Regény
Azt mondta, hazaért. Miért hazudott? A fontos évzáró vizsga terhe alól felszabaduló kamaszok végre lazíthatnak, és megünnepelhetik az iskola végét. Andy és Laura is elengedi a fiát, Connort a buliba azzal a feltétellel, hogy éjfélre, lámpaoltásra haza…
A nagy sikerű Follett-regény a II. világháború idején játszódik Egyiptomban. Mint valamennyi tábori felderítőtiszt, von Mellenthin is lefitymálta a kémek jelentéseit. A diplomáciai pletykákon, az újsághíreken és a puszta találgatásokon alapultak, és…
Két idegen. Egy sorsszerű véletlen. Az csak a kezdet, hogy egymás agyára mennek… Egyedülállóan leleményes a stílusa, imádmivaló, és érzelmileg komplex helyzeteket örökít meg - minden szó a helyén van, minden lapot édes, túlcsorduló feszültség tölt meg.…
TUDJ MEG MINDENT VASEMBERRŐL! Zseni, milliárdos, playboy és filantróp: ez Tony Stark, a Stan Lee által 1963-ban megalkotott ellentmondásos karakter, aki azóta Vasember fényes páncéljában küzd a szuper- és egyéb bűnözők és sokszor önmaga ellen. Ebben…
Kezdetben vala a sötétség. Mielőtt találkozott Callie-vel, mielőtt Alkusz vált volna belőle, ő volt Desmond Flynn, egy írnok fattyú fia. Aki puhány anyától született, varázstalanságra volt kárhoztatva, és arra rendeltetett, hogy rabszolgával házasodjon.…
„A trauma berúgja a bár ajtaját, kirendel egy kör felest. Rossz arca van, pofán böfögi a nyájas olvasót, élvezi az arcán a feszengést. Undorodsz? – kérdezi vigyorogva. Oldalán ott ül az egész család: erőszak, szex, kiégés, őrület. Maros Dániel nem lett…
A magvető példázata Nebula-díjas folytatásában tovább követhetjük Lauren Olamina történetét a 2030-as évek társadalmi és gazdasági válsággal küszködő Kaliforniájában. Lauren, aki meg van győződve arról, hogy az emberiség problémáinak megoldását a csillagok…
„Az ember csak azért nem tud repülni, mert nem hisz benne, hogy sikerülhet.”
„Az író stílusa teljesen egyedi és páratlan.” – Mert olvasni mindig jó Kisvárosi hangulat, nagyvárosi pofonok Doki, az érző szívű, de kemény öklű rendőr kalandjai folytatódnak! A fővárosi zsarulét véget ér, és egy ideig vidéken lát el szolgálatot a Pilis…
Sirályok köröznek a tiszta égbolton a kéklő Adria fölött, a kikötőben gályák ringatóznak berakodásra várva. Úgy tűnik, minden adott egy újabb nyugodt naphoz a Diocletianus császár egykori palotája köré épült virágzó, tengerparti városban. De vajon ki…
„Apám vállán nem lehetett sírni.” Egy jó kezdőmondatban – kis túlzással – benne van az egész regény. De miért nem szabad sírni? A folytatás látszólag erre a kérdésre ad választ: „Kisgyerektől is a gyengeség jelének tekintette, ezért minden erőmmel azon…
Azon az éjszakán minden fenekestül felfordult. Azon az éjszakán, amikor Frannie gyilkossá vált, bár nem szándékosan… Azon éjszakán segítettünk neki eltemetni a holttestet, hiszen mi mást tehettünk volna? Egy meleg nyári éjszakán az éppen Olaszországban…
Győztes is, vesztes is felejteni akar, csak a hegedű nem akar felejteni. Emlékezik egy Auschwitzban megölt zsidó zenészre, Lazare Braunra, kifosztott gazdájára, s nem engedelmeskedik a hegedűművész leánynak, aki a története nélkül akarja a mesterhegedűt.…
2020 egyik legnagyobb szenzációja! Több mint 1 millió eladott példány Angliában! Steven Spielberg vette meg a filmjogokat! Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.…
A harmincas évei elején járó Amira természetesnek veszi, hogy a szépsége elég valuta a könnyebb, fényűző élethez. Nem foglalkozik azzal, hogy milyen út vezetett az anyagi gondtalansághoz, mint ahogy az sem érdekli, mit hoz a jövő. A férfiakat leginkább…
Megszámolok veled ezer csillagot Egy önkéntes tanárnő tragikus balesetben meghal, így a szívét átültetik Tianba. Tian a halott lány naplóbejegyzésein keresztül megismerheti annak az életét, a titkait és álmait, akinek a szíve most benne dobog. Így szerez…
