Életrajz
Szókratészt minden idők egyik legnagyobb gondolkodójaként tartjuk számon. Pedig nem volt tudós, nem írt semmit, egész életében tanulni akart. Úgy tartotta, „a vizsgálódás nélküli élet nem emberhez méltó élet”. Meg volt győződve, hogy az elképzelések…
1945 január. A tizennégy éves Moshe Kessler már rengeteg szörnyűséget átélt. Elszakították a családjától, identitását a bőrébe billogozott számmá redukálták, és majdnem egy évet töltött éhezve, folyamatos veréseknek és kényszermunkának kitéve Auschwitzban.…
Az 1860-as évek elején III. Napóleon francia császár különös tervvel állt elő: elhatározta, hogy a polgárháborúba süllyedt Egyesült Államok gyengeségét kihasználva francia fennhatóságú monarchiát alapít Mexikóban, és ezzel visszaállítja a dinasztikus…
A Kennedy örökösök A New York Times bestseller-szerzője, a Jackie, Janet és Lee monográfia alkotója minden eddig homályban maradt részletről fellebbenti a fátylat John Fitzgerald Kennedy elnök, valamint ünnepelt fivérei: Robert és Ted Kennedy szenátor…
1944. december 23-án délelőtt 11-kor találkoztunk az első két szovjet harcossal. Kiparancsoltak bennünket a pincéből, azaz az óvóhelyünkről. Mindenkitől „dokument”-et követeltek, én az iskolai bizonyítványomat adtam oda, amit el is fogadtak. Tulajdonképpen…
Két, különleges és hazájában kimagaslóan sikeres ember kutat évszázadokra visszanyúló ősi családi kapcsolataik után. Szegedy-Maszák Marianne és Fritz Péter családja a második világháború borzalmait bizarr módon túlélve a kommunizmus elől menekült a világ…
Camilla Shand, azaz Kamilla, Anglia királynéja állt a középpontjában a brit monarchia egyik legnagyobb válságának: Károly herceg - ma már III. Károly - és Diana hercegné katasztrofális házasságának és botrányos válásának. A közvélemény évtizedeken keresztül…
Ha valaki arra vállalkozik, hogy elmondja Volodimir Zelenszkij történetét, akkor azt csak úgy teheti meg, hogy egyúttal Ukrajna történetét is elmeséli. Csak így lehet ugyanis leírni annak az embernek a lelkesítő történetét, aki – kommunikációs tehetsége…
„Hiánypótló gyűjtemény a legendás magyar asszonyokról.” – Karády Anna „Nők, akik szebbé, jobbá tették a világot.” – Pap Éva „Árnyékban éles fény vagy, és ékes árnyék a fényben…” – írta Radnóti Miklós feleségének, Gyarmati Fanninak a neki szóló versben.…
Az i. e. III. század a kínai történelemben az egymás ellen hadakozó, élet-halál harcot vívó fejedelemségek, a hatalomvágyó és mindenre elszánt uralkodók, hadvezérek és szerencselovagok időszaka. A század közepe táján egy különös mű születik: a korszak…
Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben…
A történelem iránt érdeklődőknek! A 102 esztendős szerző tűéles pontossággal idézi fel gyermekkorát, a huszadik század eleji Pestet, a háború éveit és újságírói pályafutása kedves helyszíneit. A régmúlt homályából ködalakok bukkannak elő és elevenednek…
"Napóleon utolsó évei, intrikusok között, fájdalmas veszteségekkel, Rodenberg szemével, aki minden elismerést megérdemel lelkiismeretes kutatóként és tehetséges íróként egyaránt… Megjelenítő erővel láttatja egy lenyűgöző történelmi személyiség életének…
AZ ELSŐ ÁTFOGÓ ÉLETRAJZ A 18. SZÁZADI FRANCIAORSZÁG LEGREJTÉLYESEBB ASSZONYÁRÓL Mária Terézia Sarolta, Magyarország uralkodójának unokája a francia monarchia zűrzavaros utolsó napjaiban eltűnt a nyilvánosság elől. A forradalmárok a kislányt a királlyal,…
„Mit tesz az ember, ha egy gyilkosságot megörökítő fényképre bukkan?” A holokauszt dokumentációja kiterjedt, mégis alig van olyan kép, amely egy zsidó családot ábrázolna a meggyilkolásuk pillanatában. A világszerte elismert holokausztkutató, Wendy Lower…
