Martta Kaukonen

Még élek - Kaleidoszkópszerű krimi, amiben semmi nem az, aminek látszik

Négy évvel ezelőtt Ira terápián vett részt, hogy maga mögött hagyja fiatalkora démonait. Most az apjával él, riporterként dolgozik egy újságnál, próbálja egyben tartani traumatizált lelkét. Kerttu, a helsinki rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője éppen nyugdíjba készül, amikor kezébe kerül egy gyilkos naplója. A megdöbbentő bizonyíték egy emberölési ügy helyszínéről származik, ahol egy férfit baltával végeztek ki. Sietnie kell a nyomozással, mert a gyilkos már a következő akcióját tervezi. Néhány hét leforgása alatt sorra esnek áldozatul a társadalom peremén élő emberek: hajléktalanok, drogfüggők, éjszakai pillangók. Ám Kerttu és Ira kivételével senki sem gyanakszik bűntettre. De vajon Ira többet tud, mint amennyit be mer vallani? A szereplők ismerősek lehetnek a szerző első regényéből, a nemzetközi figyelmet keltő Kövesd a pillangót lebilincselő történetéből, ám ezúttal egy átlagon felül összetett bűnténnyel van dolgunk, aminél semmi nem az, aminek látszik – vagy mégis? Martta Kaukonen második könyvével végképp beírja magát a pszichológia thriller mestereinek sorába.

Nyelv magyar
Kiadó Partvonal Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 246 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-18
EAN 9789636090012
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az Albatrosz-rejtély
-9%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Mimézis
-9%
Mészáros Dorka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Eltemetett titkok - Dr. Ruth Galloway nyomoz
-9%
Elly Griffiths
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,43 €
Az utolsó szeánsz (új kiadás)
-9%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Olyannal sose kezdj - akinek nincs veszteni valója - A hatlövetű újra töltve
-9%
Csabai Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
Bretagne-i arany
-9%
Jean-Luc Bannalec
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
Inferno (új kiadás)
-9%
Dan Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Homokóra
-9%
Gareth Rubin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €