KURT TEPPERWEIN
ITT ÉS MOST ÉLJ!
Nem csak testünket kell rendszeresen salaktalanítanunk: mentálisan és érzelmileg is el kell engednünk a káros gondolatokat és a helytelen meggyőződéseket... Statisztikák szerint nem a számítógépes elektronika az, amelyik a leggyorsabban fejlődik, hanem az emberi psziché - bár még mindig ősi törvényszerűségeknek engedelmeskedve működik, egyetlen nap alatt is többet élünk meg, mint őseink egy élet alatt. Ezért jut manapság kiemelkedően fontos szerephez a szellemi és lelki megtisztulás. Ha az elengedést említem, elsősorban belső elengedésre gondolok, de az elengedést önnek természetesen a külvilágban is meg kell valósítania. Mindaz, amihez a külvilágban ragaszkodik, olyan dolgot szimbolizál, amelyet belsőleg nem tud elengedni. Kurt Tepperwein Az elengedés az egyik legtermészetesebb folyamat a világon: az elfogyasztott táplálékot is elengedjük, miután feldolgoztuk. A természet is a legpompásabb színekben pompázik, télen azonban minden szépségét elengedi. A kínaiak már évezredek óta tudják, hogy az elengedés több erőt igényel, mint a ragaszkodás. A hagyományos kínai orvoslásban ezért az elengedetten áramló víz a legerősebb, a kemény fém azonban a leggyengébb minden jelkép közül. A keménység és a merevség az ember életében is a halált jelképezi - gondoljunk csak az időskorban gyakran előforduló makacsságra és a csontok elmeszesedésre. A lágy, az elengedő és a rugalmas ezzel szemben az életet szimbolizálja. A hatha-jóga szerint annyira maradunk fiatalok, amilyen hajlékony a gerincoszlopunk. Minden, amihez ragaszkodunk, megakadályozza előrejutásunkat. Kurt Tepperwein segítségével rendet tehetünk a lelkünkben, és eddig ismeretlen energiákat szabadíthatunk fel, hogy teret engedjünk egy izgalmas és tudatosan élt élet számára. A híres életviteli tanácsadó jól bevált, praktikus módszerének segítségével elengedjük régi meggyőződéseinket és szokásainkat, hogy hiteles, boldog és egészséges életet éljünk itt és most.

Nyelv | magyar |
Kiadó | ÉDESVÍZ KIADÓ KFT. |
Megjelenés éve | 2008 |
Oldalak száma | 370 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 510 g |
Méretek (Sz-M-H) | 140-210-23 |
EAN | 9789635288144 |
Szállítási idő | Nem elérhető |