Novella
Lehozza-e a nyárfarakétába szíjazott Bodri a gyógycsontot az űrből? Hogy élnek a fanyárok a HONÚ-ban 3096-ban? Mi lesz Nagypityu sorsa, miután a családja kivándorol a Csillagtúli Junijóba? Hogy élte túl Kispityu az atomtámadást, de minek? Hogyan találkozik…
"Gubis Éva fiatal író, de megrögzött, régivágású realista. Ugyanis nagyon ismeri azokat, akikről ír. A hódításfüggő üzletasszonyt, a templomi néniket, a gutaütésig lakomázó polgit, a falusi csokba beleőrülni készülő fiatal nőt vagy a felvidéki magyart,…
Kereken hetven mai történetet, olvashatunk ebben a szép kiállítású, keménytáblás kötetben. Valóban megtörtént mindegyik, szerzője főként lelkigondozóként hallotta, majd jegyezte le. Főhősei között akad szegény és gazdag, jó és kevésbé jó ember, magányos…
A huszadik század első felében született írások főszereplője a kutya. Hol megrendítő, hol balladai-drámai, hol derűs történetek a magyar klasszikusok - Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Kóbor Tamás, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond,Babits Mihály,…
A szerző Tiszanánán született, krumpliásáskor. Ott is élt 18 éves koráig, s hazajárt, míg a szülei is el nem költöztek. Az addig átéltek meghatározták a további életét. Kicsi korától kezdve a könyvek, történetek bűvöletében élt, lenyűgözte az egyszerű…
„Ez a Házibuli nem az a Házibuli. Nem romantikus love story, hanem reality, az odacsapós fajtából. Pedig látszólag olyan könnyedén indul minden: középosztálybeli fiatalok összejönnek egy bulira a főszereplő Zsúnál. Csakhogy ezen az éjszakán mindenkinek…
Van a megúszós, az örökké feszült, a fanyalgó, az empatikus, a melltartóját igazgató, a képernyőbe bámuló távoktató, a mindent elnapoló, az ambíciózus, a cicababa, az állandó időhiánnyal küzdő, az önjelölt fontoskodó, az akaratgyenge gyerek anyja, aki…
"Nem tudtam betelni a hajóval, a vízzel, a szemüveges fiú gondoskodásával. Akkor voltam először vitorláson, s először férfi közelében. Megcsapott valami a titokból, ami egy nőt és egy férfit összefűz, ami megremegteti a levegőt körülöttük, legyenek bárhol.…
Hajnalban, amikor hazaindultam, egy embert láttam lefelé menni a hegyről. Lassan világosodott. Bementem egy autómosóba. A kocsi merő sár volt. Fiatal fiú kezelte a gépet. Lehúztam az ablakot. – Egy kislány született az éjjel… Rám nézett. – Hogy hívják?…
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Magyarország, abban pedig egy írói ambíciókat dédelgető fiatal szerkesztőgyakornok. Pontosabban lett egy ország – egy nagyon magyar –, nem függetlenül ezektől az ambícióktól. Ezen a tájon, a novellákban M. L.-ként…
„Németh Ákos látja, amit ír, és hallja, amit a szereplői mondanak, következésképpen az olvasó is látja és hallja. Ebben a kötetben tárcanovellák és kisregény terjedelmű elbeszélések is vannak; az alakok a kortársaink, a kevés szóval, de láttatóan felvillantott…
A legnagyobb vicckönyv című giga-viccgyűjtemény és számos szépírói munka szerzőjének új könyve sajátos – „ szemenszedett”, azaz nem igaz, ám kissé pimasz – irodalomtörténeti karcolatcsokor. Elbeszéléseiben a távolabbi és a közelmúlt jelentős íróit hozza…
Mátyás Győző posztumusz kötete az érzelmek valóságshow-ja. Részt vehetünk egy bankrablásban, talán nem is egyben, vagy éppen 1986 Csernobil történetében kutakodhatunk. Olykor szerelembe esünk. Máskor egy vallatás közepébe kerülünk. Az Élő adás című novellában…
„Van egy új nemzedék, amelynek külön elképzelése van az elbeszélésről. Történetet akar mesélni, magáról akar mesélni, és arról, amit lát, amit húsbavágóan ismer. Ezt a generációt nem érdekli a posztmodern bűvészkedés, nem érdekli a hitvány technika,…
