Drábik János

Örvénylés - A globalizmus viharzónájában az emberiség (új kiadás)

A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az úgynevezett „támogatás” nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének keserves visszapályázgatása. A magyar költségvetési hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója tehát az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye a szuperbankárok útjában álló nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU fölösleges és elbürokratizálódott vízfejjé vált. Ami jót hozott – emberek és áruk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés Európa államai között – azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert. Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai és társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család és a nemzet. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő – funkciótlan – képződmény.

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 418 g
Méretek (Sz-M-H) 142-208-27
EAN 9789634267201
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Rábukkanni a boldogságra - Hogyan gondolkodjunk jól arról, mi tesz boldoggá bennünket?
-9%
Daniel Gilbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
India útja - Stratégiák egy bizonytalan világban - Világrend sorozat 2.
-9%
Szubrahmanjam Dzsajsankar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,20 €
14,75 €
Pszichofitness - Kacagás, kocogás, lazítás
-9%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,88 €
A személyiség titkai - Család, nevelés, önértékelés (új kiadás)
-9%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A nevetőhatás - Tudj meg többet a pozitivitás és az ellenálló képesség kapcsolatáról
-9%
Ros Ben-Moshe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Testbeszéd a szerelemben
-9%
Allan Pease
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A boldogságcsapda - Ne küzdj, kezdj élni!
-9%
Dr. Russ Harris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
A belső utak könyve
-9%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,88 €