Regény
"Persze az intézetről egészen más leírást kell adni, egy szót se a magas hangú, velőtrázó sikolyról, amit elmenőben, az egyik rácsos ablak mögül hallottak, s amitől remegni kezdtek, és a fogukat csikorgatták."
Eltérő sebességgel élő emberek és társasházi boszorkányok, valóságviharok és érzelemszabályozás, kívánságteljesítő alapítvány és elhagyott űrállomás, spórák a vérben és fogak a gyomorban: a 2018-ban indult antológiasorozat idei kötetében tizenhat különös…
„Már az első fejezet beszippantott.” – We Write at Dawn Titkon szeretek egy férfit, akinek sosem kellettem... Alli vagyok, egy árva, félig ember tündér. Harcra edzettek, és arra, hogy félve tiszteljem Hegyalja hatalmát. Végre felfelé kezd ívelni az életem.…
Gerald Durrell (1925–1995) 1933-ban, nyolcévesen költözött családjával Korfu szigetére. Az itt eltöltött öt év nagy részében a helyi élővilágot tanulmányozta, újra és újra meglepve családtagjait igencsak szokatlan házi kedvenceivel, melyeket a ház legkülönbözőbb…
Szembenézek a félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. A Muad-Dib Frank Herbert 1965-ös regénye, a Dűne háromkötetes képregényváltozatának második kötete. Az ifjú…
Egy varázslatos ház. Egy emlékezetes nyár Úgy tartják, hogy aki először vendégeskedik a Pandóra-házban, szerelembe esik… Helena több mint két évtized után visszatér Ciprusra a családjával, hogy birtokba vegye örökségét, a Pandóra-házat, ahol kamaszként…
A Mediciekről szóló tetralógia befejező kötete, amely önálló, izgalmas regényként is megállja a helyét, a firenzei bankárdinasztia utolsó jelentős egyéniségének eseménydús életét mutatja be. Medici Mária (1575 - 1642) gyönyörű és szerencsétlen sorsú…
THOMAS JEROME NEWTON A LEGMAGÁNYOSABB LÉNY A FÖLDÖN. THOMAS JEROME NEWTON NEM EMBER. A férfi fontos küldetéssel érkezett Anthea távoli világából: a földi erőforrások segítségével kell kimenekítenie pusztuló bolygójáról fajának túlélőit. A háborúkban,…
Harry Holét, a norvég rendőrség legellentmondásosabb figuráját Thaiföldre küldik, hogy végére járjon egy kínos gyilkossági ügynek. Az áldozat a norvég nagykövet, akit azelőtt szúrtak le, hogy a prostituált, akit a motelszobájába rendelt, megérkezett…
Nyár. Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek idevezettek. Az analízis pontos és kegyetlen. Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója…
"Keressetek és találtok." Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija…
A vietnámi anya és indiai apa gyermekeként született, Franciaországban nevelkedett Charles Sobhraj sehol sem jutott állampolgársághoz, így országról országra, kontinensről kontinensre vándorolva sodródott, miközben rendkívüli intelligenciájának és szexuális…
Több mint egy évszázada élnek viszonylagos békében az emberek, törpök és tündék. Az idők azonban változnak, és ahogy az indulatok egyre magasabbra csapnak, ismét vér áztatja a földet. Ríviai Geralt, a vaják, egy megjövendölt gyermek születésére vár,…
EGY BÁMULATOS KALAND, AMI PRÓBÁRA TESZI A SZÍVET, MÉRLEGRE A LELKET ÉS MEGMÉRI A SZELLEMET... NYELVEZETE FRISS, GAZDAG LEÍRÁSOK TARKÍTJÁK, A TÖRTÉNET PEDIG CSELEKMÉNYDÚS... MAGÁBA SZIPPANT! CNN.com 1771: A Korona észak-karolinai gyarmatán egymásnak feszül…
Taygeta D'Apliese, azaz Tiggy az egyik testvérétől értesül a nevelőapja haláláról. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos,…
Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét. Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak…
"A vizsgálat megállapította, hogy éjfélkor a "Balmoral" horgonyt vetett Sabang-sziget kikötője előtt, felszólították a révkalauzt, hogy e szokatlan időben vizet, igen nagy mennyiségű konzervet és három láda szivart rakasson fel nyomban a hajóra. Miután…
Kilencujjú Logennek, a hírhedt barbárnak végül elfogyott a szerencséje. A kelleténél eggyel több viszályba keveredett bele, és hamarosan halott barbár válik belőle. Nem marad utána semmi, csak vacak dalok és halott barátok. Jezal dan Luthar, az önzőség…
A napjainkban Európában játszódó történet főhősei a Sátán, aki folyamatosan jelen van azzal a nem titkolt szándékkal, hogy leszámoljon a jósággal és a jóemberekkel. A másik oldalon ott van a megszállott nyomozó, aki bátran veszi fel a harcot, kitartóan…
Időutazáson vehetünk részt, történetünk az ókori Rómába repíti olvasóit. Valentinus Gallio kapitányt a császár Pannoniába küldi, hogy leverje a barbárok lázadását. Itt találkozik egy titokzatos kelta testvérpárral, és ez a találkozás örökre megváltoztatja…
A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó…
1921 decembere. Miközben Arsene Lupin egy észak-párizsi negyedben szegény gyermekek oktatásának szenteli idejét, „eredeti” hivatásáról sem feledkezhet meg. Egy titokzatos csoport Lupin dédapja, Napóleon egykori tábornoka könyvét akarja ellopni - egy…
Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését. Elena és Nino története…
RosannaMenici még csak tizenegy éves, amikor megismerkedik Roberto Rossinivel, a férfival, aki örökre megváltoztatja az életét. A fiatal tenor ekkor már ismert sztár a szülővárosában, Nápolyban, és alig figyel a félszeg lányra. Ám amikor a családi ünnepségen…
Téged örökbe fogadtunk. Három rövid szó, s az életem szilánkokra hullt. Még nem fogtam fel egészen, de egy vastag, fekete törésvonal szakította ketté az idővonalamat: eztán már mindig így lesz. Lesz egy előtt és egy után. * Sabina, aki maga is várandós,…
IV. (Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek.…
A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik…
Firenze, 1429. február. Giovanni de’Medici, a tiszteletre méltó államférfi és bankár halála után hatalmas és jól működő cégrendszert hagy maga után. Két fiának, Cosimónak és Lorenzónak együtt kell a család élére állnia és folytatni az üzletet. Józanság…
„AZ OLYAN KLASSZIKUS VILÁGVÉGE-REGÉNYEKHEZ MÉRHETŐ, MINT STEPHEN KING VÉGÍTÉLETE.” – New York Times Review of Books Ahogy a világunk véget ér, egy új világ kezdődik. Egyetlen csepp vérrel mindörökre eltűnik a régi világ. A helyén pedig valami különleges…
„Bensőséges, empatikus, magával ragadó történet függőségről, barátságról és szeretetről.” A Booker-díj bírái Glasgow-nak leáldozott: a bányák és gyárak bezártak, az iparváros munka nélkül maradt. Shuggie Bain a 80-as évek Skóciájának kegyetlen, feszültségekkel…