Kőváry Anett

Meztelen lélekkel - Őszinte vallomás traumákról és a jóga erejéről

„Húszas éveim elején találkoztam először a jógával. Lelkes zöldfülű voltam az élet napos oldalán, nem voltak még valódi magasságok és mélységek. Elmentünk egymás mellett. Azután majdnem húsz évvel később olyan természetesen és magától értetődően tért vissza az életembe, mint amilyen fesztelen és valódi volt Anett-tal a kapcsolatunk már a legelső perctől kezdve. Anett felszabadító őszintesége a jóga jótékony hatásaival kiegészülve mesteri kombináció, és most már elengedhetetlen része az életemnek. Receptre írnám fel mindenkinek. Mint ahogy ezt a könyvet is.” Ördög Nóra műsorvezető idézet a könyvből „A jóga mentett meg. Pontosabban a jóga segítségével mentettem meg magam. Mert a jóga önmagában nem életmentő, nem is sorsmegváltó. A jóga nem tud életeket megváltoztatni, mi tudjuk megváltoztatni az életünket a jóga segítségével.” Kőváry Anett Kőváry Anett egy kis zempléni faluból, Olaszliszkáról ambíciókkal teli kislányként indult meghódítani a világot. Saját erejéből, kitartó tanulással, rengeteg munkával érte el élete álmát: rádiós hírszerkesztő lett az ország leghallgatottabb reggeli műsorában. Csillogó élete azonban felszínnek bizonyult: nehézségek és traumák sora vezette rá arra az útra, amely a valódi értékek felé visz tovább. Munkájának elvesztése, szülés utáni depressziója, egyedülálló anyává válása, édesanyja halála, családjának szétesése ellenére sem adta fel. Megoldásokat kellett találnia arra, hogyan vállalja élete kevésbé fénylő, ámde sokkal tartalmasabb állomásait. Ehhez a jógában talált segítségre, idővel pedig a jógában talált önmagára. Könyve egyszerre önvallomás élete nehézségekkel teli korszakairól, valamint himnusz és bevezető a jógával élt élet csodáihoz. Kőváry Anett vallja: aki megtapasztalja a jógázásban rejlő holisztikus szemléletet, végre eszközöket kap a kezébe egy nagyobb önuralommal, elégedettséggel, tudatossággal folytatott élet kialakításához, nem utolsósorban pedig kiapadhatatlan szeretetforrásra lel. Jógaoktatóként saját élete példája mellett szakmai tudását kínálja mindazoknak, akik szeretnének az életükön változtatni.

Nyelv magyar
Kiadó Partvonal Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 288
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-20
EAN 9789636091316
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Autizmussal élő gyermekek pozitív szemléletű nevelése
-10%
Victoria Boone MA BCBA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
A siker tervezhető - A praktikus tudás lélektani könyve
-10%
Limpár Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Lehetek valaha elég jó? - A narcisztikus anyák lányainak gyógyulása
-10%
Dr. Karyl McBride
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Az igazság a rákról - Amit a rák történetéről, kezeléséről és megelőzéséről tudni kell
-10%
TY M. Bollinger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Gyulladásos bélbetegségek - A Crohn-betegségről és a kólitisz ulcerózáról mindenkinek
-10%
Dr. A. Hillary Steinhart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Gyógyító kristályok /50 gyógyító erejű kristály a mindennapos egészségügyi problémák és betegségek kezelésére
-10%
Dr. Csomai Zita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Légy menzeszpozitív! - Gondolkodj másként a menstruációról!
-10%
Chella Quint
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Örömteli munka - Teremts rendet, és találd meg a harmóniát a munkádban is
-10%
Marie Kondo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €