Regény
„Szívszorító, mégis felemelő regény egy családról, amelynek nemsokára meg kell tanulnia együtt élni a hiánnyal.” Valuska László A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Mario szeretne életre szóló emléket adni mit sem sejtő fiának, a tízéves Litónak, ezért…
Carol Danversnek, azaz Marvel Kapitánynak épphogy sikerül megakadályoznia egy űrhajó-szerencsétlenséget. Az űrhajó pilótája, egy Embertelen nő, egy olyan csoport tagja, amely már rég elhagyta a Földet, hogy a csillagok között éljen. A próbálkozásuk azonban…
A Volt egyszer egy összetört szív folytatása Amikor nem tudod, miért küzdesz. A szerelemért vagy éppen az ellen? Miután Jacks, a Szívek Hercege elárulta, Evangeline Fox megfogadta, hogy soha többé nem bízik meg benne. Frissen felfedezett varázserejével…
A sorozat befejező kötete Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek…
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI Az Évszázad-trilógia öt család – egy amerikai, egy angol, egy walesi, egy német és egy orosz – történetét mutatja be a 20. században. A harmadik kötet a hidegháború,…
„A lakatlan házból visszatekintve egyre tisztábban láttam, hogy minden, ami eddig történt, közelebb vitt a célomhoz, közelebb vitt oda, ahova éppen megérkeztem. (…) Megéreztem az önmagába visszatérő időt, ami ugyanúgy állandó, mint az őt folyamatosan…
1848. március 19., Nagyenyed. Három kollégiumi diák aznap este tudja meg, hogy Pesten győzött a forradalom. A jóbarátok addigi nyugodt élete fenekestül felfordul. Történelmi időket élnek meg, pillanatok alatt felnőtté válnak: politizálnak, dolgoznak,…
Hamarosan filmsorozatban is A lánc című New York Times bestseller szerzőjétől „Soha többé nem nyaralsz úgy, mint ezelőtt.” - Don Winslow Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat. Sima családi nyaralásnak indult. Egy szörnyű baleset…
Egy úriház. Egy nagy hatalmú család. Egy sötét titok... Augsburg, 1913. Fiatal árvaházi lány érkezik Johann Melzer textilgyár-tulajdonos villájába. Marie-t konyhalánynak veszik fel a pazar palotába; öntudatos viselkedésével hamar kihúzza a gyufát, ugyanakkor…
Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru és társa, Holly Gibney egy öngyilkosság ügyében nyomoznak, amelyhez köze lehet Brady Hartsfieldnek, az ördögi Mercedeses Gyilkosnak. Igaz, Brady öt évvel azelőtt, amikor többször is fejbe vágták a zsúfolt koncertcsarnokban,…
J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete főműve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan…
2033. Az egész világ romokban hever. Az emberiség majdnem teljesen elpusztult. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg - a Föld legnagyobb…
"A legmakacsabb emlékkép a múltból, amely érintetlenül megmarad majd Samuel Adler emlékezetében, ez az utolsó kétségbeesett ölelkezés, és a könnyben úszó édesanyja lesz, akinek az öreg Volker ezredes fogta erősen a karját, és zsebkendővel integettek,…
A helyszín Észak-Írország az 1970-es években. Cushla, a fiatal katolikus lány egy Belfast melletti kisvárosban él édesanyjával. Napközben a helyi egyházi iskolában tanít alsósokat, esténként a családja tulajdonában lévő pubban segít be a bátyjának, Eamonn-nak.…
1940 őszén Észak-Norvégiában elsüllyed a part menti postahajójárat hajója, a Prinsesse Ragnhild. Vera Lind és pár hetes fia, Olav túlélik a szerencsétlenséget, de férje, a nácik elleni norvég ellenállásban fontos szerepet játszó hajótulajdonos, Thor…
Egy londoni kispolgár lakásában különös dologra ébrednek: a fürdőkádban egy teljesen meztelen holttest fekszik, orrán aranykeretes cvikkerrel. Az illető kilétét homály fedi, ám a nyomozásba hamar bekapcsolódik a detektívvé avanzsált Lord Peter Wimsey,…
