjuk, amit az Énekek éneke főszereplője mond: »Én a kedvesemé vagyok,…
Először jelenik meg Magyarországon a témájában és nyelvében is különleges imakönyv. A csudákkal ékes somlyói Mária kegyhelyét látogató zarándokok lelki épülésére állította össze P. Réthy Apollinár ferencrendi szerzetes, írta az első kiadás címlapjára…
Vannak évek, amelyek csak úgy elsiklanak mellettünk, s az év elmúltával megállapítjuk: igazából nem is éltünk, csak sodródtunk. Azért, hogy ez ne történjen meg, Pater Anselm Grün, a münsterschwarzachi bencés kolostor szerzetese és számos népszerű lelki…
"Kerkai Jenő SJ életműve P. Kerkai Jenő a 20. század egyik legjelentősebb magyar jezsuitájaként – a kötet több szerzője és a szerkesztők szerint – a legnagyobb magyar szociális apostol volt. A II. világháború előtti évtizedben munkatársaival együtt a…
Korzenszky Richárd bencés szerzetes 1941-ben született Csornán. Magyar–orosz szakos diplomát szerzett az ELTE-n. A bencések győri, majd pannonhalmi gimnáziumában tanított, tíz éven át igazgatója volt a pannonhalmi középiskolának. Oktatott a rend főiskoláján,…
„Amikor megteremtette Isten az embert, párbeszédbe kezdett vele, ezért az ember lényegéhez hozzátartozik az imádság. Ez a hívő ember magatartása, folytonos szükséglete, hogy szün¬telenül legyen benne ebben az élő kapcsolatban, amely vá¬laszadás, társalkodás…
E kis könyv célja, hogy új szemmel tekintsünk rá Kaszap István élethivatására, s hogy felismerjük, miképp tükröződik Krisztus titka István életében. Mi lehet az üzenete a mai ember, különösen a fiatalok számára? Mi az, ami követésre ösztönző lehet egy…
Mit tenne Bowie? David Bowie nem csupán a könnyűzene, hanem az egész popkultúra meghatározó alakjává vált fél évszázados karrierje alatt. Bowie nemcsak rendkívül tehetséges zenész, hanem elmélyült gondolkodó is volt, aki a buddhizmusból kiindulva számos…
Sokan úgy vagyunk vele, hogy szeretnénk imádkozni, de nem tudjuk biztosan, mit mondjunk, vagy hogyan fogjunk hozzá. Sarah Young, a Jézus hív – Jézus szólít bestseller szerzője ebben a könyvében egy 365 napig tartó útra invitál, hogy igeversekre épülő…
Jézus kétezer évvel ezelőtt élt, Izráelben. Mégis mindaz, amit tett, ahogyan élt, amiket mondott, a Biblia róla szóló történetei és bizonyságtétele a mai napig hatással van az emberekre. Fedezd fel te is azt a kort, amelyben Jézus élt! Ismerd meg, milyen…
Móricz Zsigmond novellái közül olyan újszerű, az egész életművön átívelő válogatást adunk közre, amelynek a középpontjában a keresztyén hit, illetve a 20. század eleji református egyház áll. A sokszínű elbeszélések hol humorral és iróniával, hol drámaisággal…
A Tíz tibeti történet a buddhizmus abszolút esszenciájának számító együttérzésről szóló, hagyományos elbeszélések gyűjteménye. Ezen egyszerű, mégis csodaszép történetek révén az ember képes lehet pozitív változásokat előidézni a saját és embertársai…
A Vallási szavak kisszótára 2800 olyan szónak, szókapcsolatnak, fogalomnak, illetve névnek adja meg a magyarázatát, ismertetését, amely a világvallások valamelyikéhez kapcsolódik. A legtöbb kifejezést a kereszténység - a katolicizmus, a protestantizmus…
Az Újszövetség bibliai teológiájának második kötetében a szerző a páli iskolának tulajdonított könyveket, a katolikus leveleket, a szinoptikus evangéliumokat és Az apostolok cselekedeteit, valamint a jánosi iratokat elemzi bibliai-teológiai szempontból.…
Keresztes Szent János négy főművének magyar nyelvű kiadása pontosan 1000 oldalt tesz ki. Tanítása még a teológiában jártasoknak is nehéz olvasmány, hogy az abban foglaltakat igazán megértsék és elsajátítsák. Ezért szükséges, hogy azt újra és újra elolvassuk,…
"Szerintetek az boldog, aki nem birtokolja azt, amit akar?" Tagadóan válaszoltak. "Hogy is van ez? Mindenki boldog, aki birtokolja azt, amit akar?" Erre anyám így szólt: "Ha jó az, amit bírni akar, akkor boldog, ha azonban rossz dolgot akar birtokolni,…
Kultúránk szinte egyáltalán nem hajlandó elfogadni a földi lét elkerülhetetlen végességét, és hatalmas erőket összpontosít az elmúlás elleni küzdelemre. De Jézus legyőzte a halált. Mit ígér számunkra a keresztény hit, ha szerettünket vesztettük el, vagy…
Ebben a művében Alan Watts merész szellemi kalandra hív: próbáljuk egyszerre meghaladni a nyugati gondolkodás részletekbe tévedt, merev materializmusát és a vallási tradíciókból lepárolt misztikus jellegű képzeteket. Kultúránk ellentmondásainak gyökere,…
A világhírű spirituális mester, Sadhguru könyve új megvilágításba helyezi a „karma” agyonhasznált és félreértett fogalmát, és átnyújtja a boldogság és a megvilágosodás kulcsát. Mi a karma? A legtöbb ember a jó és a rossz tettek, az erények és a bűnök…
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. (Mt 5,9) "Idézetek a Bibliából" című keménytáblás, színes mini ajándékkönyv-sorozatunk négy tagja művészi ihletésű természetfotókkal gazdagítva kínálja a Szentírás legszebb és legmagvasabb…
Minden nyelven meghatározó jelentősége van az első bibliafordításnak. Károli Gáspár és munkatársai bibliafordítása alapjaiban határozta meg a magyar nyelvet, az irodalmat és a kultúrát. Ezt a különleges hatástörténetet mutatják be - a teljesség igénye…
"A Teremtő megadta a lehetőséget, hogy éljek. Ez sosem volt kétséges számomra. Az élet akarta, hogy legyek. Istenre ráhagyatkozhatok. Ez a létben való elfogadottságot jelenti számomra. Szabad lennem. Isten akarja a létemet. A jelenlétben biztonságérzetem…
Jézus a lelkivezetés igazi mestere, aki újabb és újabb utakra hív minket. Nem egymással ellentétes, nem egymást kizáró, hanem egymást követő utakra. Mindegyik út új kihívásokkal szembesít, de végigjárva egyre mélyebben ismerjük meg Jézust, és a korábban…