Regény
Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, az élete maga a pokol - és talán senkinek sem annyira, mint neki. Anyja ugyanis magára hagyta a fiatal lányt, ráadásul barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, de azok…
A Groan család várában, Gormenghastban rend uralkodik. A tornyok, pincék, zegzugos folyosók különös lakói – urak és szolgák – egyaránt tudják, hogy a nap melyik percében mit kell tenniük. A menetrendet az ősi Rituálék alakítják, betartásukért a vén Szertartásmester…
Közeleg a karácsony, ám Betty Kowalski szívét nem tölti el az ünnepi várakozás. Természetesen, szokása szerint ellátogat majd a templomba, de ugyan ki miatt vegye elő a karácsonyi díszeket és kinek készítsen finomságokat? Férje évekkel ezelőtt eltávozott,…
Az 1974-ben született német irodalomtörténész könyve dokumentumokra épülő, különleges családregény, Thomas Mann családjának élet- és kortörténete az 1920-as évek elejétől egészen a huszonegyedik század kezdetéig. Thomas Mann 1905-ben vette feleségül…
Túlnőtt-e Elvis önmagán, meg tudja-e állítani a költészet a halált, ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban, hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret, hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja, lehet-e egy nagyapának…
1946-ot írunk, amikor Frankel Vera és legjobb barátnője, Bán Edit megérkeznek Nápolyba. A két lány egy Auschwitz felé tartó vonatról szökött meg, s mindenkit elveszítettek a háborúban. Egy amerikai katonatiszt ajánlólevelének köszönhetően Vera az Egyesült…
Három fivér visszatér gyermekkora helyszínére, egy erdővel határolt kies, tóparti tanyára. A látogatás nem kellemes, de szükséges, hiszen anyjuk utolsó kívánsága, hogy hamvait a tónál szórják szét. A tanyán, ahol sok évvel azelőtt egy mindent felforgató…
Jane Austen befejezetlen regényét Merryn Williams az írónő stílusában egészítette ki. Hűen követi Jane Austen elképzeléseit, és úgy folytatja a történetet, ahogyan annak idején Jane elmondta a nővérének. A folytatás észrevétlenül kapcsolódik az alapműhöz,…
Ken Wilber, korunk egyik legismertebb filozófusa csak néhány – az asszonyt emésztő rákbetegség elleni küzdelem jegyében eltelt – évet tölthetett együtt nagy szerelmével, Treyával. Közös művükben a gyógyítás különféle módszereit részletesen elemezve,…
Az ember ősidők óta visszaél a háziasított vagy idomított állatok iránta való hűségével, lojalitásával, és céljai érdekében sosem habozott feláldozni négylábú barátait. Amikor az embereknek háborúzni támadt kedvük, mindig magukkal vitték a csataterekre…
1949-et írunk: a második világháború szörnyű árat követelt Nagy-Britanniától. Cavendon Hall, a hatalmas yorkshire-i birtok a csőd szélén áll. Az ott élő két család, az arisztokrata Inghamek és hűséges csatlósaik, a Swannok emberemlékezet óta először…
Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a szöveg pedig több mint negyven évvel később került elő, és nyert új aktualitást. Rudolf Ivanovics…
Andreas Doppler mintaszerű életet élő, norvég családapa: felesége csodás asszony, gyerekei nagyszerűek, jövedelme stabil, a háza szép nagy. Más szóval a tökéletesség már-már elviselhetetlen méreteket ölt, megágyazva egy klasszikus, skandináv bekattanásnak.…
Peter megrögzött magányos farkas és macskagyűlölő, amíg egyszer az akkori barátnőjétől ajándékba nem kap egy kis szürke, szépségében tökéletes, visszahajló fülű kiscicát. A barátnő megy, a macska marad, sőt Norton, a cica és Peter elválaszthatatlanok…
