MEDITÁCIÓ /AZ EMBER TÖKÉLETESSÉGE ISTEN ELÉGEDETTSÉGÉRE + CD

Mi a meditáció? A meditáció az ember önfelébredése és Isten önfelajánlása. Ha az ember önfelébredése és Isten önfelajánlkozása találkoznak, akkor az ember halhatatlanná válik a belső világban, és Isten beteljesültté válik a külső világban. A meditáció csak annyit mond nekünk: Isten van. A meditáció csak egy igazságot tár fel előttünk: az Isten-látás a miénk. Miért meditálunk? Azért meditálunk, mert minket ez a világ nem tudott betölteni. Vegyük például békénket. A mi úgynevezett békénk, amelyet mindennapi életünkben ismerünk, valójában öt perc békéből és aztán tíz óra szorongásból, gondból és frusztrációból áll. Állandóan ki vagyunk szolgáltatva a negatív erőknek, amelyek mindenhol léteznek körülöttünk. Féltékenység, félelem, kétség, gondok, szorongás és kétségbeesés. Ezek az erők olyanok, mint a majmok. Ha megunták, hogy harapdáljanak minket, pár percre megpihennek. És akkor azt hisszük, hogy békénk van. De ez egyáltalán nem béke, hiszen a következő pillanatban újra támadnak. Csak a meditáción keresztül tudunk maradandó békét, isteni békét elérni. Ha reggel lélekteljesen meditálunk és akár csak egy percre is békét fogadunk magunkba, akkor ez az egy perc béke egész napunkat át fogja itatni. És ha nagyon magas a meditációnk, akkor valóban maradandó, mély békét, fényt és örömet kapunk. Szükségünk van a meditációra, mert a fénybe akarunk belenőni, és a fényben akarunk beteljesülni. Ha ez törekvésünk célja és erre szomjazunk, akkor a meditáció az egyetlen út. Ha meg vagyunk elégedve azzal, amink van és amik vagyunk, akkor nincs szükségünk arra, hogy meditáljunk. Azért kezdünk meditálni, mert belső éhségünk van. Érezzük, hogy valami fénylő, valami széles, valami isteni létezik bennünk. S azt is érezzük, hogy erre a valamire nagy szükségünk van, csak nincs meg hozzá a bejárásunk. Éhségünk tehát egy spirituális szükségletből ered. Helytelen, ha azért kezdünk meditálni, hogy elmeneküljünk a világtól, és elfelejtsük fájdalmainkat. Ha a spirituális életbe azért fogunk bele, mert frusztráltak vagy elégedetlenek vagyunk, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy a spirituális életet elhagyjuk. Ma nem tudtam kielégíteni a vágyamat, ezért elégedetlen vagyok a világgal. De holnap azt mondom magamnak: „Megpróbálom újra. Most talán fog sikerülni, és akkor boldog leszek.” Egy idő után azonban azt fogjuk látni, hogy a vágy-élet soha nem fog minket kielégíteni. Felismerjük, hogy a tágasságból jöttünk, és a végtelen tágasságba akarunk belépni. Ez a törekvés. A törekvés-életben csak Istent akarjuk. Ha csak Istent akarjuk, Ő természetesen saját magát fogja adni, de ezt az Ő saját módján fogja megtenni. Ha bizonyos tulajdonságokért imádkozunk és meditálunk, akkor is beteljesültek leszünk, ha Isten ezeket nem adja meg. Mert egyszerűen azt fogjuk mondani: „Ő tudja a legjobban. E pillanatban még nem vagyok kész ezekre a dolgokra. De amint arra alkalmas vagyok, bizonyosan megadja azonnal.” A törekvés-életben nem megvalósításunk az, ami beteljesít minket, hanem a törekvésünk. A törekvés maga a beteljesülésünk. A spiritualitást nem tudjuk kényszerrel elérni; nem lehet húzni vagy tolni. A spirituális fényt nem lehet erőszakkal lehúzni. Csak akkor leszünk képesek törekvésünkkel a fényt befogadni, ha a fény magától jön le. Különben több fény jön le, mint amennyit képesek vagyunk befogadni, s akkor repedni kezd a hordónk. Hogyan tudjuk ezt a fényt fentről fogadni? Hogyan tudjuk kitágítani a tudatunkat, hogy fogékonyabbá váljunk? A válasz ez: a meditáción keresztül. A meditáció nem azt jelenti, hogy öt-tíz percet nyugodtan ülünk. A meditáció bizonyos erőfeszítést követel. Az értelem nyugodttá és csendessé kell váljék. Ugyanakkor éber is kell legyen, hogy semmi zavaró gondolatot vagy vágyat ne engedjen belépni. Amikor értelmünket nyugodttá és csendessé tudjuk tenni, érezni fogjuk, hogy egy új teremtés virrad föl bennünk. Ha az értelem üres és csendes, akkor egész lényünk egy üres edénnyé, hordóvá válik, s belső lényünk végtelen békét, fényt és üdvösséget tud hívni, hogy folyjék bele ebbe az edénybe, és töltse meg azt. Ez a meditáció. Ha azt hisszük, hogy mi próbálunk meditálni, akkor a meditáció bonyolultnak látszik. De az igazi meditációt nem mi csináljuk. A valódi meditációt a bennünk lévő Belső Pilóta, a Supreme végzi, aki állandóan meditál bennünk és rajtunk keresztül. Mi csak az edény vagyunk, és megengedjük neki, hogy Ő az Ő teljes tudatával feltöltsön. A saját egyéni erőfeszítésünkkel kezdjük, de ha mélyen magunkba megyünk, akkor látjuk, hogy nem a személyes erőfeszítés az, amely megengedi nekünk, hogy a meditációba lépjünk. A Supreme az, aki bennünk és rajtunk keresztül tudatos figyelmünkkel és tudatos beleegyezésünkkel meditál. A meditáció végső célja Istennel való tudatos egységünk elérése. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, de e pillanatban nem vagyunk tudatosan egyek Istennel. Nagyon sokan hisznek Istenben, csak ez a hit az ő életükben nem valóság. Egyszerűen hisznek Istenben, mert valaki, egy szent ember, vagy egy jógi, vagy egy spirituális mester azt mondta, hogy létezik Isten. Vagy olvastak valamit spirituális könyvekben. De ha gyakoroljuk a meditációt, akkor eljön az a nap, amikor Istennel való tudatos egységünket elérjük. Akkor Isten nekünk adja az Ő végtelen békéjét, az Ő végtelen fényét és végtelen üdvösségét, és mi belenövünk ebbe a végtelen békébe, végtelen fénybe és üdvösségbe. Sri Krisna meditált, és az isteni szeretet Istenévé vált. Buddha meditált, és az isteni fény Istenévé vált. Krisztus meditált, és az isteni részvét Istenévé vált. Nos, Isten azt akarja, hogy meditáljunk. Azt szeretné, hogy az isteni élet Istenévé váljunk.