Clare Leslie Hall

Sebzett lelkek

Az egész falu sejtette, hogy nem lesz jó vége, ha Gabriel hazaköltözik. És most, amikor Beth elnézi a szeretett férfit, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, önkéntelenül arra gondol, hogy igazuk volt. Tizenhét évesen ismerkedett meg Gabriellel. Azon a szédült, varázslatos nyáron a férfi hatására mindent másként gondolt, érzett és látott. Azt hitte, egy nagy, soha véget nem érő szerelem kezdete az a nyár. Amikor azonban Gabriel elment, és azzá vált, akinek az anyja akarta látni, Beth összeomlott. Frank segítségével állt talpra. Az együtt felépített életük pedig egészen más lett, mint amilyet Beth Gabriellel elképzelt. És mégis, volt idő, nem is kevés, amikor boldognak érezte magát. Nézte a férjét és a fiát, ahogy traktorral járják a gazdaságot, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az ő élete. De most Gabriel visszajött, és Bethben kártyavárként omlik össze minden, amit bizonyosságnak hitt. Tíz év múltán is működik közöttük a kémia. Beth pedig jól tudja, hogy amit tesz, nem helyes, és másoknak is árthat vele. De hogyan mondhatna le arról, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek? A Sebzett lelkek sodró szerelmi történet lehetetlen döntésekről, pusztító következményekről és az elveszettnek hitt reményről.

Nyelv magyar
Kiadó Magnólia
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 336
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9789635983445
Szállítási idő Nem elérhető
Várható megjelenés: 2025.04.29

További termékek a kategóriából:

Bálnahullás
-9%
Daniel Kraus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,84 €
Amit sose mondtunk el
-9%
Sloan Harlow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Egy szempillantás alatt
-9%
Jo Callaghan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Bájos kis hazugságok - Két szélhámos, egy betörő és egy divatinfluenszer - melyikük az igazi csaló?
-9%
Janelle Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A tanítványok
-9%
Alex Michaelides
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Fojtogató titok
Sarah Pekkanen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
A Möbius-akta
-9%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,66 €
A hasadék - Misztikus thriller
-9%
Jozef Karika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,70 €