Családi kapcsolatok
Ez egy különleges emlékkönyv, tele nagyszerű és olykor megható kérdésekkel. Kiváló ajándék minden újdonsült szülőnek – és egyúttal minden gyermeknek. A könyvből kirajzolódnak az első hetek és hónapok történései, folyamatosan vezethető és követhető a…
Apa és lánya beszélgetnek. Családról, csalódásokról, kiállásokról, kompromisszumokról. Szöllősi-Nagy András egyetemi tanár Somlyódy László életút-interjúja tanulságos, magával ragadó, eleven olvasmány. Benne van a mérnöki tudomány sorsa és helyzetének…
„Ahol titok van…, ott minden ölelés hamis.” „Szépen be lehet csomagolni, de minden örökbefogadott gyerek azzal indít: én nem kellettem.” „És az ötéves megkérdezte: te már nem szeretsz? Én azt feleltem: túlságosan szeretlek, ezért adlak oda, ott jobban…
A világ első számú viselkedéskutatója segít megváltoztatni az életünket - és mindent, amit eddig a viselkedésről gondoltunk. Egyetlen apró változás óriási jelentőségű lehet. Kezdésként többre juthatunk napi két fekvőtámasszal, mint kétórás intenzív edzéssel;…
Dr. Császár-Nagy Noémi könyve, úgy érzem, hogy egy nagyon komoly tanösvény mindazok számára, akik gyereket vállalnak, az élet mellett döntenek. Világosan, közérthetően, mondhatni használati utasítást ad azoknak, akik tudatosan a családalapítás, a gyermekvállalás…
„Töprengett már azon, hogy miért éppen úgy viselkedik és cselekszik, ahogy szokott – mintha csak be lenne programozva? Hogy minek alapján választott hivatást? Hogy milyen személyiségtípus vonzza a párválasztásban (és valóban az illik-e Önhöz leginkább)?…
A kamaszkor emberpróbáló időszak. Van, aki szerint nincs más dolga a felnőttnek, mint átvészelni ezt az időszakot, de jól tudjuk: vannak olyan kritikus helyzetek, amikor ez nem megy és meg kell mutatkozni szülőként. Ez a fajta beavatkozás nem erőt feltételez,…
Az élet sokszor állít bennünket választás elé: döntenünk kell, milyen ismeretek birtokában választunk iskolát, életpályát, de akár élettársat is. A Szimpozion sorozat új kötete három tudós tanulmányát tartalmazza: Bereczkei Tamás a párválasztásról, Rozsnyai…