GODOT MEGJÖTT

Jókai Anna a Ne féljetek máig nem apadó olvasói és kritikai sikere után a spirituális realizmus újabb csúcsára érkezett. Godot megjött - hirdeti, s nemcsak regénycímként ebben a különleges, párbeszédes prózában. Örömhír - de tudunk-e élni vele? Bárhogy vártuk is (mint Beckett tipródó-kallódó hősei), képesek vagyunk-e a fogadására? Godot zörget a kapun - s a várakozók jellemüknek, szellemi fejlettségüknek, megfelelően reagálnak. A többség a maga alacsony, materiális szintjén értelmezi, mások csalónak tartják, esetleg rettegnek tőle vagy ellene működnek. Milyen tipikusan emberi a halogatás, az alkalmas pillanat elmulasztása...Elmegy hát Godot? És ha elmegy: vajon végleg? Marad-e remény? A cselekmény - mint egy nagyszínpadon - a közép-európai ember tudatvilágában zajlik. A magyarság jelenkori drámáját / komédiáját is hordozza. Élő személy és a már a fizikai léten túli lélek összetartozik. Isten-ügy és ember-ügy egymást feltételezi. A mű nyelve hol szakrális, hol profán. Ironikus és megrendült, néhol humoros. A látásmód groteszk- helyenként mégis kegyetlenül naturális. A XXI. századi Ember tragédiáját olvassuk, mi magunk élünk benne.