Magyar történelem
A Magyar Királyságra vészterhes árnyékként telepedő török fenyegetést Hunyadi János kormányzó egy végső, mindent eldöntő hadjárattal igyekszik elhárítani. Seregeit összegyűjtve nagyszabású haditerv alapján tör előre a Balkán irányába. Célja a görög Szaloniki…
Ezernégyszáznegyvenkettő. A Vaskapunál vívott ütközet és a váratlan magyar diadal híre bejárja egész Európát. Hunyadiban egyre többen látják a jövő reménységét, aki immár több csatában képes volt megálljt parancsolni az ottomán hódítóknak. Az ifjú magyar…
A német Tiger I-es és Tiger II-es − utóbbi Königstiger, vagyis Királytigris néven is ismert − a II. világháború leghíresebb, hatalmasabb nehézpáncélosai voltak. Félelmetes hírük a szövetséges katonák körében akkora nyugtalanságot keltett, hogy hajlamosak…
Tizenkét évvel a nagysikerű Trianon-legendák című kötet után ABLONCZY BALÁZS újabb, a trianoni békeszerződést övező történetek nyomába eredt. A szerző magyar történész által eddig soha nem látott levéltári forrásokat kutatott fel a párizsi Grand Orient…
A kötetben hiteles történelmi dokumentumok, diplomáciai és katonai jegyzékek, naplótöredékek és levélrészletek, sajtóanyagok és személyes visszaemlékezések által bontakozik ki Trianon megrázó históriája, az oktrojált békeszerződés előzményei és szerteágazó…
A Szerző 10. köteteként Szepes vármegye nemes családjait dolgozta fel. A megye eltér a szokásostól, rendkívül sok egyedi tulajdonságot vonultat fel. E kötetnél is szigorúan betartásra került a Szerző alapelve, hogy csak hiteles adatok közlésére szorítkozik.…
A Felvidéki nemes családok sorozat e kötetének első vázlatát és mintegy másfél tucat családfáját még Szluha Márton kezdte el összeállítani az Abaúj-Gömör-kötet szerkesztése közben, 2014 folyamán. A munkatervben szereplő több „elveszettnek vélt” kézirat…
"Traktoroslányból jól öltözött dolgozó hölgy, majd menő csaj: hosszú utat járt be a trendérzékeny nő a szocializmus évtizedei alatt, amíg az ötvenes évek puritán mintájától eljutott a rendszerváltás időszakának szexi poszterlány-imázsáig. Sokszor kellett…
Az első világháború kitörésekor Szerbia az antanthatalmak szövetségese lett, majd nem sokkal később Nagy-Britanniában olyan befolyásos, jól értesült és elkötelezett patrónusai akadtak, mint Henry Wickham Steed angol újságíró, a The Times napilap külügyi…
A regény IV. Béla, V. István és IV. László uralkodásának idején játszódik, több nézőpontból követve a korszak történelmi eseményeit. Az olvasó betekintést nyerhet IV. Béla országépítő munkájába, megismerheti a gyermek IV. László elrablásának és V. István…
Valahol a távoli Itáliában, Szalárd vezér győztesen hazatérő seregétől leszakadva keresi a hazautat tíz lövő. Egy névtelen Duna menti kis szálláson várják őket asszonyaik, gyerekeik. A szokásoknak megfelelően a család feje, Tege vezeti a tizedet, míg…
A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak,…
Bónizs Róbert a Kőfaragó és a Szent László íja című kötetek után az eddig általa feldolgozott korszak két legendás történelmi szereplőjének, Nagy Lajos királynak és Toldi Miklósnak életét dolgozza fel új sorozatában. A sorozat első kötete gyerekkorától,…
Ezerháromszázötvennyolc. A csatáktól és a saját démonaival való harcoktól megcsömörlött Toldi visszavonultan él, ám békés magányából kizökkenti az, amelynek a legkeményebb harcosok sem tudnak ellenállni: a szerelem. Feleségül veszi Rozgonyi Piroskát,…
A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény…
Névnapot és kastélyavatót tartott gróf Széchenyi István 1840. augusztus 20-án Kiscenken, és az eseményre hetven vendéget hívott meg. Egy reményt keltő országgyűlés után felbuzdulva érkezett Cenkre a reformkori politikai elit színe-java. A "legnagyobb…
Bár ez a könyv címe szerint az egykori történelmi Magyarország területén megtelepedett habánokról szól, egyben leírást ad egy egész, hitelveik miatt üdlözött népcsoportról, az anabaptistákról - újkeresztényekről - , akiknek kiűzetéséről Európa szinte…
Voltak korszakok, amelyekben nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget az emberi személyiség történelmet formáló szerepének. E könyv kiváló szerzői arra törekedtek, hogy olyan államférfiak, közéleti emberek portréit tárják az olvasó elé, akik valamilyen…
A magyar Szent Korona történetének befejező részét tartja kezében az olvasó. A harmadik kötet talán az előző kettőnél is izgalmasabb, noha ez nem a szerző érdeme: a koronával történtek olyan események az utolsó másfél száz évben, amelyek feszültebbek…
Kr. u. 880. Az Etel folyó mellett elterülő sztyeppén élő magyari törzsekre egyre nagyobb nyomás nehezedik kelet felől: a besenyők betörései megszaporodnak, és nyilvánvaló, hogy ezek a támadások csak előszelei egy nagyobb viharnak, az összes besenyő törzs…
A régmúlt rejtély. És a közelmúlt? Ha adatok, dokumentumok, élő szemtanúk állnak rendelkezésünkre, könnyű dolga van a történésznek. De ha olyan korról kell képet festenie, amelyben az adatokat meghamisítják, a dokumentumokat megsemmisítik, a szemtanúkat…
Egy magával ragadó, átfogó mű Hitler híres – és hírhedt – magánhadseregének, a Waffen-SS-nek a történetéről A Waffen-SS Heinrich Himmler SS-ének katonai szárnya és egyben a XX. század egyik legrettegettebb hadserege volt. Rövid története során a Waffen-SS…
A könyv az állambiztonsági szervek operatív munkamódszereinek az emberközelibb formáját tárja az olvasó elé – a titkosszolgálati tevékenység valódi drámája ugyanis csakis a magánember, nem pedig az intézmények és a turizmus egészének szintjén érhető…
1940. szeptember 5-én reggel a második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség átlépte a trianoni békeszerződésben megállapított magyar–román határt, és ezzel Észak-Erdély 50 hónapra ismét Magyarország része lett. Ablonczy Balázs könyve e bő négy…
A kötet az új kutatási és tudományos eredmények tükrében mutatja be - magyar és határon túli történészek, egyháztörténészek, egyetemi tanárok és közéleti személyiségek segítségével - azt az embermentő tevékenységet, melyet a vészkorszakban üldözött zsidók…
NDK 1956. november: Egy kisvárosi gimnáziumi osztály öt perc néma tiszteletadással reagál a magyar felkelés leverésére a történelem órájukon. A kezdeményezőket az állambiztonság keresi, de nem sikerül megtalálniuk őket. A diákok és a szülők minden fenyegetés…
Borító: kartonált, füles Illusztrációk: 100 kép, dokumentum Igazi szenzáció, kiadatlan képes világháborús napló!Kertész Imre (Billéd, 1910. szeptember 7.) élethivatásul a katonatiszti pályát választotta, így nyert 1929-ben felvételt a pécsi Zrínyi Miklós…
„Én igazán a legkisebb okot sem adtam kiutasításra, hiszen már süketségemnél és tudatlanságomnál fogva sem kerülhettem abba a helyzetbe, hogy az állam érdekeire, a közrendre és közbiztonságra aggályos lehessek. Alázattal könyörgöm, hogy még hátralévő…