Mörk Leonóra

Szentjánosfű (új kiadás)

1634, Hollandia. A távoli fríz sziget, Vlieland lakói a nyári napforduló megünneplésére készülődnek. Itt találkozik a szentivánéji forgatagban a fiatal lány, Aelke, és Johannes, a festő, aki egy gyerekkori súlyos betegség miatt csak úgy szignálja a képeit: a néma Jan. Mire eljön a hajnal, a lány megtanulja, hogy beszélni lehet szavak nélkül is, ahogyan hallani sem csak a fülével hall az ember. Ám a fiút Amszterdamba, majd Londonba szólítja a munkája, és mire visszatér a szigetre, Aelke már egy gazdag nemesúr felesége. A leányt férje egy várárokkal körülvett, régi udvarházba viszi haza, ahol fenyegető portrék függnek a falon, és ahol a személyzeten kívül nem lakik más, csak a férfi zárkózott édesanyja. Aelke maga is súlyos titkokat őriz, és ha boldogulni akar új környezetében, nagyon hamar fel kell nőnie. Amikor a véletlen újra összehozza Jannal, a lányban felébred a gyanú, hogy a sorsát ismeretlen erők alakítják. De ki lehet az, aki átvette az irányítást az élete fölött? És vajon mi a célja? MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A holland aranykorban játszódó Szentjánosfű a tizenegyedik könyve.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 300
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 274 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-18
EAN 9789636870737
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
-9%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €
Romeo és Júlia. Hamlet, dán királyfi. Szentivánéji álom - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Isteni színjáték - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Dante Alighieri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Tartuffe / A fösvény / Képzelt beteg - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Corneille és Racine drámák
-9%
Corneille És Racine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,45 €
1,32 €
Vad éjszakák - Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai
-9%
Joyce Carol Oates
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Ármány (élfestett)
-9%
Stacey Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,07 €
Tartuffe - Színház az egész
-9%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €