VOLTERJÁNOSOK ÉS VOLTERJANKÁK

Káprázatos időutazás Akszjonov új regénye: a szerző az 1764-ik esztendő April havába varázsol bennünket; kora tavasz van, fagyos, késő alkony. Tsupasz ágak az út mentén, s végiben valamely város sötét fűrész-fogazatja, benne a Kirche tű-hegyes, szinte bele sem illő fogával. Béfagyott tó. S aztán hamarosan megismerjük a két főhőst is: Nicolas-t s Michelt avagy Kolját és Misát, II. Katalin cárnő tisztjeit, kiknek az a feladatuk, hogy Európán átlovagolván, keressék meg Párisban Voltaire-t, s készítsék elő a terepet a cárnő küldöttjének érkezésére Mert Nagy Katalin a Felvilágosodás eszméin fölbuzdulva megbízottján keresztül tanácskozni kíván a kor nagy elméjével, hogy megtudakolja véleményét a történelem s az emberi lét egynémely nagy kérdéseiről -- s nem utolsósorban merész tervéről, az orosz jobbágyok fölszabadításáról. Véres és pikáns kalandok kísérik hőseink útját, mígnem sikerül Voltaire-rel összebarátkozniuk; s aztán elviszik az immár hetvenedik esztendejében járó, ám szellemében még bámulatosan friss filozófust egy Dánia melletti szigetre, ahol sejteti a szerző férfi öltözetben maga a cárnő jelenik meg, s már-már fölgerjeszti Voltaire megcsitult érzékeit, de szellemét föltétlenül Akszjonov varázslatosan festi meg a felvilágosodás korabeli Európa hangulatát, s miközben behatóan megismerhetjük az akkori idők két nagy alakjának életét s gondolatait s már-már elhisszük, hogy ők ketten valóban találkoztak (mit a száraz történettudomány, sajna, nem tud alátámasztani; de miért ne történhetett volna így is akár?) --, élvezhetjük nemcsak a történet bájos pikantériáját, hanem azt a különleges, egyszerre archaikus és modern nyelvet is, melynek frivol tűzijátéka bevilágítja a történet minden fordulatát. De Akszjonov regénye mindezen túl igazi szellemi kaland: a szerzővel s egynémely jövő