LOUISA MAY ALCOTT

JO FIAI

Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi a gondja-baja, mint egy gyereknek, és ilyenkor kiderül, hogy ők még mindig Jo „fiai”… Louisa May Alcott (1832-1888) Pennsylvaniában született. Mire ő és három nővére kinőtt a gyermekkorból, cseppet sem gyakorlatias apjuk csődbe vitt egy forradalmian idealista oktatási elveken alapuló iskolát (a plumfieldi iskola mintaképét), egy gazdaságot és egy utópisztikus vegetáriánus közösséget. Louisának tehát már kamasz fejjel ki kellett találnia valamit, amivel hozzájárulhat a családi bevételhez. Néhány évig rémtörténeteket, illetve melodramatikus ponyvaregényeket szállított folyóiratoknak. Ezután arra gondolt, hogy ő és három nővére tökéletes modellek lennének egy komolyabb regényhez. Így született meg a Kisasszonyok, amelyből hamar klasszikus lett. Életszerű alakjainak és helyzeteinek köszönhetően az olvasók mohón várták a folytatásokat, s ez a családregény-folyam sok évvel a szerző halála után még mindig képes megindítani az olvasót.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2006
EAN 9789637138997
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

ThetaHealing - A hiedelmek kiásása
-9%
Vianna Stibal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Anna Frank naplója - Olvass velünk! (4. szint)
-9%
Anne Frank
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
A holdbeli csónakos
-9%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fedezd fel a hegyeket! /Mit? Miért? Hogyan? 45.
-9%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,30 €
Gróh István és a magyarországi középkori falfestmények dokumentálása
BUDAY PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,00 €
Könyvvadászok (új kiadás)
-9%
Jennifer Chambliss Bertman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,29 €
Hollólovagok
-9%
Christopher Buehlman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
Északi vihar /Marcus Aurelius Pannóniában
-80%
Marcellus Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
1,95 €