Regény
Az Elveszett illúziók a szülővárosát, Angouleme-et odahagyó és nagy reményekkel Párizs meghódítására induló Lucien de Rubempré története. Az ambiciózus, irodalmi babérokra és társasági sikerekre vágyó fiatalember elszántan veti bele magát a nagyvárosi…
Logodi Ádám a mohácsi csatavesztés utáni éjszakán születik, ezért a budai polgárság átkozottnak titulálja és a „gödör fia” nevet akasztja rá. Jó harminc évvel később az időközben katonává érő wittenbergi deák Nádasdy Tamás nádortól egy kitüntetett, mégis…
Samuel Blumenfeld csupán tizenhat éves, amikor bezárul mögötte az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor kapuja. Fiatal kora ellenére máris túlélő: átvészelte a krakkói gettó kiürítését, az erőltetett meneteket, a német katonák esztelen brutalitását.…
„Most nem a gyónás ideje van, hanem a vezeklésé” – Németország első számú thrillerszerzője hátborzongató utazásra invitál… Amikor Marla Lindberg meghívást kap egy osztálytalálkozóra az Alpokba, azt reméli, hogy nosztalgiázhat egy jót a régi diáktársaival,…
A Szívek szállodája fűszeresebb kiadásban… Jeanie Ellis azonnal kap a lehetőségen, amikor nagynénje felajánlja neki szeretett kávézóját, a Pumpkin Spice kávézót, hiszen végre megszabadulhat szörnyen unalmas irodai munkájától, és új életet kezdhet Dream…
Egy brutális szörnyeteg, aki abban leli örömét, hogy miszlikbe aprítja az embereket… Azzal, hogy megszabadítja a jelenlététől a világot, életeket menthet. Constance megtalálja az átjárót az tizenkilencedik század végének New Yorkjába, oda, ahonnan ő…
A Holiday és az Igazából szerelem rajongóinak Rose egykor rajongott a karácsonyért, amíg egyik évben történt valami, ami mindent megváltoztatott. Azóta egyszer sem ment haza, hogy a családjával ünnepeljen. Idén a nagyvárosi nyüzsgés elől egy vidéki vendégházban…
Engedd, hogy Lara és Max találkozása téged is megérintsen, fedezd fel velük az ünnep igazi varázsát! A karácsony mindenkinek mást jelent. Van, aki örömmel várja, míg mások fájó szívvel igyekeznek elkerülni. Egyvalami azonban mindnyájunkban közös: a szeretet…
Maditát nem érdekli a karácsonyi készülődés, a forralt bor és mézeskalács. Három évvel ezelőtt, egy decemberi estén meghalt a szerelme; azóta Madita számára, aki a bánatával visszaköltözött szülőfalujába, az advent az év legnehezebb időszaka. Tündéri…
Eső áztatja Westeros felégetett földjét és a temetetlen holtakat. Az öt király háborúja a végéhez közeledik: a megsemmisítő vereséget szenvedett Stannis Baratheon Sárkánykőn várja a kegyelemdöfést, míg a kölyökkirály, Joffrey Baratheon Királyvárban ül…
Westeros földjére ősz borul, az eget kettészelő üstökös vérontást és nyomorúságot jósol. Sárkánykő komor falaitól egészen Deres rideg földjéig seregek gyülekeznek; céljuk a Vastrón és a hét királyság fölötti uralom megszerzése. A Starkok bosszúra szomjaznak,…
Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az öt király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az…
Ignatius Perrish sokáig a kiváltságosok életét élte, megvolt mindene, még a gyönyörű, életteli Merrin Williams szerelme is. Aztán a fiatal nőt rejtélyes körülmények között megerőszakolták és meggyilkolták, és Ignatius volt az egyetlen gyanúsított. Végül…
Csalóka béke honol Westeros sokat szenvedett földjén. A Lannister-ház minden ellenlábasát szétzúzta, ám a győzelemért szörnyű árat fizetett. A gyásztól csak még elszántabbá és ádázabbá váló Cersei uralma ingatag. Az anyakirálynő mindenhol ellenséget…
A három basáskodó bátyja mellett felnőtt Scarlett Bodine igazi vadóc, aki forgószélként forgatja fel lakhelye, Bootleg Springs életét. Kedvenc hobbija a férfiak asztal alá ivása, ám fikarcnyit sem érdekli a szerelem. Ahogy a szomszédai sem - leszámítva…
