Szakácskönyvek
Lénárt Gitta a 2010-ben megjelent első, nagy sikerű kötete, az Élő ételek könyve néhány hét alatt a toplisták élére került, a szerzőt kiállításokra, bemutatókra és televíziós szereplésekre hívták. Óriási teljesítmény ez egy olyan országban, ahol a hagyományos…
Lakomázzunk Sisivel, a szívek császárnéjával, mint a bécsi udvarban, és képzeletben utazzunk el Madeirára vagy Genfbe! Ez az exkluzív szakácskönyv több mint 50 ínycsiklandó receptet tartalmaz az osztrák, magyar és bajor konyhából, valamint azokból országokból,…
„Egyáltalán nem tűnnek nekem ferde ízlésűnek azok, akik pávát és más hasonló szárnyasokat tesznek a tányérjukra, mivel ezekből a madarakból minden másnál ínycsiklandóbb fogások készülnek, és inkább illenek királyok és hercegek, mint alacsony sorú és…
Általánosan elismert igazság, hogy annak a személynek, aki eme jó könyvet a kezében tartja, szüksége lesz egy italra. Jane Austen hat örökérvényű regényében megragadta a tizenkilencedik századi Anglia szeszélyeit és gyöngéit, ez a könyv pedig az írónő…
Ezernyi öröm, száz életre szóló recept Ahogy változnak az évszakok és velük együtt a rendelkezésre álló alapanyagok, úgy változik a kulináris hangulatunk, és az is, hogy milyen ételeket kívánunk. Vannak azonban receptek, melyeket körforgás-szerűen, évről…
Hogyan kell olcsón, de változatosan étkezni? Ön szerint az ilyen étkezést meg lehet valósítani egészségesen? Valójában ez nagyon egyszerű! Erről most könnyen megbizonyosodhat a könyvben szereplő levesek, saláták, egytálételek, sült és töltött zöldségek,…
Yotam Ottolenghi világszerte ünnepelt izraeli-brit séf, a modern gasztronómia ismert képviselője. Sikeres londoni delikáteszüzletei mellett 2011-ben nyitotta meg a Sohóban a NOPI éttermet, amely rövid idő alatt a brit főváros kultikus helye lett. Ottolenghi…
Fűszeres Eszter – miközben számos jól használható hétköznapi és ünnepi fogás receptjét mutatja be nekünk – közben mesél a zsidó családi hagyományokról. Kétgyermekes családanyaként tudja, hogy milyen az, amikor az egész családról kell gondoskodni, mindezt…
A Gundel dinasztia története egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével. Az alapító kortársai olyan nagy, a vendéglátást ma is meghatározó személyiségek voltak, mint Sacher, Ritz, Escoffier. Gundel Károly megszelídítette…
Jól érthető, felhasználóbarát és megbízható táplálkozási útmutató A táplálkozás bibliája–bizton állíthatjuk, hogy minden háztartás nélkülözhetetlen kézikönyve lesz, mert mindannyiunkat érdeklő kérdéseket tárgyal: • Hétköznapi betegségek A-tól Z-ig: mitől…
Régi adósságot törleszt idén a TV Paprika egyik legismertebb és legkedveltebb mesterszakácsa, Bede Róbert. Természetesen magyarul című könyvében a Kárpát-medence hozzávalóiból készít egyszerűen elkészíthető, mégis ízletes fogásokat a tőle megszokott…
65 magyar recept Budapest legnagyobb főzőiskolájától. Levesek, főételek, desszertek, )ahogy Anyukáinktól éd Nagymamáinktól tanultuk és melyek működni fognak mindenki konyhájában. 500 fáziskép, tudásmorzsák, hasznos információk - lépésről lépésre.Tartalmában,…
Bea konyhája megújult formával és tartalommal tér vissza! A hangsúly ezúttal is a közös étkezéseken van, de most nem Bea családjáén, hanem a kedves Olvasóén. A kipróbált és bevált, régi és új receptek segítenek a közös ebédek, vacsorák kiválasztásában…
Hémangi új vegetáriánus szakácskönyve rendhagyó receptgyűjtemény kiadványai közt. A társszerzővel – a 10 éves Vrindávanival – készült könyv gyerekeknek szóló recepteket tartalmaz: olyan ételeket, melyeket a gyermekek nem csupán szívesen megesznek, de…
