Regény
Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és hogy elszalasztja az anyává válás lehetőségét. Amikor betölti a negyvenet, úgy dönt, lefagyasztatja…
Egy felfoghatatlanul szép és szívszorító igaz történet. Két nő szerelmi vallomása arról a férfiról, aki mindennél többet jelentett számukra. Mély, megrázó, igazi lelki utazás ez, mely magával ragad, elrepít az ismeretlenbe, a cseresznyevirágba borult…
Amikor Margot, a húszesztendős egyetemi hallgató 1987-ben korrepetitori munkát vállal egy négygyermekes család mellett Antwerpen zsidó negyedében, még nem tudja, hogy teljesen új világ nyílik meg előtte, és egy több évtizedes, különös barátság veszi…
Az ausztrál író immár bestsellerré vált regénye Oskar Schindler, egykori német gyárosnak állít emléket. Schindler született üzletember és szerencsejátékos. Idejekorán belép a náci pártba, s egyetlen célja: élvezni az életet, a pénzt és a szép nőket.…
Sofi Oksanen a Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát. A színházhoz való vonzalom gyümölcse első drámája, melyet fergeteges közönségsikerrel mutatott be 2007-ben a finn Nemzeti Színház. A mű főszereplői és eseményei azonban túlnőttek a…
„A boldogságot nem lehet pénzért megvásárolni”, tartja a mondás, de vannak, akik szerint megfelelő összegért cserébe valójában bármi megszerezhető – különösen Oroszországban. Így gondolja az oligarchák aranyéletébe belefásult Fjodor Szemjonovics is,…
1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát – ahogy száguldoztak…
Emily Brontë egyetlen regénye, amely először 1847-ben jelent meg Angliában, Magyarországon pedig 1940-ben, kimagasló alkotása az egyetemes regényirodalomnak. A verseivel is feltűnést keltő, fiatalon, alig harmincévesen elhunyt írónő testvérei, Charlotte…
A köszvénytől szenvedő Benjamin Franklin zsémbesen futja át az aznapi kérvényezők listáját. A szeme egyszer csak megakad két néven: Móric gróf és A. grófné. Az amerikai politikus fogadja a vendégeket, s így ismerkedik meg Benyovszky Móric gróf hihetetlenül…
A fordulatos viking-kori történet középpontjában Folkví, a szellemvilággal kapcsolatban álló előkelő lány áll, aki szülei halála után nehezen találja helyét a közösségben, ráadául a bátyjához fűződő szoros viszonya is veszélybe kerül annak nősülési szándéka…
Mit tegyen egy középkorú adóiroda-vezető, ha szürke életét már unni is fárasztó? Ha minden emberi kapcsolata tökéletesen kiüresedett? Hősünk, Bjorn Hansen hajmeresztő lépésre szánja el magát, és szinte hihetetlen eltökéltséggel végre is hajtja az egész…
A Furcsaság a fejemben szerelmi történet, ugyanakkor modern eposz is. Orhan Pamuk hat évig dolgozott a regényen, amelyben a bozaárus Mevlutnak és három éven keresztül szerelmes levelekkel ostromolt kedvesének isztambuli életét meséli el. Mevlut 1969…
„Szabadságot akartam, és nem tudtam, hogy a szabadság boldogsággal vagy boldogtalansággal jár-e. Az ember mindig a szabadságot választja, nem?” Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele…
New York Times Bestseller Sunday Times Bestseller "Az ember el akar bújni az élet dolgai elől, hogy folyamatosan csak ezt olvassa" - Elizabeth Day "Csodálatos debütálás. Minden megvan benne, hogy klasszikussá váljon" - Sarah Winman Angliában, 1928-ban…
„Ahogyan a tél és a nyár ellentéte sokkal határozottabb volt akkor, mint a mi életünkben, olyan éles volt a különbség fény és sötétség, csend és zaj között. A mai város alig ismeri a zavartalan sötétséget és az igazi csendet, egy árván pislákoló fény…
Maja Lunde emberről és természetről szóló nagy ívű regényeivel az egész világot meghódította. A méhek története és a Kékség című nemzetközi sikerek után most a tetralógia harmadik könyvével tér vissza, hogy megrázó képet fessen az egyén, a társadalom…
Julie Otsuka első magyarul megjelenő regénye azoknak a japán nőknek a történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején csoportosan érkeznek San Franciscóba, hogy hozzámenjenek egy férfihoz, akit csak képen láttak. Mindannyian tele vannak félelemmel,…
A jó nevű, ám szegény családba született Fanny Price-t anyja a Mansfield Parkban lakó gazdag rokonaihoz küldi. A mansfieldi kastély Sir Thomas Bertram otthona, itt él feleségével és négy gyermekével. A család befogadja ugyan a lányt, de sohasem kezeli…
A sorozat negyedik részében Anne Shirley-t Gilbert Blythe menyasszonyaként láthatjuk viszont. A házasságkötésig azonban még várniuk kell, amíg Gilbert befejezi orvosi tanulmányait. Ezalatt az idő alatt Anne sem tétlenkedik: Summerside-ba költözik, hogy…
Marian nem akar mást, csak normális életet, és ehhez szinte mindene meg is van: állása egy piackutató cégnél, barátnőjével közösen bérelt lakás, és Peter, aki kissé unalmas, ám megbízható társ. Amikor a férfi megkéri a kezét, Marian családja és ismerősei…
Hanya Yanagihara merész és briliáns regénye három évszázadot ölel fel, három alternatív Amerikában mesél szeretőkről, családról, veszteségről és az utópia mindig elillanó ígéretéről. 1893, New York, Szabad Államok. Az Egyesült Államokon belül létrejött,…
Georges Duroy, a törtető szépfiú a Vie Française című politikai napilaphoz kerül. Munkája révén hamar kiismeri magát a társasági életben, majd később – ahogy elkezd felfelé kapaszkodni a ranglétrán – a politikaiban is. Duroy, a búgó hangú, kackiás bajuszú,…
A Ritzben nem történhet semmi rossz, arannyal borított falai között minden nő gyönyörűvé, minden férfi szellemessé válhat. A kiváltságos vendégek, mint Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Coco Chanel vagy a windsori hercegi pár úgy lép be a híres ajtón,…
Az élet remekül élhető, ha az ember hajszálpontosan felméri, mely cselekedete milyen kockázattal vagy előnnyel jár, és mindig a legészszerűbben cselekszik. Henri Koskinen biztosításmatematikus az utolsó tizedesjegyig kiszámolja valamennyi döntésének…
Három nő összegyűlik, hogy karácsonykor kitakarítsák elhunyt barátnőjük tengerparti házát. Mindannyian a hetvenes éveikben járnak, de nem is lehetnének különbözőbbek. A főnökösködő, maximalista Jude alig várja, hogy túl legyenek a feladaton, és eltölthessen…
A modern Seherezádé, a legnépszerűbb török írónő legújabb története – egy kisfiúról, aki tizenkét évesen elefánthajcsárnak kerül a híres és hírhedt Hürrem szultána udvarába. A helyszín Isztambul, az időpont a tizenhatodik század. Tizenéves potyautas…
Anna Bellának, a koppenhágai egyetem végzős biológusának nincs könnyű dolga. Egyedül neveli négyéves kislányát, állandó idő- és pénzszűkében van, társasági és szerelmi élete a nullával egyenlő. Tudja, a közeljövőben mindenáron meg kell védenie a diplomamunkáját,…
Jakob Jakobi pszichoterapeutát találkozóra hívja egy Anton Auerbach nevű ismeretlen, és rendkívül érdekes ajánlatot tesz neki: meg szeretné vásárolni a lelkét. Azóta ugyanis, hogy Jakob három évvel ezelőtt találkozott Istennel, a lelke különösen értékes.…
"Erlend Loe legnépszerűbb művei a Doppler-történetek. A jóléti unalom és okoskodás ellen lázadó Doppler egyéb ötlet híján lépi át a svéd zöldhatárt, és máris egy viszály közepén találja magát. A háborús felek: a kilencvenkét éves özvegyasszony, Maj Britt,…
A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat a diákoknak, az újraolvasó felnőtteknek, az egykori élményeket fölidéző ínyenceknek. Párban Petőfi és Csáth Géza,…