Regény
Pontosan ez történik. Kezdek belezúgni. Kezdünk egymásba zúgni. Totálisan. Amikor két ember első ízben találkozik, egymásra néznek, mosolyognak, köszönnek. Alapesetben ez ilyen egyszerű. Csak épp nem nálam. Amikor először találkoztam Dylan Reeddel, a…
Színfalak mögötti pillantás a The Office-ra, a 21. század ikonikus tévéműsorára, az alkotók, a szerzők és a színészek saját szavaival Mikor lógtál utoljára Jimmel, Pammel, Dwighttal, Michaellel és a többi Dunder Mifflin-dolgozóval? Talán 2016-ban lehetett,…
Kazi és Jase túlélték a megpróbáltatásokat, és szerelmük erősebb, mint valaha. Új élet vár rájuk: a Ballenger család száműzetése véget ér, Tor Őrhelyéből királyság lesz, és ők végre együtt nézhetnek szembe minden kihívással. Baljós üzenetet kapnak, és…
A X. század derekán járunk, a magyar törzsszövetség már csak nevében viseli e megnevezést. Élesen elkülönül a keleti és a nyugati országrész. Nyugaton Taksony fejedelem uralkodik, a keleti részeket Bulcsú főhorka uralja. Kettejük közül az utóbbi bír…
A dolgok kezdenek elfajulni New Orleansban. A huszonkét éves Ivy Morgan nem épp egy átlagos főiskolás. Jól tudja, hogy az embereken kívül más lények is kószálnak a francia negyed utcáin, hogy szórakozást keressenek… és táplálékot. Ivy életét teljes mértékben…
TUDJ MEG MINDENT ROZSOMÁKRÓL! Rozsomák „a legjobb a szakmájában”, de ki is ő valójában? Mutáns, Logan, James Howlett, rónin, Bosszúálló, X-man, mentor, iskolaigazgató? Rozsomák mindez és még annál is több. Ismerd meg őt jobban ebből a karrierjének legemlékezetesebb…
Naomi Shaw egykor hitt a dolgok különlegességében. Huszonkét évvel ezelőtt két legjobb barátnőjével, Cassidyvel és Oliviával az erdőben barangolva töltötték a nyarat, saját varázslatos játékukat játszva. A vakációjuk azonban tragikus véget ért: Naomit…
A kilencvenes évek elején, az Amerikai Egyesült Államok különböző pontjain köztiszteletnek örvendő tudósok szenvednek halálos balesetet – látszólag egymástól teljesen függetlenül. Mégis felmerül a gyanú, hogy a halálestek között kapcsolat lehet, ezért…
Aranykönyv-díjas regény Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet…
Bár Teresa Battaglia lassan fél évszázada szolgál az olasz rendőrség kötelékében, és veterán nyomozóként elképesztő és bizarr gyilkosságok sorát oldotta meg, legújabb ügye még őt is megdöbbenti. Egy híres festő ritka művének felfedezése vesz váratlan…
Lélegzetelállító nyomozós thriller... újabb rejtéllyel A város, amely tele van titokkal… és most egy újabb gyilkos közeleg. Egy fülledt nyári estén a tizenegy éves Mikey Discroll elindul hazafelé a barátjától. Összezúzott testét két nappal később találják…
Az opioid-válság idején, a klímakatasztrófa egyre fenyegetőbb árnyékában egyszer csak megszűnik a táborok közti politikai konszenzus, és Amerika-szerte eluralkodik a káosz. A viták heves erőszakba csapnak át, felfegyverkezett, a vélt igazság nevében…
Az Eduárd kori Angliában egy fiatal nemes, Sir Robin Blyth úgy dönt, elfogad egy kormányzati tisztséget. Véletlenül azonban az angol kormány és egy titkos mágikus társaság összekötőjének nevezik ki, a tévedés eredményeképpen pedig Robin előtt egy addig…
Christian Dior világhírű divattervező háttérbe húzódó húgának, Catherine-nek a története egyszerre szól a szabadságról és a fasizmusról, a rózsákról és az elnyomásról, a szépségről és az árulásról, de legfőképpen is arról az erőről és csendes méltóságról,…
A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik... Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér,…
