Farkas Nóra

Szeretünk téged! - A válás nem katasztrófa

Anya, apa és Pocak egy család. Pocak öt éves, amikor a szülei elmondják neki, hogy elválnak. A kisfiúból csak úgy záporoznak a kérdések: Engem még szerettek? Én csináltam valamit rosszul? Ki fogtok békülni?... Egy házasság sosem vágható el teljesen a válással, ugyanis a korábbi közös emlékek továbbra is összekötik, az elvált felekkel maradnak, főként, ha gyerekük is született. „Ha a szülők érzelmileg hitelesek, nem akarnak mást mutatni, mást mondani, mint ami van, és az adott élethelyzetben próbálnak becsülettel boldogulni, akkor még egy veszteségekkel teli családtörténet is erőforrássá válhat. Elvált szülők gyermekeivel dolgozva teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy önmagában nem attól lesz problémás, nehéz sorsú egy gyermek, ha csak egy szülő neveli, vagy két szülő felváltva, hanem attól, ha pusztító indulatokkal terhelt a környezet, és érzelmileg labilis a szülő. Egy gyermek fel tudja dolgozni az alkalmankénti dühöt, konfliktust – sérülést az okoz számára, ha a szülők megnyilvánulásai túlnyomórészt negatívak, és a családi légkör mérgezett.” dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató, e könyv előszavának szerzője Ez a könyv abban segít, hogy hétköznapi meséken keresztül enged betekintést egy épp átalakulóban lévő család életébe.

Nyelv magyar
Kiadó Manó Könyvek
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 48
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 278 g
Méretek (Sz-M-H) 196-196-10
EAN 9789635845033
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Frakk és a foci (7. kiadás)
-10%
Bálint Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Én, te, ő (8. kiadás)
-10%
Varga Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Aranytojás - Moldvai csángó népmesék
-10%
Kóka Rozália
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
15,93 €
Az igazi vándorút - Szegedi Kata illusztrációival
-10%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Vagánybagoly és a negyedik Á - avagy mindenki láthat mást
-10%
Bán Zsófia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
A lány, aki megmenti a karácsonyt (3. kiadás) §K
-10%
Matt Haig
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Kert
-10%
Iván Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Bogyó és Babóca zenél (új kiadás)
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €