Victoria Belim

A Kakas-ház

Mélyen megindító memoár egy ukrán családról és az ország viharos történelméről. Az ukrajnai Poltava városában áll egy elegáns kúria, amelyet a köznyelv csak Kakas-házként emleget, a bejáratot őrző két vörös kakas után. Nincs benne semmi félelmetes. És mégis, amikor Victoria még csak kislány volt az 1980-as években, a dédanyja minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje azt az épületet. 2014-ben, mialatt Oroszország annektálta a Krímet, Victoria meglátogatta a nagyanyját Berehben, a Poltava mellett fekvő kis falucskában. Éppen az utazás előtt bukkant rá dédapja naplójára, amelynek egyik oldalán vastagon bevésve állt: „Nikodim fivérem az 1930-as években eltűnt, miközben a szabad Ukrajnáért harcolt.” Victoria még sohasem hallott erről a dédnagybácsijáról, és senki, pláne nem a nagyanyja, nem volt hajlandó beszélni róla. Victoria megszállottan fel akarja deríteni a mondat mögött rejlő történetet, ezért újra és újra visszatér a szülőhazájába. Végül, miután éveket tölt elmerülve Ukrajna posztszovjet bürokráciájában, bejárja a legkisebb, lerombolt falvakat, és hosszasan beszélget a kor veteránjaival. Szövevényes kutatásai visszavezetik arra a helyre, amelyre a kezdetektől gyanakodott: a Kakas-házhoz és a pincéjében rejlő sötét igazságokhoz… „Gyönyörűen megírt, lenyűgöző történet.” – Meril Schindler, amazon.com Add át magad a sodrásának! „Hálaének a reményről és az otthonról. Örökké kísérni fog.” – Helen Macdonald, bestsellerszerző „Lenyűgözően eleven és gyakran szívfacsaró.” – Miranda Seymour, amazon.com Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 374 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-27
EAN 9789635976706
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A kis szöuli fazekasműhely - Globál
-10%
Jon Szomin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Manon virágai
-10%
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A Kapitány lányai
-10%
María Duenas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Valójában remekül - Klasszisok sorozat
-10%
Monica Heisey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
A Moriszaki Könyvesbolt - Globál
-10%
Jagiszava Szatosi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Család család
-10%
Laurie Frankel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Szökés Urbinóból
-10%
Angela Petch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Olivia Moretti titkos szerelmes levelei
-10%
Jennifer Probst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €