Müller Péter

Boldogság (új kiadás)

Az első szó, amit Jézus kimond, amikor tanítani kezdi az embereket: a boldogság. Ez életünk főszava. Minden ember boldognak születik és mindennél mélyebb vágya, hogy boldog legyen – mégis mindenki boldogtalan manapság. „Boldogság az, ami életem minden percéből hiányzik! – ezzel a mondattal indul el felfedezőútjára Müller Péter. – Keressük együtt az elveszett boldogságot – mondja olvasójának. – Én előre megyek, s igyekszem hangosan érezni és gondolkodni, hogy a sötétben ne veszítsük el egymás kezét.” Könyvem különös szellemi kalandot kínál: az együtt gondolkodás és a közös rátalálások élményét. A felfedezőút a hétköznapi örömöktől indul. Szó lesz az önfeledtségről, a mámorról, a beteljesülésről, az élet céljáról, a szenvedések értelméről, az újjászületésről…, s ahogy a „boldogság” szó tágul, s mélyebb értelmet kap: a Teremtés titkáról és Istenről is. Ezt a könyvemet viszonylag fiatalon írtam. Azóta sokat szenvedtem, s közel jutottam életem végéhez is. De amit írtam, most is érvényes. Ha hallgatok magamra – ami a legnehezebb –, most is tudok még boldog lenni. A jó bornak is előnyére válik, ha az idő megérleli. Müller Péter

Nyelv magyar
Kiadó Rivaldafény Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 284
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 150-230-20
EAN 9786155677137
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A teljesség felé - Találd meg az igazi énedhez vezető utat
-10%
Martha Beck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Manifesztálj végre! - Napló az önbizalomhiány elengedéséhez és az álmok megvalósításához
-10%
Monica Sweeney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A szerencse tanulható - Vedd kezedbe a sorsod, lásd meg a lehetőségeket, hogy rád találjon a boldogság és a siker
-10%
Nick Trenton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Engedd el végre! - Éld át a
-10%
Monica Sweeney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Csodák útja - Kapcsolódás az univerzális tudatossághoz
-10%
Dr. Marc D. Mincolla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Minden megoldható!
-10%
Marie Forleo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Ez szívás - hogyan tovább? - Találj örömöt a káoszban
-10%
Dr. Neeta Bhushan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Az élet amire születtél - Ismerd meg egyéni életutad és a jövőd az ősi indiai számmisztika segítségével
-10%
Baktai Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €