Regény
A szerző első nagy sikere végre újra kapható! Holly Kennedy élete tündérmesébe illő: férjhez ment a gimis szerelméhez, a jóképű Gerryhez, akivel hét éve élnek boldogan Dublinban, egy pici lakásban. Egy nap azonban Gerry fejfájása elviselhetetlenné válik,…
Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek…
Életünk olyan, mint egy hol lassan és méltóságteljesen hömpölygő, hol vadul áradó folyó. E kötet lapjain Paulo Coelho élete folyójának egy-egy szakaszán folytatott elmélkedéseit osztja meg olvasóival. A gyűjtemény hosszabb s rövidebb lélegzetű írások…
Miután gyermekként tanúja volt a nagyanyja és három nagynénje nyomorúságos életének, úgy döntött, hogy inkább fiú szeretne lenni. Később bátor és energikus kabuli kamaszként felháborodott, amikor az oroszok megszállták a hazáját. Nemtetszésének nyilvánosan…
A tizenhat éves Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, aki szenvedélyesen kutatja a gyógynövények titkait. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb…
A XX. század hajnalán, a világ négy táján, Portugáliában, Japánban, Kínában és Oroszországban új világ születik. Mintha csak Karl Marx jóslata, és ekkor társadalmi forradalom korszaka következik be válna valóra az olvasó és a négy központi szereplő,…
Hermann Hesse e két elbeszélését Az üveggyöngyjáték című regény kapcsolja össze. A napkeleti utazás 1927 és 1929 között, mintegy a nagy regény „előmunkálataként” keletkezett, s Hesse magát a regényt is a „Napkelet utazóinak” ajánlotta. A Sváb életrajz…
Ambiciózus, nagyszabású és áradó regény a gazdag, befolyásos New York-i Milton család három generációjáról, akik egykor a világot irányították. 1935 – Kitty és Ogden Miltonnak mindene megvan: elegáns lakás az Upper East Side-on, két gyönyörű kisfiú,…
„Minden állat egyenlő, de néhány állat egyenlőbb a többinél.” E szállóigévé vált mondat nagyjából össze is foglalja George Orwell 1945-ben megjelent kisregényének lényegét. Az 1984 mellett kétségkívül az Állatfarm az angol író legismertebb és legnagyobb…
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom. Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen az írásra koncentrálhasson. Az akadémián, ahol mások mellett Jon Fossétől…
„Átgondolt, eredeti és megható.” – Jill Childs, nemzetközi bestsellerszerző „Készülj fel, mert összetöri a szíved.” – Woman + Home „Bölcs, gyengéd és igaz.” – Liane Moriarty, New York Times bestsellerszerző „Gyönyörű, szívszorító, reményt adó.” – Joshilyn…
Kötetünk Antoine de Saint-Exupéry (1900–1944) – a Hadikereszttel, majd halála után Becsületrenddel is kitüntetett, utolsó bevetésén gépével a Földközi-tengerbe zuhant hivatásos pilóta és a Femina-díjat, illetve a Francia Akadémia Nagydíját is elnyerő…
„Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.” Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek…
Kundera műve stílusbravúr. Irodalmi esszé – regényformában. Az egyes tanulmányokat, a virtuális regény kilenc fejezetét a bennük újra és újra felbukkanó, egymás útját keresztező hősök kötik össze. Sztravinszkij és Kafka, különös barátaik társaságában,…
Egy téli reggelen három fiú indul szörfözni a francia partokhoz. Hazafelé balesetet szenvednek, és egyiküknél már csak az agyhalál beálltát tudják megállapítani az orvosok. A 19 éves Simon Limbres szüleinek életük legnehezebb döntését kell meghozniuk:…
Az elsőkönyves írónő csodálatos regényében egy páratlanul szerethető özvegyember a magányból kitörve és önmagát legyőzve a szerelem és az önmegismerés kalandjába vág bele, és ezzel gyökeresen megváltoztatja az életét. A hatvanéves Arthur Pepper napjai…
„Én sírhatok, elakadhat a szavam, lehet hiányos az illemtudásom. Nem számít ez. Nekem meghalt a fiam. Csak ez számít.” Hogyan lehet megbirkózni az egyik legnagyobb veszteséggel, amely érhet bennünket, a gyermekünk elvesztésével? Mit tehet egy anya, hogyan…
A Nagytestvér, Kistestvér, Vöröstestvér a szerelem, háború, intrikák, bátorság, bűvölet, árulás megragadó története: elsöprő lendületű utazás Kantontól Hawaiin át New Yorkig, a Japánban és Berlinben meghúzódó száműzöttek negyedétől a forradalmárok moszkvai…
Selma tizenhét éves volt, amikor kitört a második világháború. Zsidósága mindaddig nem játszott szerepet az életében, akkor azonban hirtelen élet-halál kérdése lett. 1942-ben megkapta a felszólítást, hogy jelentkezzen munkatáborba, de sikerült megmenekülnie.…
Második esély a boldogságra! Egy hosszú nyaralás Korfu gyönyörű szigetén - Izzy Jordannek nincs is másra szüksége, de kérdés, hogy a szerelemre és a drámára is készen áll-e? Izzy Jordan a Modern Nő megtestesítőjével szembeni elvárások és a gyerekkori…
Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a…
Ezek a felszabadítók azt mondják, azért hoztak engem Angliába, hogy segítsek megváltoztatni a történelem menetét. Nos, ezt majd meglátjuk. De ha ilyen sokáig éltem, kell, hogy legyen valami oka. Miután még gyerekként elrabolták Afrikából, hogy rabszolgaként…
Egy lázadó fiatal nő faképnél hagyta a családját, és meg sem állt egy másik kontinensig, egy másik életig. Eltelt harminc év, nem volt jelen apja betegségénél, halálánál, temetésén, nem ismeri húga gyermekeit. Családja nehezteléséből, dühéből lassan…
Nyolc hétköznapi ember. Egy lehetetlen választás. Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa…
Ula középiskolába jár, de nagybeteg nagyanyja és bolti eladóként robotoló, zilált anyja mellett a kistestvéreiről, Soniáról és Danielről is nagyrészt neki kell gondoskodnia. Önnarrációján keresztül elénk tárul a mai lengyel kisvárosi szegénysors kilátástalansága,…
Elsa majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek…
Egy magyar származású tehetség szikrázóan erőteljes bemutatkozása A szülést követően a lakás olyan börtönné változik, melyben az újdonsült anya elsorvad a gondoskodás és készenlét végtelen spiráljában. Egyszerre munkál benne az ösztön, hogy biztonságban…
Hosszú nyári vakáció vár a tízéves a fiúra, aki élete első nagy kalandjára készül: Norvégiába repül a nagyszüleihez. A hetvenes években járunk, abban az időben, amikor „Izlandról legfeljebb stewardessek és politikusok utaztak külföldre”. A „forró” délen,…
1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész…
Charlotte Wood a Hétvége után újra egy tipikus ausztrál kisvárosba vezet: A gyerekek egy ausztrál család története, amelynek tagjai az évek során eltávolodtak egymástól. Amikor édesapjukat baleset éri, és intenzív osztályra kerül, Mandy és a testvérei…