„A léghajó ott volt kikötve nyolc emelet magasságban az erkélyen. Amikor betornáztam magam a kosarába, Gross úr még árnyékba húzta a papagájok kalitkáját, aztán beszállt, és eloldotta a kötelet. Pillanatok alatt a tetők fölött voltunk. Valami kósza szélre…
Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húsz- vagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A…
Hányszor kellett végighallgatnunk az iskolai névsorolvasások közben felharsanó kiáltást: „Jelen!” Az osztály létszáma ezúttal tizenhét: csupa fiatal író, akik a mai kamaszok életéből villantanak fel jelentős, sorsfordító vagy épp banális pillanatokat…
A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat a diákoknak, az újraolvasó felnőtteknek, az egykori élményeket fölidéző ínyenceknek. Párban Petőfi és Csáth Géza,…
Néhány éve Szüts Miklós akvarell naplójegyzeteit látva mondta Esterházy Péter, majd írok hozzájuk gyilkossági történeteket. Nem egészen így lett. A napló ott hevert az írónál, közben megjelent A kardozós változat, A Márk-változat és Az évek iszkolása.…
A kötet a méltatlanul elfeledett, páratlanul tehetséges író, Cholnoky Viktor novelláit tartalmazza
Fájdalmasan szomorú kapcsolatok krónikája Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok…
Szántó Péter gyanútlan elbeszélőjének egy nap alkut kínál a Halál a Hollywood Forever temetőben: életben maradhat, míg mesél. Kezdetét veszi az egyre rejtélyesebb játszma az időért, hol pergő ritmusú, hol meditatív szövegeken át, melyekben nemcsak rég…
Prózairodalmunk leggazdagabban termő ága a tizenhatodik századtól napjainkig: a novella. Bornemisza Péter Ördögi kisirtetekjeitől vagy Heltai Gáspár Fabuláitól az erdélyi emlékírókon - Cserei Mihály, Apor Péter, Hermányi Dienes József - át napjainkig…
Milyen lehet egy randevú az önpusztító amerikai íróval, Charles Bukowskival? Mi lesz a sorsa egy négytalálatos lottószelvénynek? Hova indul férje temetése után a gyászoló özvegy? Élettel és halállal játszik novelláiban Puskás Panni; érzékeny és ironikus,…
„Az egyik térde kicsikét megemelve, csípője alig párcentire felém fordulva, mint egy jól beállított műtermi fotón. Persze, először egyből ezt figyeltem meg, a combok, a csípő, a has ívét. Végighúztam rajta az ujjaimat. Már a mellek felé közeledtem, mikor…
Novellák az önfeláldozó női attitűd hamisságáról. A túlzott megfelelés, a gyengeség és az ártatlanság csapdáiról. Arról a több évezredes hagyományról, amely kényszerítő erővel jelenik meg a mai napig az életünkben. Földesné Feuer Annakeresi a helyét…
–Ervin...– A tekintete fogva tart. Magamban azért könyörgök, hogy még egyszer képes legyen felemelni a kezét. Sikeru¨l neki, meghúzza a ravaszt. Semmi. Az öreg Steyr pisztoly csütörtököt mond. –Pál önkéntes...– a szájából fekete vér csordogál, de egy…
Hét évig írtam ezt a könyvet. Úgy volt, vár rám Mexikó. De még Spanyolországban leestem a hetedikről. Betonra. Nem haltam meg, azt hiszem. Nagy Viktor Először is szépirodalom. Aztán napló, verseskötet, novellák, esszék, kísérletek. Valami új. Valami…
Kovács Bálint első kötete biztos kezű prózaíróra vall. Szereplőit látjuk és halljuk, a novellák atmoszférája belénk vésődik és elkísér minket. A mondatok természetes közvetlensége olyan elevenséget kölcsönöz a történeteknek, mintha a szemünk előtt alakulna…
Ismeretlen tettesek ellopták a „bizalom”, a „demokrácia” és a „számonkérhetőség” szavakat. Hajsza indul a rablók után, de mindhiába, folyamatosan tűnik el a magyar nyelv. Az emberek többé nem tudják kifejezni magukat, a politikusok egymásra mutogatnak.…