Dr. Szabó Csaba

Elpazarolt orvostudomány – Hiteltelen kutatók, megbízhatatlan kísérletek

Dr. Karikó Katalin, Szegedi Tudományegyetem professzorának ajánlója: "Ez a könyv egy merész kiáltvány, amely leleplezi az orvosbiológiai kutatás jelenlegi, elkeserítő állapotát – minden becsületes és elkötelezett tudós nevében. Szabó professzor alapos elemzést ad az észszerűtlen kutatási ösztöndíj-odaítélési rendszerekről és a korrupt publikációs gyakorlatokról, és átfogó reformokat sürget." Részlet a műből: „Az már önmagában is elég nagy baj, hogy kutatók nem tudják reprodukálni más kutatók eredményeit. De a gond ennél sokkal nagyobb. Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb kutató gyakran még a saját adatait sem tudja reprodukálni. 2016-ban a tekintélyes tudományos folyóirat, a Nature közzétette saját anonim felmérésének eredményét. A biológia és az orvostudomány területén dolgozó válaszadók 65-75%-a nyilatkozta azt, hogy képtelen reprodukálni mások által közzétett adatokat, és 50-60% azt is elismerte, hogy saját korábbi kutatási eredményeinek reprodukálásával is gondjaik vannak.” Dr. Szabó Csaba professzor Budapesten szerezte meg orvosdoktori és PhD-fokozatát, majd a 90-es évek elején posztdoktori ösztöndíjasként dolgozott a Nobel-díjas Sir John Vane-nél a londoni William Harvey Kutatóintézetben. 1994 és 2018 között a gyógyszertan, a kísérletes sebészet és az aneszteziológia professzoraként különböző kutatócsoportokat vezetett az USA-ban Ohióban, Massachusettsben, New Jerseyben és Texasban. Emellett több biotechnológiai vállalat tudományos vezetőjeként is tevékenykedett. 2018-ban visszatért Európába, ahol a svájci Fribourgi Egyetem farmakológiai szekcióját vezeti. Mintegy 90 000 szakirodalmi hivatkozással a világ egyik legtöbbet idézett gyógyszerkutatója. Tudományos munkájáért számos díjat kapott, többek között a Brit és az Amerikai Gyógyszerkutatási Társaságok nagydíjait, a Gábor Dénes Innovációs Díjat, a Texas Star-díjat, a John Vane-érmet és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Nyelv magyar
Kiadó Corvina Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 582 g
Méretek (Sz-M-H) 150-238-30
EAN 9789631370409
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Felszabadultan - Merj kilógni a sorból, éld a saját életed!
-9%
Glennon Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,61 €
Hogyan változtatják meg életünket a szobanövények? - Zöld otthonnal az egészségünkért
-9%
David Domoney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,52 €
A Timeboxing-módszer
-9%
Marc Zao-Sanders
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kortalanul esszencia - Egy sikeres életmódprogram tanulságai
-9%
Lakatos Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Tanácsoskönyv
-9%
Görög Ibolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Meditáció a modern családoknak
-9%
Kelly Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Összhangban - A tartós szexuális kapcsolatok pszichológiája
-9%
Emily Nagoski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €