Albert Camus

Az első ember - Helikon Zsebkönyvek 143.

A könyvnek befejezetlennek kell maradnia – írta Albert Camus Az első ember jegyzeteiben, mit sem sejtve arról, hogy a mondat végzetes jóslatnak bizonyul: az író 1960. január 4-en autóbaleset áldozata lett. Kéziratára a szerencsétlenség helyszínén, a sárban heverő aktatáskájában bukkantak rá. Camus költői érzékenységgel ragadjameg a szegénységben eltöltött, bár boldog algériai gyerekkorának mozzanatait: a nincstelen fiúk utcai játékait, a focizást, a krumpliszirmon való osztozkodást, a munkások közti kószálást, majd a beilleszkedést a gimnáziumba, mindenekelőtt azonban a szótlan anyja és szigorú nagyanyja által meghatározott, apa nélküli életet. A háttérben pedig kirajzolódnak a súlyos traumákkal terhelt francia–arab ellentétek is. „E torzóban maradt mű nélkül sohasem juthattunk volna ennyire közel Camus-hoz és az alkotási folyamatához” – írja előszavában a kötet fordítója, Vargyas Zoltán. Ilyen volt ennek a gyereknek az élete, így élt a városnegyed szegény szigetén, a csupasz szükség szorításában, fogyatékos és tudatlan családjával, forrongó fiatal vérével, habzsoló életvágyával, ádáz és mohó intelligenciájával, végig révült örömben, melyet olykor durván megszakított az ismeretlen világtól való félelem.

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 404
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 123-203-0
EAN 9789636768744
Szállítási idő Nem elérhető
Várható megjelenés: 2024.10.30

További termékek a kategóriából:

Éjféli kalandok
-10%
Hana Tooke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,90 €
My Love Story - Az én Love storym
-10%
Tina Turner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Ábrándozók
-10%
Fernanda Melchor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Szenvedély Sevillában
-30%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
15,15 €
Az ismeretlen nő portréja
-10%
Daniel Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,60 €
16,74 €
Őskori történetek
-10%
Alberto Moravia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Porcukor pékség a korzón - Újrakezdők 4.
-10%
Hidasi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,59 €