Egy augusztusi délután Oroszország legtávolabbi félszigetének fővárosában nyoma veszik két lánytestvérnek. Minden jel arra utal, hogy elrabolták őket. Eltűnésük felbolygatja a várost, önkéntes kutatóosztagok indulnak a keresésükre, de a rendőrségi nyomozás…
A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja. Húga viszont gyakorta esik a romantikus…
A Francia história ötödik kötetében az 1588 és 1594 közötti – ugyancsak mozgalmas – hat év eseményeit ismerhetjük meg. A történések krónikása továbbra is a király orvosa és bizalmasa, Pierre de Siorac, aki még veszélyes, titkos küldetései közben is szakít…
A Háztartás méltán szerepel minden idők legjobb regényei között. Ruth és Lucille egy idahói kisvárosban élnek szigorú nagyanyjukkal, majd, amikor ő meghal, különc nagynénjükkel, Sylvie-vel. Édesanyjuk elhagyta őket, és egy szikláról a közeli tóba kormányozta…
Egy dél-olaszországi tanyán élő házaspár a saját kamasz fia mellett intézeti gyerekeket is nevel. A fiúk művelik a földet, dolgoznak, tanulnak, imádkoznak és ismerkednek a testükkel. Egyikük, Bern első látásra megtetszik a szomszéd villában nyaraló torinói…
Egy háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak. Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még…
Mikor Izabella hercegnőt feleségként az angol Eduárd királynak ajánlják, a lány számára ez szerelem első látásra. Ám újdonsült férjének van egy titka, egy titok, amely házasságuk - és Anglia - szétszakításával fenyeget. Miközben Izabella próbál helytállni…
LorenaHickok 1932-ben ismeri meg Eleanor Roosveltet a későbbi elnök, Franklin Roosevelt elnöki kampánya során. Lorena szegény sorban nőtt fel Dél-Dakotában, ám később korának legelismertebb újságírónője lett Amerikában. Hick, ahogy a barátai hívják,…
Jane Austen kevésbé ismert műve a frissen megözvegyült, gyönyörű és ledér Lady Susan ravasz mesterkedéseit követi nyomon. A hölgy anyagilag kedvező frigyet igyekszik biztosítani önmaga számára, ugyanakkor megpróbálja vigasztalan házasságba kényszeríteni…
Philip Roth 1979 és 1985 között három regényt (A szellem árnyékában, A megszabadított Zuckerman, Anatómialecke) és egy kisregényt (A prágai orgia) szentelt legismertebb prózai alteregójának, Nathan Zuckerman amerikai zsidó írónak. A ma már egyetlen kötetként…
Carlos Ruiz Zafón (1964–2020) napjaink nemzetközi irodalmának egyik legelismertebb szerzője, és Cervantes után világszerte a második legolvasottabb spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre fordították le. 1993-ban ifjúsági regénnyel mutatkozik be…
Vonnegut újabb édesbús, keserves remekműve az egykor öröknek vélt polgári értékrendet gyászolja. A cím a kamaszkorú gyilkos, RudyWaltz gúnyneve. Vaktában kilőtt töltényével egyszerre két életet is kiolt. Rudy anyjával házuk radioaktív kandallópárkánya…
Nagy esemény előtt áll a Drummond család: mindannyian összegyűlnek Orlandóban, hogy jelen legyenek egy űrhajó kilövésénél, rajta lesz ugyanis Sarah, aki - bár félkezű, mert az anyja a terhesség alatt egy szörnyű gyógyszert szedett - az egyetlen olyan…
Emma a reggeli műsort vezeti a Double MR-en. Imádja a munkáját, végtelenül odaadó, és minden idejét a kis helyi rádióállomásnak szenteli. Papíron csak riporter, de igazából főszerkesztői munkát végez. Ő vezeti a reggeli adást Benjaminnel, ő csinálja…
Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte…
Baricco ma már klasszikusnak számító, monodráma formájában írt kisregényének főhősére – aki azért kapta a Novecento nevet, mert a XX. század első évében született – az Amerika és Európa között ingázó Virginian óceánjáró báltermében bukkan rá a hajó egyik…