A KIS HERCEGNŐ

Emlékszem, mikor kislány voltam, gyakran játszottam azt, hogy hercegnő vagyok. Magamra vettem édesanyám hálóingét, és úgy sétáltam fel s alá a szobában, mintha tényleg az egész világ a lábaim előtt heverne. Elmaszatolt rúzsfolttal a számon, a legszebbik mosolyomat elővéve kínáltam hellyel palotámban a képzelt hercegeket. Élt a faluban egy öregasszony, akitől minden gyerek nagyon félt. Egy nap - mikor édesanyám a konyhában lekvárt főzött - eljött hozzánk. Én éppen anyám magassarkú cipőjében próbáltam elbotorkálni a trónomig, amikor a néni benyitott a szobába. Hercegnő vagyok... - mondtam félénken. Nem vagy az, és nem is leszel soha - szól mogorván. - Jobban teszed, ha nem álmodozol annyit. Aztán békülékenyen hozzátette: Ha felnősz, majd megérted. Jelentem, felnőttem. És határozottan állítom, legyen valaki selyem hálóingben vagy farmerszoknyában, a lelke mélyén minden lányka egy kis hercegnő, és csak rajta múlik, milyen királynő válik belőle.