Regény
Fancy története A The New York Times-bestsellerszerző, Lorraine Heath Sins for All Seasons sorozatának legújabb kötete. A lány egy nemesembert keres, akihez hozzámehet… Noha Fancy Trewlove házasságon kívül született, szentül elhatározta, hogy teljesíti…
A XIX. századi klasszikus orosz irodalom legnagyobb témájával viaskodva Vodolazkin ízig-vérig mai regényt alkotott: olyan polifonikus művet, amelyben nemcsak egy nagy művész gondolatai szólnak (miközben mindvégig halljuk a zenét is a szöveg mögött),…
Minden idők egyik legnagyobb harcosának, harcművészének tartott „félvér” kínai fiatalembert a nyugati világ – híres filmjeinek köszönhetően – elsősorban páratlan kungfu tudásáról ismeri. A mozivásznon látott, kissé egyoldalú kép azonban csalóka. Bruce…
Egy derűs nyári nap, rekkenő hőség. A Londonból Yorkba tartó vonaton egy vadidegen férfi pisztolyt szegez egy nőre, akinek az utolsó pillanatban sikerül elmenekülnie a támadója elől. Két nappal később egy másik nő elesik egy biciklivel, mert valaki egy…
Steven Saylor a legújabb regényében a történelem leghíresebb gyilkosságát helyezi középpontba: Rómában vagyunk Kr. e. 44-ben, nem sokkal martius idusa előtt. A római szenátus által élethosszig diktátornak választott Julius Caesar megkegyelmez maradék…
Shay Benson imádja az öccsét, Cadent, és bármit megtenne érte. Amikor azonban a fiú egy kölcsönügyletével bajba sodorja magát, a nő rá¬jön, hogy gyökeresen változtatnia kell az életén. Szorult helyzetében egy templomban keres menedéket. Drew Douglas…
Nimue számkivetettként nő fel. A fekete mágiával való kapcsolata miatt druida falujában rettegnek tőle, így a kétségbeesett lány el akar menekülni… Azonban a vörös paladinok lemészárolják az egész falut, és Nimue élete örökre megváltozik. Haldokló anyja…
„Szerelem, viszály, szenvedély. Végigizgultam.” – Anne L. Green Uralkodni csak úgy lehet, ha nincs mit vesztened. A Moran név kötelez. Főleg, ha mögé nézünk, és megtudjuk, milyen a „hatalmasok leszármazottjának” lenni. Dario nem választotta a maffialétet,…
A történelmi fikciók nagymestere az ír nép történetét veszi ezúttal górcső alá; kétrészes eposzának első kötete a Dublin - Az alapítás. A tőle megszokott bravúrral görgeti az eseményeket; családok, generációk sorsának kusza szövevényéből áll össze a…
Egy németországi faluban a fiatal Ellie operaénekesi karrierről dédelget csillogó álmokat. Nagyravágyó ambíciói rengeteg csalódást, sóvárgást és bánatot hoznak majd számára. Londonban a tinédzser Angie megszökik otthonról és Penny Bright néven a popszínpadok…
PÁRIZS, 1917. Mata Hari, a világhíres táncosnő egy hideg, sivár börtöncellában várja a szabadulását… vagy a halálos ítéletét. Magányosan és kétségbeesve, miközben éveken át tömegek rajongtak érte. Közben mindenki a botrányról beszél a zsúfolt kávéházaktól…
A huszonhét éves Eva Blue Londonban él, könyvborítókat tervez, és esze ágában sincs utazgatni. Kanapés-pizsamás komfortzónájából csak édesanyja halála mozdítja ki. Háza padlásán Eva cetliket talál, rajtuk anyja tizennyolc évesen leírt álmaival. Eva küldetésének…
„Egy vibráló, fordulatos regény az internetes társkeresés átkáról és áldásáról.” – Könyvfaló Blog Egy, a menyasszonya által kikosarazott fiatal tanárember, egy, a hetedik X felé közeledő nagymama és két harmincas lány; négy ember, akik különbözőbbek…
Faye biztosra veszi, hogy újra sínre került az élete. Gondtalanul éli világát egy szép kis olaszországi faluban, miközben a volt férje, Jack rács mögött ül Svédországban, Revenge nevű cége pedig meghódítani készül az Egyesült Államok piacát. Ám boldogságára…
Lelle három éve azzal tölti a fehér éjszakákat, hogy az Ezüstutat járja. Innen tűnt el ugyanis nyom nélkül a lánya, akit megszállott módjára keres. A gyermeke elvesztése miatt átélt megrázkódtatás alapjaiban rengette meg az életét: elhanyagolta magát,…
