ANGYALI ÚTMUTATÁS

Életem – írja könyvében a szerző – olyan intenzív, misztikus élményeket hozott számomra, melyekre nem adott magyarázatot az én tudományom, a pszichológia vagy a könyvek. Ahelyett, hogy felfigyeltem volna ezekre az élményeimre, tudatosan és akaratlagosan elfordítottam róluk a tekintetemet. Ám a szépséges angyalok s elhunyt rokonaim megpillantása teljesen megváltoztatta az életem. Egyik korai misztikus élményem, amitől szerettem volna eltekinteni, tizenhét éves koromban történt. A nagymamám Pearl, és a mostoha nagypapám „Pop-pop” Ben, Kalifornia államból, Bishopból délre autóztak. Néhány órával a távozásuk után csöngött a telefon. Láttam, ahogy apám szorosabbra fogja a kagylót, és egész teste megremeg. „Ben és anya autóbalesetet szenvedtek” – mondta sietve. „Egy részeg vezető áthajtott az úton és szemből nekik ment. Anya a kórházban van, és ... Ben meghalt.” Könnyekkel és „Nem-Nem!” kiáltásokkal reagáltunk. Berohantam besötétített szobámba és a gitáromat öleltem magamhoz vigasztalásul. Lejátszottam néhány akkordot, és a zene segített békét teremteni a szívemben. Hallottam, ahogy a szüleim és a bátyám a nappaliban sírnak, és bűntudatot éreztem, amiért én nyugodt vagyok, és nem osztozom a szenvedésükben. Ebben a pillanatban egy ragyogó fényre lettem figyelmes az ágyam lábánál. Ott állt, tisztán, mint a fényes nap, maga Pop-pop Ben. Pontosan úgy nézett ki, mint amikor utoljára láttam őt, skótmintás ingben és kényelmes nadrágban, csak kisebb volt és kissé áttetsző. Ruhája színeit elhalványította az a kékes fehér fény, ami úgy tűnt, lényéből sugárzik. Valamiféle telepatikus úton világosan közölte velem a következőket: „Teljesen rendben van, hogy így érzel, Doreen. Jól vagyok, és minden rendben van.” Aztán a kép eloszlott, már nem volt ott többé. Azzal a bizonyossággal maradtam ott, hogy bi