Amint az Árpád nagyfejedelem vezette törzsszövetség birtokba vette a Kárpát-medencét, rögtön gondoskodni kellett annak védelméről, elsősorban a velük nyugatról határos Keleti Frank Birodalom ellenséges magatartása miatt. A nyugati kereszténység kezdettől…
Elsősorban a barátságról szól Kovács Krisztián új regénye, de mint ahogy az igaz barátságokból sem csupán két ember kapcsolata rajzolódik ki, hanem annak az egész világnak a képe is, amiben nekik élni adatott, az Ablakok az ébrenlétben is az élet teljességéről…
„Tudatában vagyok, hogy Anna Karenyinának semmiféle igaz története nem létezik. Annyi Anna Karenyina van, ahány olvasója ennek a regénynek. Több százezer Anna” - kezdi könyvét a neves Tolsztoj-kutató és Anna Karenyina-rajongó szerző, aki ennek ellenére…
Két választási lehetőség... Georgiana Bridgerton nem ellenzi a házasság gondolatát. Csak épp azt hitte, lesz némi beleszólása a dologba. A hírnevét azonban sárba tiporták, mert a hozománya miatt elrabolták, és most két lehetőség közül választhat: vagy…
A New York Times bestsellerszerző, Heidi McLaughlin megrendítő története arról, hogyan élvezhetjük ki hátralévő életünk minden egyes pillanatát Palmer Sinclair sosem kért mások segítségéből. Sikeres hitelügyintézőként, saját magát is háttérbe szorítva,…
Egy rendhagyó ünnep Idén karácsonykor a Miller testvéreknek egyetlen céljuk van: elkerülni jószándékú családjuk kíváncsiskodó kérdéseinek áradatát. Rossnak, Alice-nek és Clemmie-nek ugyanis olyan titkaik vannak, amelyeket egyelőre nem szándékoznak megosztani…
USA TODAY Bestseller New York Times szerkesztői válogatás "sötét és humoros horror" (NYLON) "szürreális, ijesztő és mélyen megindító – mint a legjobb tündérmesék" (People) Amióta az eszét tudja, Belle megszállottja a bőrápolásnak és a bőrápolásról szóló…
Mi az az egy dolog, amit megváltoztatnál az életedben, mielőtt beköszönt a karácsony? Amikor Jenny megörökli ismeretlen nagymamája házikóját a sherwoodi erdőben, nincs vesztenivalója – se pénze, se munkája, se barátai, se említésre méltó családja, az…
„Bandi teljes testét, lelkét a megtalált szerelem hatotta át. Boldogan, fütyörészve vitte az ERMA csomagjait a megrendelőkhöz. Sporttudósítások mellett verseket is írt. Apjával ellentétben esze ágába sem jutott, hogy költeményeit meg is jelentesse. Vidéki…
„Ó, a harctéren egyszerűbb volt a dolog - ott, ha él az ember, rendben is van minden.” A háborúk szörnyű igazsága: a túlélés néha rosszabb sors, mint a halál. Erich Maria Remarque két évvel a méltán világhírű Nyugaton a helyzet változatlan után írta…
1928, Németország. Egy nagyváros szélén három fiatalember tengeti mindennapjait. A világháborút ugyan túlélték, de igazi életüket, személyiségüket otthagyták a lövészárokban. Napról napra élnek, kocsmákat, lebujokat bújnak, miközben a nyomorba süllyedt…
A háború nem változik. Talán ez a legfőbb üzenete Erich Maria Remarque lassan százéves remekművének, amelyben saját és nemzedéke értelmetlen szenvedését örökítette meg. Az író tizennyolc éves korában, az iskolapadból került az első világháború vérszivattyújába,…
Arthur Parnassusnak jó élete van, amit egy rossz hamvaiból épített fel. Egy távoli, különös szigeten működő, furcsa árvaház nevelője, és reméli, hogy hamarosan örökbe fogadhatja a házban élő hat veszedelmes, mágikus gyermeket. Keményen dolgozik, és teljes…
Valahol az isten háta mögött, egy frissen nyílt fogadóban különös vendégsereg esik a tomboló hóesés fogságába. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, mikor a sítalpon érkező rendőr, Trotter őrmester tudatja az egybegyűltekkel, hogy gyilkos van közöttük, és…
A sors útjai legalább annyira kifürkészhetetlenek, mint az északi fény tánca a téli éjszakákon. A New York-i Lily Barone sosem vágyott Izlandra, ám egy félresikerült riport miatt a főnökei oda „száműzik”, bizonytalan időre. Lily büntetésként éli meg,…