BUJDOS FRANCISKA

SZÓ-KINCS-TÁR

Kiknek ajánljuk a SZÓ-KINCS-TÁR című szókincsfejlesztő sorozatot? Minden olyan nyelvtanulónak, - aki már legalább egy éve (120-140 óra) tanul angolul - aki a már egyszer megtanult szókincsét fel akarja frissíteni - aki bővíteni szeretné az adott témában a szókincsét - aki valamilyen vizsgára készül - akinek eddig nehezen ment a szótanulás Egy-egy feladat megoldása nem igényel hosszú időt, így a könyv bármikor elővehető és nincs kötelező sorrend sem. A szerző, Bujdos Franciska, nem titkolt célja, hogy szótanulási stratégiákkal is segítsék a nyelvtanulót: Az egyes feladatok példát mutatnak arra, hogyan lehet a már ismert szavak, kifejezések körét rendezni, bővíteni, milyen technikával tudják hatékonyan rözíteni, frissíteni és gyakorolni az szavakat és kifejezéseket. A kötetek kiválóan alkalmasak a nyelvórai munka kiegészítésére, színesítésére. A sorozat kötetei számos olyan hasznos szót és kifejezést is tartalmaznak, melyek nem vagy csak ritkán fordulnak elő hagyományos nyelvkönyvekben. A feladatok változatosak és vannak köztük könnyebb és nehezebb gyakorlatok egyaránt. A könyveket a nehezebb szavak jelentését tartalmazó mini szótár és megoldókulcs egészíti ki, így egyéni gyakorlásra is alkalmasak.

Nyelv magyar
Kiadó Nemzeti Tankönyvkiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 64
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 100 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-4
EAN 9789631959413
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Rajzolj szirénázó autót! /Rajziskola gyerekeknek
-9%
Corina Beurenmeister
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,25 €
4,78 €
A szerelemről és más démonokról (új borító)
-9%
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Woke Up Like This - Egy csapásra 30
-9%
Amy Lea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,29 €
Tükörbohócok (új kiadás)
-9%
Csukás István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
I Was Born For This
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Esztétikai arckezelések - Botulinumtoxin-kezelés és hialuronsav-töltés
-9%
Dr. Mihalovits Botond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
98,30 €
89,46 €
Zseblámpával - Az emberi testben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
A függőségtől az intimitásig /Vágy, élmény, kapcsolat
-9%
Pál Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,60 €
11,47 €