MILAN KUNDERA

NEVETSÉGES SZERELMEK

Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott és az Én, a búbánatos Isten címet viselte. Akkoriban a AYKulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen; kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését könnyedén, élvezettel. Csak később, kellő távlatból visszatekintve eszméltem rá, hogy ez a könnyedség és élvezet nem annak volt a jele, hogy ez a minden verejtékes erőlködés nélkül papírra vetett elbeszélés afféle mellékes, jelentéktelen ujjgyakorlat lett volna, éppen ellenkezőleg, ahogy mondani szokás, ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott. A Nevetséges szerelmek című elbeszélésciklus további írásai 1958 és 1963 között születnek és jelennek meg folytatásban, összesen három füzetben. 1970 elején a három füzetet egy kötetben is kiadják Ezt a kiadást dolgozza át, komponálja újra a szerző az ugyancsak 1970-es francia, majd az 1991-es cseh kiadás számára. Most e legutolsó, az író által véglegesnek és hitelesnek tekintett változatot veheti kézbe a magyar olvasó.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2006
Oldalak száma 210
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-21
EAN 9789630779968
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pornósztár diplomával
-9%
Monique Covét
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Francia álom
-9%
Gillian Harvey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,02 €
12 darabos kirakós - Unikornisok
-9%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Három város
-61%
Kolektív
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,15 €
2,00 €
Az operettkirály Lehár Ferenc életútja
-9%
Klemen Terézia Margitay Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Nemo kapitány
-9%
Jules Verne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
The Idea of You - A rólad alkotott kép
-9%
Robinne Lee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Szakáll Péter illúziói - Emberfüggések és szabadulások
-9%
Tisza Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €

Korábban megtekintett: