LÁTOMÁS ÉS INDULAT A MŰVÉSZETBEN

A Látomás és indulat a mA»vészetben, Füst Milán 1946-os egyetemi előadásai alapján készült mA»vének első változata 1948-ban jelent meg. „Füst Milán nagyszabású esztétikája a XX. századi magyar tudományosság alapmA»ve, amellyel érdemei szerint egyáltalán nem foglalkoztak, jelentőségét a kulturális nagy-közönség is alig ismeri” – olvashatjuk az 1997-es, a kéziratos és nyomtatott szövegelőzményeket egyaránt figyelembe vevő kiadásban, melynek sajtó alá rendezője, Kis Pintér Imre, aki az 1963-as kiadásra ideológiai és cenzurális okokból „átalakított” mA»vet a hagyatékban föllelhető kézirattal és előzményekkel összevetette, s a szöveggondozást a kritikai kiadásokra jellemző igényességgel elvégezte. Miért egyedülálló Füst Milán esztétikája? Mert egyedülálló mA»vész bölcselete, amely minden mondatában, minden tételében, minden példájában e magányos alkotó máig felfejthetetlen mA»vészetét tükrözi, s ily módon Füst Milán negyvenéves írói, s tegyük hozzá: tanári pályájának sA»rítése és összegzése. Mert valóságos hallgatóságnak, nagyközönségnek készült, s az élőbeszéd elevenségével hat, az alkotói-befogadói élményleírások láttató lendületével szólít meg minket. Maga a szerző írta, hogy könyve „példátlanul áll nemcsak a magyar esztétikai és irodalmi tudományunkban, hanem a külföldiekben is, mert nemcsak a mA»vészetek világának egész bölcseletét tartalmazza, hanem olyan lélektani eredményei is vannak, amelyek mindeddig ismeretlenek voltak, különösen az indulatmenetek és ritmika dolgában, de egyebekben is.” A Látomás és indulat a mA»vészetben „életteljes, mA»vészien megírt filozófai munka” – állítja a szerző, s az olvasóban is ez az érzés erősödik előadásról-előadásra, témáról-témára, fejezetről-fejezetre.