Han Kang

Görög leckék

2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye. A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket – együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez. Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban. „Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk.”

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 176
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 314 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-16
EAN 9789635183449
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Mulat a Manézs
-9%
Bödőcs Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Kovácsné kivan
-9%
Rácz Zsuzsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Lesz majd minden
-9%
Kovács Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Zarah álma (4. kiadás)
-10%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Lapokba zárt titkok
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A leggazdagabb árva (új kiadás)
-9%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
A kutya, akit a csillagok vezettek
-9%
Sólyom Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Merkúr a retrográdban (új kiadás)
-9%
Szentesi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €