SZEREZNI EGY NŐT

„Néha meg egy tájrészlet, a belgrádi autópálya, a Tisza vagy egy épülő gyerekpark láttán kellett nagyobbat sóhajtanom. Mintha a föld lett volna a feleségem, az ország. Egy igazi, élő nőről meg mindig a díszkendő jutott az eszembe. Hogy az olyan könnyű, elszáll, hacsak álmában sóhajt az ég, s ha nincs bogáncsbokor, amin megakadjon.” Darvasi írói erényeinek birtokában sűrűbb és erősebb kontúrokkal festi meg azt a világot, amit ez a novellisztika kezdetektől lát. Legendák és hiedelmek, őrültek és szentek között járunk itt is, a mesei fikció és a legnyersebb realitás – ezúttal a délszláv háború véres valóságának – határain, úgy, hogy az elbeszélő szigorú önfegyelemmel mindvégig megtartja ezen a mezsgyén a szövegeket. A könyv legnagyobb erényét ebben a mozzanatban látom, hisz lényeges szemléleti, nyelvi módosulásról van e korlátozó gesztus révén szó. […] Lett ereje, lett tudása félbehagyni, lett bátorsága végig nem mondani. (Keresztury Tibor, Alföld, 2000. augusztus)