John Scalzi a legújabb regényében az e-sportok kíméletlen világába vezet minket A hilketa egy pörgős, erőszakos sportág, amelyben a játékosok kardokkal és csatabárdokkal esnek egymásnak. A játék célja, hogy letépjük az ellenfél fejét, majd átjuttassuk…
A lelkeket festményekbe zárja, hogy örökké ragyoghassanak A rendőrség egy kivéreztetett női holttestet talál Houston egyik sötét sikátorában. Scott C. Flynn nyomozó kapja meg az ügyet, aki azonnal nekilát a rejtély felgöngyölítéséhez. Amikor végre áttörést…
A lélegzetelállító skandináv környezetben játszódó, karcos pszichológiai thriller azt a kérdést teszi fel, hogy vajon milyen messzire menne el az ember azért, hogy megtartsa, amije van. Cecilia Wilborgnak mindene megvan – szerető férje, két gyönyörű…
„Ez az első gyilkosságom, de már tudom, hogy nem az utolsó.” Jessica Shaw magánnyomozó megszokta már, hogy névtelen füleseket kap, de miután kézhez kapja egy huszonöt évvel ezelőtt Los Angelesből eltűnt hároméves gyermek fényképét, elképedve ismeri fel…
A nanotechnológia és a Dolgok Internete az emberiség legnagyszerűbb vívmányai közé tartoznak, egészen addig, míg rossz kezekbe nem kerül az egész. Egy ismeretlen jel az egész világon megzavarja az egészségügyi okoseszközöket. A jelenséget különös halálesetek…
„Ez a kötet még közelebb hozza Freddie-t, a sztárt, a zenészt – és a nagy tettető álarca mögött az embert.” - Bátky Zoltán énekes, zenész, újságíró Ez a gazdagon illusztrált album a világ egyik legsikeresebb és legismertebb showmanjének sziporkázó életét…
A híres brit színésznő titokzatos fenyegető üzeneteket kap egy idegentől, aki látszólag mindent tud róla; mikor, hol, kivel, mit csinál. Emily Montgomery már fényes nappal sincs biztonságban, ezért felfogadja Beverly Hills legvonzóbb magánnyomozóját……
Egy anya egy fagyos reggelen lánya vérben úszó holttestére bukkan a házuk küszöbén. Ugyan ki képes egy ilyen gyilkosságot elkövetni az áldozat lakása előtt? Erika Foster, aki nemrég oldott meg egy felkavaró ügyet, érzelmileg megviselten, de elszántan…
Bécs, 1903. Az aufkircheni katonaiskola vegytani laboratóriumában holtan találják az intézmény egyik növendékét. A rendőrségi vizsgálat eredménytelenül próbálja meg felderíteni a halál okát – a boncolás során azonban hosszú időn át tartó bántalmazás…
Cixin Liu (1963) a világszerte kétmilliónál is több példányban elkelt Háromtest-trilógia Hugo-díjas és kilencszeres Galaxy-díjas kínai szerzője, akinek regényfolyamából – minden idők legmagasabb jogdíját fizetve az adaptációs jogokért – a Trónok harca…
1994-ben jelent meg Mike Mignola első Hellboy-története, A pusztítás magja, amelyben Hellboy szembesül állítólagos végzetével, miszerint az apokalipszis fenevadjaként ő hozza majd el a világvégét. Előtte ötven éven át harcolt szörnyekkel a Paranormális…
Hogy hogyan találkoztam vele? Hát, egy úriember sosem kérkedik. De szerencsére én nem vagyok az. Először is fizettem a cseresznyéjéért (vagyis a pitéjéért, de nem ez a lényeg). Aztán megfosztottam a virágaitól. Végül otthagytam a névjegyemet, majd kisétáltam,…
Megcsonkított fiatalember testét rejtő, viharvert bőröndöt sodor a víz a Temze partjára. Erika Foster nyomozót sokkolja a látvány. Dolgozott már borzalmas ügyeken, de ilyet még sosem látott pályafutása során. Erika és csapata munkához lát, és sikerül…
Az új főnököm szereti a szabályokat. Van egy, amit senki nem mer megszegni… Senki sem érhet a banánjához. Én persze megérintettem. És nemcsak megfogtam, hanem a számba is vettem. megrágtam… és még le is nyeltem. Tudom… Rossz, rossz lány vagyok. Ezután…
Arthur Brandet, a holland műkincsnyomozót találkára hívja a műkereskedelem világának egyik legveszedelmesebb figurája, hogy a segítségét kérje egy szobor felkutatásához és eredetiségének megállapításához. A válasz egyben a második világháború egyik nagy…