Rupáner-Gallé Margó

Rupáner-konyha 1. - Bögrés sikerreceptek! - Finomságok olcsón, könnyedén! (új kiadás)

Mi a Rupáner-konyha? Hát az a sok-sok gasztronómiai telitalálat, melyekkel a Lányok a kastélyból című romantikus kisregény-sorozat szerzőjeként megismert Rupáner-Gallé Margó az elmúlt két évben megörvendeztette rajongóinak immár százezres táborát. És ez az a hely, ahol létezik tíz perc alatt fánk és pizzatészta, ahol a lángost nem dagasztjuk és nem szívja meg magát olajjal, ahol a mézeskalács rögtön puha és rögtön süthető, a smarni nem ragad le, a palacsinta kicsusszan a serpenyőből, a húsleves pedig gyöngyözik... "Az az igazság, hogy előbb lettem leleményes háziasszony, mint író, hiszen a családomról akkor is gondoskodnom kellett, amikor még csak az íróasztalomnak írtam. Gyorsan és egyszerűen kellett finomságokat előállítanom, hogy a két pici gyerek mellett amúgy is alig létező szabad óráimból egyet-egyet elcsenhessek az írásra. Na, így keletkeztek először a gyorsított, majd idővel a bögrés receptek" – nyilatkozta a szerző az egyik női magazinnak. És mivel az eddig csak interneten közzétett receptjeinek némelyikét milliók látták, a szerző most elérkezettnek látta az időt, hogy ezrek által kipróbált és újabb bögrés ötleteit kötetbe gyűjtve is eljuttassa mindazokhoz, akik szeretik a pompás ízeket, de nem akarnak vagy nem tudnak órákat-napokat tölteni a házitündérkedéssel. Ezt a ritka esélyt nyújtja a Rupáner-konyha.

Nyelv magyar
Kiadó Aba Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 144
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 500 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-12
EAN 9789635570942
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

BBQ a javából - Bevezetés a szmókerhasználat rejtelmeibe, lépésről lépésre
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Burgerek és BBQ-falatkák
-9%
Jord Althuizen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
31,00 €
28,21 €
Házi vágás, bontás, töltelékáru-készítés - Házunk táján (új kiadás)
-9%
Bernhard Gahm
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
A tökéletes steak - 25 világhíres recepttel (új kiadás)
-9%
Marcus Polman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
King of Grill - BBQ mesterfokon
-9%
Arne Schunck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,85 €