A szép, fiatal és gazdag Rosemary Barton a saját születésnapi partiján öngyilkos lesz; halálát a pezsgőjébe tett cián okozza. Családtagjai és barátai megdöbbennek az érthetetlen esemény láttán – egy múló influenza utáni kisebb depresszió nem ok egy ilyen…
„Minden éjszaka után eljön a hajnal, és minden eső után kisüt a nap. Mindig van új esély. Fájdalmas és egyszerre szép ez a történet.” – DoktORINA Blogja Hűség, becsület, tisztelet. Ezek az én családom legfőbb erényei. Ha ez a házasság megköttetett, immár…
Az első magyar jógaiskola története az indiai Madrászból és a Haich család balatonvilágosi villájából indul. Yesudian és Erzsébet két egymás mellett futó életútja egy sorsszerű találkozáskor Budapesten fonódik egybe, az 1930-as években. A jómódú családból…
1943 decemberében olvassa föl Márai Ihlet és nemzedék című akadémiai székfoglaló előadását. E válságos időben az európai kultúra alkotó korszakai: a reneszánsz, a humanizmus, a materializmus századai felé fordul. Termékeny korok rokon lelkű szellemeit…
Egy grófné a házuk egyik ablakánál állva figyeli, hogy a kisfia elindul otthonról, majd a szeme láttára elrabolják a gyereket; egy farmon lakó családot kifoszt egy csavargó, aki a jelek szerint nem hagyta el a birtokot, mégsem találják sehol. Egy kastélyban…
A Párizs és Croydon között közlekedő Prometheus utasszállító repülőgép hátsó utasterében, a kilencedik ülésen Hercule Poirot várja, hogy mihamarabb megérkezzenek, és véget érjen a szenvedése. Utastársai – két francia régész, egy csinos fodrászlány, egy…
Egy huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak fogva. Most tizenkét katona fegyvere…
A regény megtörtént események, egykori hírszerzők feljegyzései, filmhíradók és újságcikkek felhasználásával készült. A szereplők nevét – néhány kivételtől eltekintve – megváltoztattuk. A történet főhőse az 1929-es „Miss Európa“ címet elnyert Simon Böske,…
„Színes karakterekkel teletűzdelt, varázslatos utazás ez a regény.” – Budai Gina írónő Sosem kellett volna találkozniuk, ám a végzet mást szánt nekik. Dominique Lemieux nem csak luxusingatlanok értékesítésével szerzett magának hírnevet… A francia felső…
Miss Grace Banbury kis híján sokkot kap, amikor megtudja: az édesanyja felajánlotta őt nyereményként egy nagy téttel bíró kártyajátékban, és most a nyertes úriember be akarja hajtani a jussát! Neki azonban egészen más tervei vannak. Ehhez viszont az…
"A szíved mélyén, ha nem kellene választanod, megtennéd?" A tét egyszerű: a tizenkilencéves Cecilia Hornernek egy dolga van - át kell vészelnie egy évet Triple Falls kisvárosában, ahol a családjától különélő apjánál lakik és munkát kell vállalnia az…
Hiszel a szerelemben? Hiba. Veronika és Kata, a két debreceni lány Budapesten próbál szerencsét, ám nem indul könnyen az életük. Ingatlanirodájuk nem hoz profitot, de egy jóakarójuk bemutatja Veronikát Hamzának, a félig arab, félig magyar férfinak, aki…
„Arundell kisasszony halála tehát nem lepett meg senkit – annál nagyobb meglepetést keltett valami más. Amikor ismeretessé vált az idős hölgy végrendelete, felbolydultak az érzelmek: megdöbbenés, kellemes izgalom, mélységes rosszallás, düh, kétségbeesés,…
Sosem gondoltam volna, hogy ő az Igazi! Theo McLeod magas, sötét hajú és jóképű. Ezzel még nem volna gond, de az a beképzelt vigyor az arcán, a „ki, ha én nem” hozzáállás meg az a hatalmas ego… Nem, köszi! Csak azért fizettem a szolgálataiért, hogy ne…
Az atombomba ledobásának 75. évfordulója alkalmából a Hugo és Nebula-díjas író, Robert J. Sawyer visszarepít minket az időben, hogy újraélhessük a történelmet… egy kis csavarral. Míg J. Robert Oppenheimer és a Manhattan-terv csapata az atombomba kifejlesztésén…