Négy reneszánsz erény: Igazságosság, Mértékletesség, Erő, Bölcsesség. Mi más kerülhetne egy vászonra, egy templom mennyezetére, egy főpap studiolójába, mint a hibátlan, tökéletes szépség? A konyhalány és az apáca. A feleség és a mostohalánya. Négy nő,…
A második világháború utáni években Kim Philby, Nicholas Elliott és James Jesus Angleton az angol és amerikai titkosszolgálat feltörekvő csillagai voltak, s egyben nagyon jó barátok is. Mindhárman ugyanannak a klubnak a tagjai voltak, ugyanabba a bárba…
Hogyan lehet túlélni, ha egy sikeres és csillogó karrier a világgal együtt darabokra hullik? Karády Katalin, az ünnepelt énekesnő és filmcsillag életére lassan rávetül a háború árnya. Barátainak menekülniük vagy bujkálniuk kell, ügynökét bíróság elé…
Ferenc Ferdinánd, Ferenc József császár unokaöccse Rudolf trónörökös halála után a Habsburg-ház öröklési rendje szerint az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse lett. A sokáig súlyos tüdőbajban szenvedő, de aztán betegségéből csodálatos módon kigyógyult…
Göncz Árpád születésének 100. évfordulóját ünnepeltük 2022-ben. Jelen kötetben a rendszerváltozás utáni első köztársasági elnökre emlékezünk. A könyvben az alábbi szövegek olvashatók: Bertha Bulcsu 1989-ben Göncz Árpáddal készített interjúja (A halálraítéltek…
A király jegyese volt, végül egy trónvárományos herceggel kellett „beérnie”. A „Mesekirály”, II. Lajos bajor király lefújt esküvője után a francia alençoni herceghez, Ferdinand d’Orléans-hoz adták feleségül. Ám a szerelemnek nem lehet parancsolni, Zsófia…
Napóleon rendkívüli pályafutása több nemzedéket lenyűgözött. Ő képviseli azt az álmot, hogy az egyén kiemelkedhet abból a társadalmi környezetből, amelyben megszületett, s rendkívüli erőfeszítések árán birtokba veheti a világot. Ugyanakkor sorsa arra…
Bánffy Miklós az 1922-es genovai értekezlet üres óráiban remek karikatúrákat rajzolt a tanácskozó politikusokról. Ez a kényes részleteket felfedő, kritikus, de humorral átszőtt látásmód a legjellemzőbb kötetünkben olvasható két memoárjára is. Éles szemű…
Gazdag és arisztokrata családból származott Audrey Hepburn? Pompás hollandiai kastélyokban nevelkedett gyerekkorában, mint egy hercegnő? Szülei valóban szimpatizáltak a nácikkal? Az anyja tényleg találkozott Adolf Hitlerrel? Miért Anne Frank volt Audrey…
Albert Einstein munkássága túlmutat úttörő jelentőségű tudományos elméletein, neve a mai napig egyet jelent a zsenialitással. A lenyűgöző relativitáselmélettől és a híres E = mc2 egyenlettől kezdve egészen az egyesített mezőelméletig senki nem gyarapította…
II. Erzsébet királynő korszakalkotó uralkodásának legteljesebb, legátfogóbb története az ismert és kiváló életrajzíró, Andrew Morton tollából. A félénk és visszahúzódó Erzsébet hercegnő személyisége éppen megfelelt ifjúkori vágyainak, hogy vidéki nyugalomban…
Köszöntjük annak a fiúnak a világában, akiből király lett. A leendő III. Károly király Nagy-Britannia leghosszabban regnáló uralkodójának fiaként született, sok kemény és szívfájdító évet élt át, nehéz iskolás éveitől kezdve a Lady Diana Spencerrel kötött…
Afganisztán legfiatalabb női polgármesterének, emberi jogi harcosának szívszorító és inspiráló vallomása Zarifa Ghafari hároméves volt, amikor a tálibok kitiltották a lányokat az iskolákból, így ő is csak titokban folytathatta alapfokú tanulmányait.…
Downton Abbey igaz története, melyet lady Fiona Carnarvon, Highclere Castle úrnője beszél el. A helyé, ahol a hihetetlenül sikeres televíziós sorozatot is forgatták. Lady Fiona Carnarvon 2001-ben lett Highclere Castle úrnője. Az azóta eltelt esztendők…
Amikor a kegyetlen elnyomó rezsim 1933 után átvette a hatalmat, a németek azon része, akik közül a többség – nagyjából 20 millióan, a lakosság kétharmada – soha nem szavazott a nemzetiszocialistákra, igyekezett meglapulni és óvni a családját. Vidékre…