Valóban te irányítod a saját életedet? Ana Moreno békésen él Albuquerque leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket. A rózsaszín álomvilágnak…
Julia sosincs egyedül. Egy szellem vigyáz rá, egy meghatározhatatlan, rejtélyes égi lény, aki maga sem érti egészen, hogy mi a dolga. Ő és Julia furcsa párost alkotnak, kettősük kezdettől fogva kudarcra van ítélve, örök vita, ellentét és félreértés az…
Vízből jöttél Vízzé leszel Vízből támadsz életre újból A dániai Tommerup apró városában semmi rendhagyó sem történik - egészen addig a gyönyörű nyári napig, amikor eltűnik egy tanárnő. Bár a rendőrség először csak legyint az ügyre, minden egyes nap újabb…
Oslo hőségtől szenved, és a városi rendőrségnél, aki csak teheti, szabadságon van. Amikor egy fiatal nőt meggyilkolnak a lakásán, Tom Waaler, a mintarendőr, az osztályvezetői poszt várományosa mellé a testület fenegyerekét, a különc Harry Holét rendelik…
A rendőrséghez bejelentés érkezik: egy panelház negyedik emeletén egy fiút és egy lányt találtak a radiátorhoz bilincselve, a lány még épphogy életben van. Az ügy a gyilkossági csoporthoz kerül, ahol Kim Stone felügyelő a sok apró bizonyítékot vizsgálva…
Arató legendává vált, emberből mítosszá nőtte ki magát. A hívei világok megmentőjét, a Lázadás vezérét látják benne. Ő az, aki mindenkit megszabadít a láncoktól. E mellett viszont ő Darrow is, a Mars vörös földjének szülötte. Férj, apa és barát. Most…
A briliáns matematikaprofesszornak nem mindennapi problémája van: egy traumás fejsérülés óta mindössze 80 percnyi rövid távú memóriával él. A professzor életébe belép az éles eszű, fiatal házvezetőnő, akinek az ő gondját kell viselnie. Minden reggel,…
Iskra Orlova elit bérgyilkosnő, aki különleges módon tekint a világra és a benne működő igazságosztásra. Valódi kilétét homály fedi. Ő a Cápa. Önkényesen végzi munkáját. Az agresszív, erőszakos férjektől és apáktól szabadítja meg a bántalmazott, elnyomott…
„Nagyszerűen megírt történet… testvéri összetartozásról, kockázatról és jutalomról – könyvklubok számára valódi csemege.” – Entertainment Weekly – A Napraforgónővérek megtörtént eseményeken alapuló regény, amely három erős nő sorsát kíséri végig. Hátterük,…
1946, Berlin. Kate Mancini haditudósítóként utazik Németországba, hogy beszámoljon az amerikai olvasóknak a pusztító háború utóhatásairól. Egy téli napon, a farkasordító hidegben, kimenekít egy megnémult kislányt a veszélyes szovjet zónából. Újságíró…
„Minden állat egyenlő, de néhány állat egyenlőbb a többinél.” E szállóigévé vált mondat nagyjából össze is foglalja George Orwell 1945-ben megjelent kisregényének lényegét. Az 1984 mellett kétségkívül az Állatfarm az angol író legismertebb és legnagyobb…
„Etelvina azt akarja, hogy mivel itt vagy, gyónjak és áldozzak; fél, hogy sok a bűnöm, és ez kárhozatba taszít. Egyetértek veled, a gyónásból nem kéne szokást csinálni, elég volna egyszer-kétszer gyónni az életben, amikor feltétlenül szükséges megszabadítani…
„Forró, szenvedélyes és szexi!” – TGTRN Book Reviews Csodálatosan csábító és sötét Nem mindenki tud a klubról, ami nem véletlen. A felső szint az elit szórakozóhelye. Mindent érzéki félhomály fed, a lopott érintések és az alkohol szüntelen áramlása pedig…
A legendás történetmondó, Stephen King képzelete legmélyebb kútjába merül alá ebben a varázslatos regényben. A Tündérmese kiválóan ötvözi Óz Smaragdvárosát a Grimm fivérek meséivel és az üveghegyen túl is rettegve hallgatott gótikus rémtörténetekkel.…