Irodalom
Gyere, nézz bele, hogyan zajlott ez a negyven év. Látod, amikor a szív és az agy megroppan, amikor zörög és nyikorog a kerék, amikor gond nélkül gördül előre egy-egy év. Látod, amikor járókába kapaszkodik, s felállni próbál a vers, és látod, amikor a…
„Kávéház nélkül nincs irodalom” – írta Márai Sándor, és nem túlzott. A kávéház közel kétszáz évig nemcsak második lakhelye volt a magyar művészeknek, hanem az egymást formáló eszmék és a polgári szabadság iskolája is. Nélküle irodalmunk, sőt, a teljes…
Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak olyan gazdálkodókról, akiket gyújtogatással vádoltak meg az ötvenes években. Egy baráti kör nyomoz – a filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van köztük –, keresik…
A hetvenes években egy apa a családjával egy vidéki tanyára költözik abban a hitben, hogy maga mögött hagyhatja a diktatúrát, ám új élet helyett a saját poklát teremti újra. Legidősebb fia, György, az apai nyomás és önkény elől menekülve a rendszerváltás…
Bauer Barbara A leggazdagabb árva című regénye a korán árvaságra jutott grófkisasszony, Wenckheim Krisztina történetét mesélte el, országosan ismertté téve a kis konteszt. Ahogy Harangozó Imre néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja…
Az Egyperces levelek egy különös szemszögű és formátumú önéletrajz. Levelekből, személyes írásokból rajzolódnak ki Örkény István fontosabb életszakaszai fiatalkorától élete utolsó állomásáig: nagypolgári neveltetés, az első írói próbálkozások, majd egy…
Száraz Miklós György Lovak a ködben című nagyregénye egyszerre olvasható történelmi és szerelmes regényként, sőt akár esszéregényként is. Főhőse – és egyben narrátora –, Márta egyetemi tanulmányai miatt érkezik egy felvidéki kisvárosból a „magyarok fővárosába”,…
Spiró György egyik legismertebb drámáját, Az imposztort eredetileg Az Ikszek című regényéből írta, a főszereplő Bogusławski figurája Major Tamás alakításában elevenedett meg a Katona József Színház színpadán 1983-ban. A színház és a hatalom összefüggéseiről…
Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat a megváltozott körülmények között? Koroknai János, a városi gimnázium…
Kornél, a jó nevű színész és Hajnal, az éles eszű ügyésznő szenvedélyektől, érzelmi kitörésektől túlfűtött szerelmi története az életutak sokszor sorsszerű összekapcsolódásának és drámai szétválásának regénye. Jókai Anna az egyéni sorsok tragédiáján…
Diósiné Brüll Adél (Léda) és Boncza Berta (Csinszka) mint Ady Endre legfontosabb múzsái vonultak be az irodalomtörténetbe. A költő szerelmi élete azonban igencsak mozgalmas volt, verseiben és leveleiben más „kis női csukák” neve is rendre felbukkan az…
Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most…
Az 1965-ben keletkezett Öt meg nem tartott előadás Hamvas Béla utolsó, alapvető fontosságú írása a művészetről: a művészet mibenlétéről, helyéről és feladatáról, ember és mű megbonthatatlan kölcsönösségéről – a „legmagasabb rendű élet” megvalósításának…
Lackfi János szétbontja és összerakja a világot, szavakat vesz elő és megformálja őket, hogy leírja, megnevezze az élményt - még lelket csempész belé, megforgatja, visszaadja: immár kész a zsoltár. „Hogy kerül egy zsoltárba plüsszsiráf, halpedikűr, reptéri…
„A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép” – állítja művéről az írőnó. Egy csendes budai utca, ahonnan a Dunára látni. Itt él három szomszédos házban három baráti család: a fogorvosék lányukkal, Henriettel, az özvegy őrnagy házvezetőnőjével…
Szeretek játszani. Íróként élvezem, ha nő lehetek, utána s előtte pedig férfi. Gyerek. Kutya. Néni. bácsi. Szitakötő. Stb. Olykor egyszerre mindkettő. Párosan szép az élet. Vagy nem? Az én nemzedékemben a fiúk vasutasok akartak lenni, apró gyermekkorukban.…
Jókai varázslatos világok teremtője, Magyarország legolvasottabb írója, nemzedékek kedvence volt. Manapság leginkább kötelező olvasmányként találkozunk vele, valószínűleg kevesen veszik le a polcról egy-egy regényét csak úgy, a maguk szórakoztatására.…
„Az ezüsthíd, akár az aranyhíd, a Balaton szépséges fénytüneménye. Az aranyhíd a felkelő és a lenyugvó nap, az ezüsthíd a hold visszfénye a vízen. Minél magasabban jár a hold, annál ezüstösebb a híd. Mindkét ragyogó tünemény évezredek óta kíséri és szépíti…
Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön szökünk fel szobákba. A kötet versei költő-elődöket idéznek meg…
Rák, ez a jó kezdőszó vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik,…
Fekete István írói pályája azokkal az elbeszélésekkel indult, melyek az 1930-as évek elejétől folyamatosan jelentek meg a Nimród vadászújság hasábjain. Kittenberger Kálmán biztatására a fiatal gazdatiszt sorra írta a novellákat, és hamarosan az újság…
A Hunyadi-ciklus szerzőjének nagy sikerű Nomádkirály fantasy-sorozata megújulva, átdolgozott kiadásban kerül az olvasók elé.<br> <br> Nomádia vadonjaiban mindenre elszánt csapat tör előre titkos célja felé. Fehértemplom romjai…
"Samuel Bronson angol állampolgár létére Francia-Afrika fővárosát, Marokkót választotta állandó lakóhelyéül. A konjunktúrakutatás módszerével jelölte ki életpályájának a Pinkerton óta annyira elterjedt és regényessé vált magánkutatói mesterséget. A kutatásra…
Havas Henrik riportkötetében „negyvenkilencesekkel” folytatott beszélgetéseit olvashatjuk.
A francia forradalomban kivégzett királynő, Marie Antoinette kislányát őrzi, rejtegeti a Fertő tó partján álló kastélyban, a Névtelen várban a regény főhőse, egy Magyarországra menekült emigráns francia gróf. Jókai egyik legromantikusabb regénye a Névtelen…
Fadrusz János kőbe véste a történelmet. A pozsonyi születésű szobrászművész izgalmas élete és gazdag munkássága irodalmi feldolgozást igényelt. Erre a nehéz feladatra Hornyák István vállalkozott, nyomon követve Fadrusz életútját a tanonckortól egészen…
Jókai Mór az első rendszeresen olvasó magyar nőnemzedékek kedvenc szerzője volt, aki a férfiírók között (talán azóta is) példátlan érdeklődéssel fordult a nők felé. A ma róla élő képet nagyrészt a nőrokonai emlékezéseiből sarjadt legendák alakították…
A dunaszerdahelyi maffia egykori „sírásói” a börtönben megtörnek és bevallanak mindent. A rendőrök holttestek után kutatva a fél Csallóközt felássák. Az ügy koronatanúját gyilkossági kísérlet miatt tartóztatják le, azzal vádolják, hogy feleségét az oroszlánja…
A második világháború idején a tizenhat éves Edit, a tehetséges balettnövendék bekerül a kassai elit leánygimnáziumba és egy olimpiára esélyes tornászcsapatba. Ráköszönt a szerelem is: megismeri Eriket, a mély érzésű, művelt és sportos fiút, akihez azonnal…