Egy finom pite bármelyik évszakban megkoronázhatja a napunkat, megédesítheti a családi együttlét pillanatait, lenyűgözheti a barátokat. Titka a gondosan összeállított tészta, a kreatívan variálható töltelék, no meg a szív és a lélek, amivel készítik.…
Az 500 low-carb étel ínycsiklandozó, alacsony szénhidráttartalmú ételeket ad közre minden étrendhez és minden alkalomra, kezdve a reggeliktől, a csomagolt ételektől és a főételektől egészen a vendégek garantált elismerését keltő fogásokig és a bűnözésmentes…
Szabó Magda még halála után bő tíz évvel is tartogat meglepetést számunkra. Hagyatékából előkerült egy újabb, jócskán megtépázott, rongyos-rojtos szélű, pluszlapokkal kiegészített kézírásos receptfüzet. Míg az előző, szintén az örökség részeként megjelent…
Mezei Elmira 2017-ben megjelent Autoimmun szakácskönyve átütő újdonságnak számító szemléletével és receptjeivel nagy sikert aratott mind az autoimmun betegségekben érintettek, mind a táplálkozástudományi szakemberek körében. Nem véletlenül, hiszen lehetőséget…
Ha eddig úgy gondoltad, egyféle perec létezik, el fogsz ámulni!Ebben a különleges könyvben minden benne van, amit a pereckészítésről tudni kell. A 40 recept bemutatja a puha és ropogós, sós és édes perecek készítését, formázását. Ismerteti a hagyományos…
Milyen az igazán jó hamburger, és milyen alapanyagokból készül? Ebből a kis könyvből elsajátíthatjuk a házi burgerkészítés legfontosabb szabályait, hasznos tippeket kaphatunk a hozzávalók változatos variálásához, valamint a klasszikus receptek mellett…
Papp Katalin mesterszakács, a Nagyi szakácskönyvének szerzője ezúttal abban segít, hogyan készüljünk fel azokra a családi, baráti eseményekre, amelyek egy gyakorlott háziasszonynak is rengeteg fejtörést okozhatnak. Nemcsak megtanít az adott évszak alapanyagaiból…
A könyvben bármilyen alkalomra találhatunk megfelelő receptet (az elkészítés módja, ideje, a hozzávalók pontos leírásával) akár hangulatos villásreggelihez készülünk az erkélyen, akár piknikre a szabadban, vagy kerti partira a családunkkal, barátainkkal,…
Hogyan legyünk mesterszakácsok a saját konyhánkban? Ha valaha is úgy vélte, hogy a szakácskönyvek vagy a tévés szakácsok receptjei túlságosan bonyolultak, most megváltozhat a véleménye. A Főzőiskola könnyen követhető leírásai lépésről lépésre végigvezetik…
Nélkülözhetetlen receptgyűjtemény a jó kenyér és péksütemény szerelmeseinek! A pékmesterség nagykönyve csodálatos világ körüli utazásra hív. 100 recepttel és lenyűgöző fotóval mutatja be a hagyományos francia regionális kenyereket és péksüteményeket,…
Ételek pofonegyszerűen Ismerjük be: az ételkészítésnek egyszerűnek kellene lennie, ám belejönni a heti menü megtervezésébe és a konyhai teendőkbe ijesztő feladatnak tűnhet. Toby Amidor vezető táplálkozástudományi szakember, a The Healthy Meal Prep Cookbook…
Ebben a könyvben Beráth József arra vállalkozott, hogy amolyan „nemszeretem” alapanyagokból sűssön-főzzön. Teszi mindezt lelkes kukták segítségével. Miközben bebizonyítja, hogy a brokkoli vagy a zeller nem is olyan ősellenség a konyhában, azt is megmutaja,…
Több mint 70 recept az alapmártásoktól a serpenyős mártásokon, a salátaönteteken és a mártogatókon át az édes mártásokig. Minimális munkával maximális élvezet: csak pár lépés elkészíteni egy tökéletes mártást. Lehengerlő sokféleség: klasszikus, egzotikus,…