"Olvasmányos, remek, szórakoztató történet! Nagyon várom a folytatást." – Könyvmolyok szerint a világ Valósággá válhat a plátói szerelem? Kate és Zoé Londonba költöznek, hogy tiszta lappal induljanak. A csodás főváros azonban sokkal több kalanddal várja…
Svédország, Malmö, december utolsó napja. A tizenhét éves Jennifer végre hozzá hasonló tinédzserekkel töltheti szilveszter éjszakáját, miközben a szülei régi barátok társaságában mulatnak a város másik végén. Reggelre Jennifernek nyoma vész. A házibulit…
„Én a halálfélelem ellenére is szerettem a másnapokat, mert olyankor minden egyszerű volt. Csak igenek meg nemek voltak, és az esetek többségében nyilván a nemek győztek, szinte mindenre nemet tudtam mondani.” „Elvileg egy tehetséges, fiatal sportolóra…
2029-et írunk. A klímakatasztrófa bekövetkezett, az emberiség a túlélésért harcol. A nagy hatalmi tömbök szövetsége, a Klímaszövetség gátat akar vetni a káosznak és az éhség-háborúknak. A legfontosabb eszközük egy szuperszámítógép - amely azonban egy…
„Elszökhetne Mityával külföldre, de mi lesz akkor, ha a forradalmat nem lehet megfékezni? Nem tudna együtt élni azzal a gondolattal, hogy sorsára hagyta a családját, de nem is engednék, hogy életben maradjon. Mindegy, hová menekül, őt, a nagyhercegnőt,…
Gyakorlat teszi a mestert Varga Gergő már több mint egy éve áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság szolgálatában, pszichológus szakértőként segíti a nyomozók munkáját. Amellett, hogy az emberi elme kiváló ismerője, a kriminalisztika területén szerzett…
az Egy decemberi nap szerzőjétől „A tökéletes románc és egy nő kiteljesedésének története egyben.” Jodi Picoult Egy házikó. Két idegen. Minden nagy szerelemnek kezdődnie kell valahol. Cleo minden nap szerelmekről ír a randirovatba, de az életéből hiányzik…
Björn Diemel visszatér - és tudatosabb, mint valaha! Mióta Björn elsajátította a jelentudatosság alapelveit, élete igazán nagyszerűen alakul. Otthagyta stresszes munkáját, és saját vállalkozásba kezdett. Sokkal több időt tölt a lányával, és a feleségével…
A Kiket a Zóna egybekötött… hexalógia zárókötetében öt évvel járunk a Csodák Mezején lezajlott tragikus események után. A Végzet Lánca azóta is megkeseríti néhány ember életét. Anton rajta keresztül szerez tudomást arról, hogy a dacos tinédzserré növekedett…
Hátborzongató misztikus thriller A hasadék szerzőjétől! A kiégett harmincas sok év után visszatér a városszéli lakónegyedbe, egy vérfagyasztó titkot rejtő hegy lábához, ahol a legzordabb teleken gyerekek tűnnek el. Egykori szerelmével és barátaival együtt…
Mi van akkor, ha hazugságra épült az életed? Faye eddig azt hitte, a szülei elvesztésénél rosszabb már nem történhet vele, de tévedett. Nagybátyja döbbenetes bejelentése a földbe döngöli, újra kell gondolnia az egész életét. Minden hazugságra épült.…
Az elhallgatás is hazugság? Larisa Pearl úgy gondolta, nem. És nagy bajba került. „...remek debütálás életről és szerelemről, önmagunk megtalálásáról.” Booklist „Frappáns stílus... telis-tele reménnyel, hogy ez csak egy nehéz időszak, ami nem tart örökké.”…
A Netflix eddigi legdrágább költségvetésű filmje alapjául szolgáló regény! Főszerepben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton. Courtland Gentry jó ember, ugyanakkor még jobb gyilkos. Az árnyak között csak úgy ismerik: a Szürke…
Florentyna Kane hosszú éveken keresztül, szinte mindenét feláldozva küzdött az álmáért, hogy ő lehessen az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Ám az ellenségei már a beiktatási beszéde alatt azt tervezgetik, hogyan némíthatnák el örökre. Este fél nyolckor…