Magyar szépirodalom
A magyar történelmi regények nemcsak eseményeket idéznek fel, hanem érzéseket, sorsokat és hangulatokat is – hitelesen, mégis művészien. A klasszikusoktól a kortárs írókig ezek a művek új megvilágításba helyezik hazánk múltját, miközben élővé teszik a történelmet. Ha szereted, amikor a történelem nem csak adat, hanem átélhető történet, ez a műfaj neked szól.
Kleopátra története folytatódik. Egyiptom királynője immár érett asszony, Julius Caesart meggyilkolták. Róma vegyes érzelmekkel kötődik Kleopátrához, és a birodalom erős emberei jobb szeretnék őt leigázva, megszégyenítve látni. A Caesar utáni korszak…
Lassan eljár az idő I. Lajos, a nagy lovagkirály felett. A magyar és a lengyel trón együttesen túl nagy terhet jelent számára, s életét mindjobban megnehezítik korábbi sebesülései. Ismeretlen betegség is kínozza, amit egyes orvosok leprának vélnek. Lengyelországba…
Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két összetartozó műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A Mire a fák megnőnek hősei a Szamos völgyében meghúzódó kis falu, Doboj lakosai, akiknek küzdelmein keresztül a szerző a magyarság sorsának…
A nagy uralkodó egyetlen, törvénytelen fiával sokáig mostohán bánt a történelmi emlékezet. Mivel Beatrix királynétól nem született örököse, Mátyás őt jelölte a trónra. Igyekezett törvényes utódjának elismertetni, de hirtelen bekövetkezett halála ebben…
Az izgalmas történelmi kalandregény az 1241–42-es tatárjárás korába repíti vissza az olvasót, mely az ismert események bemutatása mellett igyekszik feltárni azokat az okokat is, amelyek a tragikus végkifejlethez, a Magyar Királyság – szerencsére csak…
Urbánszki László IV. Béla uralkodásának második, a tatárjárás utáni küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regényében. II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg 1241-ben kizsarolta a mongolok elől menekülő királyunktól három határszéli megyénket, 1242 tavaszán…
Gróf Futaki Hadik András tábornagyról, a hosszú életű és sikeres hadvezérről nem sok mű szól, pedig ő az a vakmerő lovastiszt, aki példátlan módon megsarcolta Berlint Nagy Frigyes háta mögött. Ő az a magyar hadvezér, aki Mária Terézia és II. József császár…
1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül - és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút…
A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít…
1321. Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta…
A nyolcszázas évek közepén a magyar törzsek állandó fenyegetettségben élnek a Dnyeper mellett, Etelközben. Északról az erősödő Kijev városállama terjeszkedne, keletről a már hanyatló, de még roppant erős Kazár Birodalom, délről a besenyők, északkeletről…
1344 első felében a Nápolyból hazatért Erzsébet magyar anyakirályné követeket küldött Kelemen pápához Avignonba, hogy fényes ajándékokkal és több tízezer arannyal végre rendezze fia, András herceg koronázásának ügyét. A Kúria azonban további összeget…
Az Úr 1038. esztendejében Aba Sámuel, a halott István király veje már csak békés öregkort kíván magának birtokain, de a trónra lépett Orseolo Péternek más tervei vannak vele. A gyenge kezű uralkodó az udvarba rendeli és trónja támaszának szándékával…
I. (Nagy) Lajos magyar király Szent László sírjánál esküt tett arra, hogy az elődei által vérrel és fegyverrel szerzett területeket – amelyekre Velence és mások rátették a kezüket – bármi áron visszaszerzi. Ám a győztes velencei hadjáratot követő békeszerződést…
A Hadúr kardját megszerző Levente apja kiszabadítására indul és megdöbbentő felismerésre jut: Farkas nincs fogságban, sőt a legnagyobb tiszteletnek örvend a táltosok részéről. A férfi nem véletlenül választotta az önkéntes száműzetést, és mindehhez nagyon…
Az Anjou-házból származó I. Károly, ismertebb nevén Károly Róbert magyar király a XIV. század első negyedében kíméletlen harcok árán megszabadította az országot az oligarchák átkos hatalmától. Megteremtette a belső rendet, ami gazdasági fellendülést…
Mit áldoz fel egy szerelmes kedvese gyógyulásáért? A pénzét? A legféltettebb kincsét? Vagy a nevét is odaadná? Az Anonymus sorozat második kötetében Perka, a solymászlány története folytatódik. A középkor forgatagában gyógyító és rontó varázslatok, gonosz…
A Fekete Horka-sorozatot útjára indító A háború művészete azokban a vészterhes időkben játszódik, amikor Atilla halála után összeomlott a Hun Birodalom, és keleten egy új, hódításra született nép csillaga emelkedett az égre: az avaroké. Közel ötven évvel…
Valamikor az 1220-as évek elején Ákos nembéli Ákos, a nagyravágyó, de gyermektelen nagyúr maga mellé veszi fattyát, a még csecsemő Ernyét. A fiút előbb apja és Pietro nevű szolgája neveli, majd az öregedő II. András király kedvelt apródja, később a királyi…
Szent László az Úr 1095. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Halála előtt azonban még egy utolsó, nagy jelentőségű döntés várt reá. Meg kellett neveznie utódját a királyi trónon. Végnapjait e gyötrő kérdés keserítette meg: Kálmán vagy Álmos?…
Az 1073. esztendőt írják a krónikák, amikor Magyarország királya I. András későn született fia, a fiatal és könnyen befolyásolható Salamon. Az őt körülvevő német és magyar tanácsadók alantas módon bujtogatják unokatestvérei, Géza, László és Lambert hercegek…
Havas Ági és Juci 1944. július közepén érkezett meg egy transzporttal Magyarországról Auschwitzba. Tizenhat évesek voltak, és egypetéjű ikrek lévén, nagyon hasonlítottak egymásra. A két kamaszlányt egy nagyon jól öltözött katonatiszt – mint később megtudták,…
„A századforduló legnagyobb magyar írónője, Tormay Cécile remekeit a mai napig hallgatás övezi. Pedig ő az a magyar írónő, akinek nagy esélye volt rá, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat. Ha rágalmazói nem kergették volna a halálba. Ám azóta sincs…
A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének – Észak-Erdély visszacsatolásának – nyilvánosságra kerülése és a magyar…
Etelköz, 861. A szövetségbe tömörült magyarság harcias szomszédok szorításában él. Délen a besenyők, keleten a kazárok szőnek alattomos terveket, északon erősödik Kijev városállama. Álmos, aki nemcsak kiváló hadvezér, de ragyogó politikus is, sztyeppeállamot…
Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt Budapesten érte az 1944. március 19-i német megszállás. Ekkor kezdődik a történelmi tényeken alapuló regény cselekménye, amely Sztehlo embermentő tevékenységét követi nyomon. Friedrich Born segítségével harminckét otthont…
IV. (Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek.…
Rákóczi Vallomások című műve Szent Ágoston 1-2. könyvéhez hasonlóan soliloquium (solus: egyedül loqui: beszélni), belső monológ. Az egyes szám második személy, az isteni Jóság áll a mű középpontjában, és minden történés az Úr akaratából megy végbe, és…
A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó…
A Hatvany család említése nélkül nem írható meg a második világháború előtti Magyarország gazdasági életének, művészetének vagy irodalmának a története. A vagyonát terménykereskedelemmel megalapozó család ugyanis cukorgyáraival és más ipari vállalatok…