HERMANN HESSE

AZ ÜVEGGYÖNGYJÁTÉK

Tartományunk és rendünk szelleme két elven alapul: az egyik a tárgyilagosság és igazságszeretet tanulmányainkban, a másik a meditatív bölcsesség és harmónia ápolása. E két alapelv egyensúlyban tartása tesz bölccsé s rendünkhöz méltóvá bennünket? Más századok a szellem és a vallás, a kutatás és aszkézis egyesítésében kerestek menedéket, náluk az universitas litterarumban a teológia uralkodott. Nálunk a meditáció, a sokfokozatú jógagyakorlat az, amivel igyekszünk megfékezni a bennünk lévő állatot, és a minden tudományban ott rejtőzködő ördögöt. Nos, ti éppoly jól tudjátok, mint én, hogy az üveggyöngyjátéknak is megvan a maga ördöge, s ez a játék is üres virtuozitássá, önmagát élvező művészkedő hiúsággá, törtetéssé válhat, a mások fölötti hatalom megszerzésére s e hatalommal való visszaéléshez vezethet. Ezért van szükségünk az intellektuális nevelésen kívül még másfélére is, ezért vetettük alá magunkat rendünk moráljának, hogy szellemileg tevékeny életünk ne ferdüljön holmi lélekben vegetáló áloméletté, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb szellemi teljesítményekre legyünk képesek. Nem szabad a vita activából a vita contemplativába menekülnünk, sem fordítva, hanem a kettőt váltogatva mindig úton kell lennünk mindkettőben.

Nyelv magyar
Kiadó CARTAPHILUS KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2003
EAN 9789639303782
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bűntény a Dunán (5. kiadás)
-9%
Fiala Borcsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A világ rövid története
-9%
Anna Claybourne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Kréta - Barangoló (2. kiadás)
-9%
Rebecca Hall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,70 €
Szövegértés könnyedén
-30%
Nuznek Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
6,85 €
Öröklét
-9%
Kertész Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Mystery Game - Bűntény a völgyben - Olvass és nyomozz!
-9%
Luca Tebaldi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
A békés harcos útja - Az önmegvalósítás és a megvilágosodás felé (új kiadás)
-9%
Dan Millman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
Zsebtenger
-9%
Rutkai Bori
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €

Korábban megtekintett: