Spiró György

Az imposztor - Ganz Bábel dombja

Spiró György egyik legismertebb drámáját, Az imposztort eredetileg Az Ikszek című regényéből írta, a főszereplő Bogusławski figurája Major Tamás alakításában elevenedett meg a Katona József Színház színpadán 1983-ban. A színház és a hatalom összefüggéseiről szóló mű több mint negyven évvel később új befejezést kapott: így kortárs drámairodalmunk klasszikusa ebben a formában most olvasható először. A Ganz eredetileg operalibrettónak készült Fekete Gyula felkérésére, végül dráma lett 2021-ben. Az 1849 és 1867 között játszódó tragikus történet főhőse a svájci születésű vasöntő és feltaláló, Ganz Ábrahám. A szerző már a hetvenes években is szeretett volna művet írni a reformkor, a szabadságharc és a megtorlás korszakáról. Kötetünket a Bábel dombja című, napjainkban, egy zsákutcás telepszélen játszódó, rövid groteszk színdarab – alcíme szerint komédia – zárja; ha sok mást nem is, ezt a sötét humorú Spiró-művet a Covid-járványnak köszönhetjük.

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 260
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 340 g
Méretek (Sz-M-H) 123-184-23
EAN 9789631444940
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Amerre járok
-9%
Jhumpa Lahiri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Állatfarm - Trubadúr Zsebkönyvek 79.
-9%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Alice Tükörországban - Trubadúr Zsebkönyvek 22.
-9%
Lewis Carroll
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Árkok az esőben
-9%
Jón Kalman Stefánsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Üvöltő szelek (új kiadás)
-9%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A nagy csoda
-9%
Viola Ardone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Míg Párizs aludt
-9%
Ruth Druart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,88 €
Az élet játéka /Papír kötésű
-9%
Eleanor H. Porter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €